Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Buza Péter: A rendőr
Két egykori munkatársa meghívására 1911 szeptemberében két napra Budapestre látogatott Thomas Alva Edison . Fodor István nak és Jehl Ferenc nek hívták a két magyar urat, akkor már az Elektromos Művek vezetőiként kalauzolták tekintélyes vendégüket a magyar fővárosban. Amikor aztán elköszöntek tőle, átadták azt az albumot, amelybe Erdélyi Mór városképei mellett belefoglalták mindazoknak a figuráknak a fotográfiáit is, akikkel a nagy feltaláló jártában-keltében találkozott, találkozhatott. Készíttettek emlékül maguknak is egyetegyet a díszbe kötött munkából. Fodoré megvan: Gadányi György gyűj teményében. Az ő szívességéből közöljük most ezeket a képeket, több közleményben, a figurákat tematikailag csoportosítva: valószínűleg szintén Erdélyi alanyait. A melléjük választott szövegrészletek Tá bori Kornél: Pesti élet – Képes riportkönyv című, nagyjából ugyanekkoriban, 1910-ben megjelent munkájából valók. A kötetben a hetvenhetediktől a nyolcvannegyedik oldalig terjedő fejezet címe: A mi rendőreink. Ezek a mi legényeink, a mai uniformisukban kicsit paprikajancsi-jellegűek; a hosz szu csörömpölő kard az oldalukon, mintha váltig csak biztatgatná őket: – Ránts ki engem! – Kardlapozz végig a tömegen! – A míg veled vagyok, ne félj. Behasitunk egy-két fejet, aztán pont... Meg a haragos-kék ruha, meg a csizma, meg a komikus, kerek kalap az árvalányhajas forgóval, no és a nagy revolver az oldalukon... mindez olyan furcsa, és valahogyan a Ráday-pandurokra emlékeztet, meg rég letünt legendákra. Bizonyos, hogy nem ilyen öltözék való egy nagyváros, igazi metropolis rendőreinek. Legalább a belső városrészekben nem. Ha másképpen: izlésesebben öltöztetnék a rendőrt, és nem ugy, hogy a fegyver legyen az ereje, ha jobban tanitanák, művelnék, bizonyos hogy elsőranguvá lenne és annyival megbizhatóbb, értékesebb őre az utca közbiztonságának, mert hiszen nem volna a külsejével már messzire kirivó. A mai megjelenésével azonban valóságos madárijesztő; a rossz madarakat ijeszti, éppen azokat, akiket lépre kellene csalnia, hurokra kellene keritenie... Kicsit bárdolatlan legény a pesti rendőr javarésze – a tisztviselőkről persze itt nem szólunk – és inkább csak hallomásból, mint személyes gyakorlásból tudja, mi az „ész, erély, tapintat”, − mely ősi, ám vicces jelszó gyanánt él a rendőrség hagyományában. De hát hol tehetne szert a rendőr igazi erélyre, belátó észre, helyes tapintatra? A szolgálata ma olyan nehéz, a fizetése olyan kicsiny, a felelőssége néha annyira terhes, hogy a legtöbb rendőr nem sokáig bírja ezt az állapotot és éppen amikorra beletanult némileg hivatásába, már meg is válik tőle, néz jobb kereset után. Ahol nem azt kivánják az embertől, hogy téli fagyban, sivitó orkánban, hóförgetegben ott álljon a Lánchid kellős közepén, őrizvén a hidat az oroszlánjaival; szemben a királyi palotát; ott hátul a Lloyd-klubot; fenn az eget; lenn a hömpölygő Dunát, és mialatt ezeknek az ellopására nem is gondol senki ... (...) Vagy amikor a külső városrészekbe kerül el szolgálattételre, és szombat estén megannyi részeggel akad dolga, tántorgó, dülöngő emberekkel, akiknek kezében könnyen jár a csizmaszárból vagy tolvajzsebből előrántott bicska. Ha ezekre gondolunk, igazán csodálkozunk rajta, hogy pesti rendőr nem brutálisabb még, nem elvadultabb, mint a milyen. Gondoljuk csak el: egy rendőr, valahonnan a vidékről felsodródott legény ott áll a sötét uton és nem tudja, nem támad e pillanatban rá elölről vagy hátulról egy részeg garázdának a képében a halál... ugyan kit nem tenne idegessé, vaddá, elkeseredetté ez az aggódás, a veszedelemnek ez a tudata? ... És még valami akad, ami szinte tragikussá teszi a mi szemünkben a rendőr dolgát: hát nem ugy van-e, hogy éppen azok ellen visel hadat, akiknek köréből, akiknek nemzetségéből való? Szegény ember ő maga is, ágról szakadt, az inség keserü kenyerét eszi, és a társadalom védelmében, nyomoruságos pár garasért kénytelen sokszor azok ellen hadakozni, akik testvérei (...) Nem keseredénk-e el mindnyájan, mi, kabátos emberek, ha ilyen örökös élet-halálharcot kellene folytatnunk azokkal, akikkel szük érdekközösségben élünk? (...) Bizony gondoljuk meg kétszer, mielőtt könnyelműen lemihasznázzuk, leandrásozzuk szegény rendőrt. Hős ez a boldogtalan, anélkül, hogy tudná. És a Mihasznagunynév csak annyiban illik rá, hogy neki igazán semmi haszna belőle, amiért a mások vagyonbiztonságára, életére őrködik... A rendőr Buza Péter 22 BUDAPEST 2010 november FIGURÁK
