Budapest, 2010. (33. évfolyam)

1. szám január - Fodor Béla: Szilvesz Teri különczszám - BUZAPEST

39

BUZAPEST

2010 január

Ma azt gondoltam ki, hogy hátraarcot csinálok, és nem úgy megyek arrafelé, ahogy szoktam, hanem épp ellenkezőleg. Legyünk végre merészek, éljünk veszélyesen. (Ajaj, egy középkorú férfi utolsó fellobbanása a végső kihűlés előtt.) Összeszedtem magam tehát, és elindultam. Kicsit macerás volt a dolog, mivel a hátam mögé nem láttam rendesen, ezért állandó életveszélyben forogtam. Dudáltak, tülköltek, lökdöstek, de én rendületlenül mentem, csak mentem, mint ama mesebeli ólomkatona. De hová is tartok, melyik utat választottam ki a számtalan lehetséges út közül? Elárulom: gyerekkorom kedvenc útvonalát járom be most, vagyis Palotáról indulok, és az ujpesti cérnagyárat érintve a hajdani rákosszentmihályi lóvasút-végállomás pajtájához érkezem utam végén. Sokat játszottunk itt papás-mamást régen, mi „büdös kis kölykök”, az Ottó, a Csuli meg én, és a pirospozsgás Tercsi. Mondhatnám úgy is, ha nem félnék a nagy szavaktól, hogy ebben a pajtában értem azzá komoly, joviális, múltba tekintő, de előrenéző férfiúvá, akinek ismerni tetszenek. No, de hagyjuk, a hely szelleme mindig megigéz. Legközelebb Káposztásmegyerre rándulok ki, emlékeim szerint ott terem a legjobb ízű útilapu a sínek mellett húzódó árokparton. ●

Jolsvai (Kísértet) András,

az ujpesti személy

Alvajáró MCCCDD LXXX

Horváth Júlia Borbála (Éva Mária Zsuzsa): újságíró, genderista. Újnőkorszak címmel izgalmas riportkönyve jelent meg korunk jellegzetes nőtípusáról, a kőkeményről. Kutatási területe még: kisemberek, kismesterségek, s minden más a mai Pesten, Budán és Óbudán.

A faroller

(Egy pesti család regénybe illő története)

Ahogy megyek felfelé a Lejtő utcán, keresvén Farkasék szerény hajlékát, furcsa dolgok kerülnek, vagyis inkább gurulnak utamba: biciklire és kerekes székre szerelt KRESZ-táblák. Tudtam, hogy jó helyen járok.

Furcsa ez a Farkas család. Nem szeretnek autózni, se buszozni, ezért minden családtag fabrikált magának egy farollert. Ez még elmegy a mai megbénult Budapesten. De a rollerrel nehéz volt közlekedni, nem látták át a forgalmat, ezért a rollert gólyalábakra szerelték fel. Így mentek végig a Nagy Lajoson, magasan, büszkén. Igaz, kissé lassan haladtak, pedig szorgalmasan tekerték a rollert, de hát a gólyaláb, az gólyaláb.

Vladimírral, az ötletgazdával beszélgetek egy kórházi folyosón, mert sajnálatos módon pár napja baleset érte a sziporkázó agyú férfit: a roller kereke kilyukadt, és ő az árokba csúszott. Arca mégis derült: ma botra cserélte a járókeretet.

Hát, a gólyalábak hol voltak – kérdeztem tőle érdeklődő szánakozással. Állták volna a sarat – mondta, de az úton szétterülő olajfolton bizony megcsúsztak, én pedig hiába fékeztem le idejekorán a rollert, a baleset már nem volt elkerülhető. Hát, így járt a mi Vladimírunk, de mivel rátarti, nyakas ember, nem adja fel. A kórházi ágyon is új és új szerkezeteken töpreng. Egyet, a gémeskútra szerelt vízi bicikli makettjét nekem is megmutatta. Igaz még csak vázlatos formában van meg a mű, de a nővérek már ebben a kezdetleges állapotában is előszeretettel használják a beöntések során. Vladimír pedig boldog és elégedett. ●