Budapest, 2010. (33. évfolyam)
12. szám december - A címlapon: Sebestyén László: Toronyóra harangokkal
BUDAPEST 2010 december BUDAPEST folyton változik. Ha az ember tíz évvel ezelőtt próbált meg autóján közlekedni az erzsébetvárosi Klauzál tér és az óbudai Bécsi út között, akkor a legkézenfekvőbb megoldásnak a Nagymező utca kínálkozott. Amikor a Nagymezőt egy rövid, de fontos szakaszon sétálóutcásították, maradt a Bajcsy, a csak a bennfentesek által ismert Révay utcai menekülőúttal az Opera felé. Amikor az Opera környékét is rendezték, jött az alsó rakpart–Nádor utca megoldás, s csak miután járhatatlanra zsúfolódott a rakpart, kötött ki az ember a Nagykörúton. Hogy aztán a Margit híd lezárásával átszokjon a Kiskörút–Bajcsy–Váci út megoldásra. Egészen addig, amíg a Károly körút felújítása át nem űzte a Fasor–Dózsa György út útvonalra. A csúcsforgalom idejére kiókumlált titkos megoldás, az Újlipótváros beltestének keresztülszelése egészen a Margit híd újranyitásáig működött. Akkortól ott is a nap minden szakában állandósult a forgalmi dugó. Épeszű fővárosi persze örül minden egyes sétálóutcának, felújított és forgalomcsillapított útvonalnak, minden csepp csöndnek és nyugalomnak, új vendéglátó terasznak és újfent láthatóvá váló régi homlokzatnak. Épeszű fővárosi tudja is azzal az ép eszével, hogy a Belváros vezetői által szorgalmazott „slow city” minden városlakó érdekeit szolgálja, így az övét is. Aki sokat sétál, ráadásul tetszetős környezetben, azt kevésbé sújtja a stressz és az elhízás, sétáltában pedig bámészkodik, betér a boltokba, elfáradván pedig eszik-iszik, egyszóval föllendül a kereskedelem és a vendéglátás. Jól jár hát mindenki. Ha a város még mindig akkora lenne, mint kétszáz évvel ezelőtt, rendben is volna ez így. A Fővám tértől az Erzsébet tér északi csücskéig akkor is el lehet sétálni egy órácska alatt, ha az ember lábát húzza a csúz. Ismerünk például középkorú történészprofesszort, aki kifejezetten Rogánkompatíbilisnek mondható, hiszen a Szabadság hídnál lakik, a Trefort kertben és a Nádor utcában dolgozik, ha fáradt a sétához, biciklire kap, de autóba ülni például évek óta nem jutott eszébe. Csak hát az emberek zöme nem ilyen szerencsés. Az egyik parton él, a másikon dolgozik, vagy épp északról délre kénytelen bumlizni, netán az agglomerációba űzte a pesti szmog, de a munkája maradt, ahol volt, esetleg épp a munkája űzi egy nap féltucat, egymástól távoli helyszínre. És ebben a pillanatban máris ott a dilemma: autó vagy tömegközlekedés? Az autóban ma már, tudjuk jól, a benzin költsége a kisebb tételek közé tartozik. Ha már kifizette valaki a súlyadót és a többféle biztosítást, akkor is hajlamos a fűtött hely és a rádióhallgatás kényelmét választani a háromszáz forintos BKV-jegy ellenében kínált kényelmetlenség és a megállóbeli toporgás helyett, ha megannyi felmérés bizonyítja, hogy a tömegközlekedésnek gyakran gyorsabb célba jutás a jutalma. Szelíd rábeszéléssel tehát, ezt sok évtizedes tapasztalat mutatja, aligha lehet bárkit is eltántorítani az autózástól. Marad tehát a sarc. A helyhatóság pénzt szed a parkolásért, a tarifát lankadatlanul srófolja fölfelé, s mivel még ez sem hat, korlátozza a parkolás idejét, nehogy például egy teljes munkanapot ki lehessen húzni akár súlyos ezresek bedobálása árán is. Ámde az autóktól még így sem lehet moccanni, jön hát a következő ötlet: a dugódíj (fizess azért, hogy autóba ülsz), durvább formájában a behajtási tilalom. Igaz, mivel minden releváns statisztika azt jelzi, hogy a Nagykörúton belüli terület lényegében az ott lakók gépkocsijaival megteltnek mondható, a gyakorlatban ezt