Budapest, 2010. (33. évfolyam)
11. szám november - Simplicissimus Budapestje
lenne látni a képeket itt-ott, követni a sorsukat. Örülnénk, ha a nyomtatásban közölt képek alá, mellé odaírnák – FOTO: FORTEPAN. Talán lesznek, akik rokonszenveznek a Fortepan minimalista eszközeivel és kissé korszerűtlen stílusával. Esetleg megfordul a fejükben, hogy nekünk adnának néhány képet, vagy negatívot. Ezt szabad! Szívesen veszünk bármit, küldjék el nekünk akár analóg, akár digitális formában. A többiért nem kezeskedünk. Szepessy Ákos – Tamási Miklós” Talán két hónapja került ki az internetre – Budapest-képek százaival – és elképesztő lelkesedést keltett. Külön fórum indult az Indexen, amely megfejti, hogy mi látható a képeken. És azt is biztos forrásból tudni: egy médiavállalkozó megkereste a szerzőket, hogy részben vagy egészben megvegye tőlük a honlapot, mert üzletet szimatolt benne. Ők azonban az ingyenességet (reklámmentességgel párosítva!) akkora értéknek tekintik, hogy nem adták... Ők bizonyosan Simplicissimus idei hősei között vannak, de még mások is lehetnek a tarsolyban-pixisben. Erről aztán szokás szerint megindult Simplicissimus gondolat-láncolata, és eszébe ötlött egy életpálya-halmozó üzletember ismerőse, aki fotográfusi babérokra IS tör, kiállításokat rendez, fotós könyveket ad ki. A jólét, a gazdagság nem elég neki, a hírnévre is vágyik. A képeit a honlapján is árulni próbálja. Vagyis nézni lehet, de a kereskedelmi portálok receptje szerint „el vannak rontva” egy vízjellel. Nem lehet ellopni őket. Pedig ha Fortepan-módra ingyen lehetne letölteni, akkor áldanák a nevét, ezáltal elterjedne, megkapná az annyira áhított dicsőséget... De egyszerre mindent szeretne elérni – igazi antihős módjára. Pedig a művészet asztalán sincs ingyen ebéd. Namegpláne nincs olyan, hogy ingyen ebéd + honorárium... Újfajta politizálás a Belvárosban? Simplicissimus irodája több mint hat évig az egykori Iparterv-házban működött, és tavasztól őszig olykor megpróbált enyhet keresni a közeli Erzsébet téri fák alatt, egy-egy padon végigdőlve. Ám azt kellett tapasztalnia, hogy a pihenést szinte lehetetlenné teszi a gördeszkás fiatalok keltette zajongás. Már a park megközelítése közben is őket kellett kerülgetni. Köztudomású, hogy Simplicissmus bensőjében állandóan birkózik a polgár és a bohém – mindig az kerül felülre, amelyik érdekeinek az adott pillanatban megfelel. Itt ugye a (kis)polgár énje horgadt fel: be kellene tiltani itt ezt a tevékenységet, önkormányzati rendelettel vagy tudomisén hogy. Éppen mire az iroda néhány száz méterre északra költözött, Simplicissimus egy megdöbbentő építkezésre lett figyelmes. Az Erzsébet tér egyik alulhasznált részén az önkormányzat gördeszka-pályát épített, nagyon mutatós, körülkerített fajtát. Valahogy úgy, ahogy az okos önkormányzat teszi, amelyik a kertmérnökök által gondosan eltervezett kövezett út mellett oda is épít egy utat, ahol az emberek valóban járnak... A helybeliek azonban nem sokáig örülhettek. Talán mert az új pálya miatt távolabbi gördeszkások is járni kezdtek ide, a fiatalok hamar visszaszoktak a tér más részeire is. És bár a régi bölcsesség, miszerint nem lehet minden gördeszkás mellé parkőrt állítani, most is megállja a helyét, de azért mégis fogas kérdés, hogy akkor mi a teendő. Simplicissimus azért is ilyen megengedő, mert új irodája a Szabadság tér tőszomszédságában fekszik. Annak meg néhány éve lefektetett kövezete felpúposodott, összetöredezett. Gördeszkázásra totálisan alkalmatlan. Élmény a Széna téren, este Simplicissimus már harmadik cseperedő gyermekének próbálja elmagyarázni, hogy miért nem ad soha, semmilyen körülmények között pénzt koldusnak vagy kéregetőnek. Ahogy régebben, most se nagyon találja a szavakat erre. Ehelyett a terminológiai kérdések mentén keres kitörési pontot. Hogy ugyanis a koldus passzív, a kéregető aktív... Meg a Pallas Lexikonból idéz – ld. a Mottó 2-t fentebb. A koldulás módszereiben nem sok minden változott a rendszerváltás óta, az innováció inkább a kéregetésre jellemző. Elterjedt a konkrét összeg kérése, például: „Nem tudna hetven forinttal kisegíteni?” vagy „el vesztettem a tárcámat és telefonálnom kell, ki tudna segíteni?” és társai. Hogy beváltsam a cím keltette felfokozott várakozásokat, végre rátérek a konkrét élményre. Simplicissimus egy őszi estén a Széna téren a Pest felé tartó villamos megállójában álldogált, amikor az említésre érdemes eset történt. Mellette egy jól öltözött, ballonkabátos fiatalember óriási nagy baguette-szendvicset majszolt egy zacskóból, egyre kijjebb tolva az újabb és újabb részeket. Ekkor a Mamut II bevásárlóközponttól, az átmenetileg elapadó autófolyamok közötti rést kihasználva átvágott egy húsz év alatti fiatal hölgy, akire ugyancsak a jól öltözött jelző illik, csak egészen más regiszterben. Bakancs, színes harisnya, égővörös haj, bőrruha, testékszerek minden mennyiségben. Egyenesen odalépett fiatalemberünkhöz, és kedves, de határozott hangon azt mondta: „Szia! Nem adsz egy harit?!” Adott. Közben megjött a villamos. Ők nem szálltak föl. 21 forrás: fortepan.hu Nyugalmas, nagyszerűen komponált fotó az Erzsébet híd budai hídfőjénél. Bizonyára áll már a közelben a Gömbös szobor
