Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Buza Péter: A mi Budapestünk
júsági színházi repertoárjában ausztrál, svéd, német, francia és angol darabokat játszik. Ezekben nyíltan beszélnek a tizenéves fiatalok legsúlyosabb problémáiról: az erőszakról, a drogról, a kirekesztésről, a szélsőséges nézetek terjedéséről, a tolerancia és a szeretet hiányáról. Az előadásokat úgy tervezik, szerkesztik, írják, hogy azok kevés szereplővel és kevés technikai szükséglettel akár osztálytermekben is előadhatók legyenek. Az osztályterem-színházi produkciók iránt országos az érdeklődés. Az előadásokat drámafoglalkozások, színházi nevelési programok kísérik, a pedagógusok számára is megkönnyítve a kényes témák feldolgozását. Egy másik korosztály, a 0-4 éves korú csecsemők színházi repertoárjának európai és magyar megteremtésében, az előadások szakmai megalapozásában, elterjesztésében is úttörő szerepet játszott a Kolibri Színház társulata. A kezdetekben értetlenséggel és némi gyanakvással övezett új színházi forma hamar követőkre talált. Egyéni díjazottak – Fellegi Ádám vagyok, koncert-zongoraművész, és mindent tudok, ami ezen a pályán kell. Az úgynevezett „komolyzenét” művelem több mint ötven év óta. Zongoraművész-tanári diplomát szereztem – vereset, kitüntetéssel – a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Azóta a Magyar Állam Liszt-díjjal tüntetett ki, és az egyik Liszt-versenyen megnyertem a legjobb modern zenei előadó díját. Pro Urbe Budapest, Arthur Rubinstein díj (Rio de Janeiro) és hasonló, hiúságot növelő elismerések tarkították szakmai életemet a sok-sok csalódás mellett. És éppen ezért tértem új útra. Az utóbbi években mindig szöveggel kísérem a koncertjeimet. Ezek a beszédek részben ismertetések (tudnivalók, de nem tudálékosan), részben hangulati beavatások, amelyek felfokozzák az utána következő mű – mondjuk egy Beethovenszimfónia Liszt átiratában – hatását. Igen népszerűek Fellegi Ádám „hagyo mányos” hangversenyei itthon és külföldön egyaránt, melyeken valóban beszél is az elhangzott zeneművekről. Külön színfoltot jelentenek munkásságában a lakásán rendezett lakás- és babakoncertek. Az utóbbiról írják: „Mindannyian tudjuk, hogy a komolyzenének milyen hatása van a pocaklakókra és várandós anyákra, no meg a kisgyerekekre. Hát még ha egy hozzáértő előadását hallgatjuk, aki »mellesleg« zongoraművész.” Fellegi Ádám lakásán ad havonta egyszer ingyen koncerteket kismamáknak és babáknak, de a 3-10 éves gyerekeknek is van programja, Prokofjev Péter és a farkas című műve, me lyet vetítéssel fűszerez. Sülyi Péter, országépítő. A szó leg nemesebb és legszorosabb értelmében az. Új országot hozott létre, “Hétrétországot” amelynek nincsenek valóságos határai, de mégis. Olyat, ahol szívesen tartózkodik az ember, olyat, amely napjaink zajos és rohanó forgatagában szellemi és testi enyhet nyújt. Ez az ország Marketingiának szóló hadüzenettel kezdte létét. Soha ennél békésebbet! A látogató otthon érzi magát, elmerülve a látnivalókban, a tájban. A városlakó idegen olyat tapasztal, amit már régen nem: a jó emberi szót, a közvetlen beszélgetések örömét. Tíz éve kezdődött a folyamat, amikor Sülyi Péter az Őrségbe költözött. Személyes kap csolatait latba vetve összefogta a kistérség településeit, Őriszentpétertől Bajánsenyéig. Először csak egy rendezvényt szerveztek. Aztán az idők folyamán egy egész évet átfogó, tavasztól késő őszig tartó sorozat kerekedett, a „virágzás napjaival” nyitják a sort, majd nyáron a Hétrétország, az ősz közepén pedig a tökfesztivál várja vendégeit. A porták és az ott folyó – részben hagyományos, részben felélesztett mesterségek – tevékenység bemutatása a látogatóknak semmivel nem pótolható élményt nyújt. ● 29 BUDAPEST 2010 november Döcög, hervad – de azért éldegél! – egy másik sorozata is a Városháza Kiadónak (amely ebben a nagybetűs formában nem szerepel már a kötetekben, helyette hátul, más címnegyed-információk társaságában ez áll pontosan és szárazon: „kiadja Budapest Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatala”). Annak a másiknak Az én Budapestem a sorozatcíme. Ennek meg, amelyikől most szó lesz: „A mi Budapestünk”. Holott – miközben persze hogy a miénk! – ezek a kellemes könyvecskék a legmesszebb menőkig egy „én” szemével láttatják a várost. Mind arról szól, hogy valaki észrevett benne valamit, amit abból a nézőpontból más nem lát, nem tud, nem élvez. Nem ismer. Most pedig – a mindenkori szerző avatott és figyelmes kalauzolásával – megismerhet. Negyvennégy kis kötet. Tekintélyes sorozat. Nem tudom ki találta ki – vélhetően Török Gyöngyvér, a kitartó szerkesztő, aki már talán másfél évtizednél is több ideje dajkálja a főváros könyveinek kiadását –, de akárki: remek volt az ötlet. Ami mögé tegyük hozzá: remek és elismerésre méltó volt – s reméljük, marad is – a városháza, a hivatal törekvése: legyen és működjék egy Városháza Kiadó (mint ahogy működött a két háború közötti évtizedekben is). Mert ki mástól volna elvárható, hogy mindent megtegyen azért a közönségért, amelynek szűkülő-fogyatkozó köre még kíváncsi Budapest múltjára, örökségére, érzékeire, történelme üzenetére. A városháza a kiadó működését hatékonyan támogatta is. Nagyjából a kétezres esztendők első évtizedének a közepéig olyan számban finanszírozták a Budapest-érdekű könyveket, mint soha máskor a város históriájában: még a klasszikus harmincas-negyvenes években sem. A mi Budapestünk Buza Péter