valószínűleg még tovább is kéne fejleszteni: mondjuk, aki az autómentesíteni tervezett övezetben lakik, az vagy vigye föl magával a járművét a lakásba, vagy adja el. Ennél lényegesen távlatosabb megoldás lenne, ha a városvezetés végre érdemben foglalkozna a kérdéssel. Mert ami eddig történt, az nem több annál, mint amit például a belső kerületek bérházaiban lakó, leszakadó réteggel kezdtek: odébb pöckölte őket. Ahogy egy városrész-felújítás automatikusan egyet jelent a szociálisan hátrányos helyzetűek kiszorításával – oldja meg a bajukat más –, úgy a város lassítása sem áll többől, mint a probléma átpasszolásából. Nálam slow lesz a city és sétáló az utca, az itt dolgozó, itt lakó, kényszerből ide jövő autós meg szennyezze a levegőt, állja el a járdát és fizessen érte bírságot a szomszéd kerületben. Választási lehetősége persze nincs, mert a tömegközlekedés minősége érdemben nem javul, ára nem csökken, ha épül is mélygarázs vagy parkolóház, semmilyen kedvezmény vagy egyszerű tiltás nem ösztönzi a polgárt arra, hogy azt használja, és ne az utcát. Az az irdatlan összeg, amely a fizető parkolás bevezetése óta a puszta asztfalthasználatért az automatákban landolt, sok mindenre elég lett volna. Ebből a pénzből már rég el lehetett volna terelni az autókat a közterületekről, a tetszetőssé varázsolt utcákat vissza lehetett volna adni a gyalogosoknak, sőt még a belterületek tömegközlekedését is meg lehetett volna valósítani például a várihoz hasonló kisbuszokkal – mert bár a Nagykörúton belüli város nem igazán nagy, azért vannak, akik számára nem alternatíva a séta. Ezt a pénzt azonban az utóbbi tizenöt évben senki sem forgatta vissza az „autókérdés” megoldásába. A milliárdok eltűntek az önkormányzati „feladat-finanszírozásban”, az átláthatatlan parkolótársaságok mögötti pártkasszákban és magánzsebekben. Azok pedig, akik utálattal kerülgetik a járdákon parkoló autókat, szenvednek a benzingőztől, vagy épp hajukat tépik a végtelen dugókban, egyre türelmetlenebbül várják, hogy végre történjék valami. Változzon meg BUDAPEST BUDAPEST a városlakók folyóirata Pro Cultura Urbis díj 2007 XXXIII. évfolyam, 12. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 szerkesztô: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV-XXVI. évfolyam, 1966-1988 szerkesztô: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Fôszerkesztô: Buza Péter Olvasószerkesztô: Saly Noémi Szerkesztôbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Buzinkay Géza, Deme Péter, Kirschner Péter (civil világ), Mezei Gábor, N. Kósa Judit (kultúra), Ráday Mihály, Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Sebestyén László (fotó) Török András (Simplicissimus Budapestje), Vargha Mihály (építészetkritika), Zeke Gyula A szerkesztés mûhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztôség levelezési címe: 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. E-mail: szerk@budapestfolyoirat.hu Web: http://www.budapestfolyoirat.hu Kiadja: Press Xpress Felelôs kiadó: Dávid Ferenc 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. Telefon: 577–6300, fax: 323–0103 Lapigazgató: Fabók Dávid Terjesztés: HÍRVILÁG Press Kft. Telefon és fax: 411-0491 hirvilag.press@hirvilagpress.com A folyóirat megjelenését a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Fôvárosi Közgyûlés Kulturális Bizottsága és az támogatja Tördelés: Huszár András Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1037 Budapest, Vörösvári út 119-121. telefon: 577-6300, fax: 323-0103 ISSN: 1785-590x Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 A borítón: Toronyóra, harangokkal (16. oldal)
