Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Serfőző Melinda: Kikalapálják a Prandtner-házat
Pufók, angyalszerű figurák rajzolgatnak, méricskélnek, fémet olvasztanak, kalapálnak – tíz érdekes relief díszíti egy Király utcai épület homlokzatát, amely manapság nem különösebben ragadja meg az arra járók tekintetét. Pedig az ötvösművesség munkafolyamatait megjelenítő reliefek nem véletlenül kerültek majdnem kétszáz évvel ezelőtt a Pollack Mihály tervezte Király utca 11-es számú ház homlokzatára. Tény, hogy a környék lenyűgöző épületeivel összevetve a ház elsőre nem különösebben figyelemfelkeltő. De ha vetünk rá még egy pillantást, rögtön feltűnnek a földszinti ablakok fölötti domborművek. Dunaiszky Lőrinc munkái nem a megszokott angyalkák, mitológiai lények vagy hasonlók: szorgosan dolgoznak! Az egyes képek azt mutatják be, hogyan lesz a nemesfémekből ékszer és más ötvösremek. A domborművek hosszú időn át rejtve voltak a járókelők elől, csak 1958-ban kerültek elő ismét a portálok mögül. A ma látható reliefek másolatok, az eredetiket a Kiscelli Múzeumban őrzik. A házat Prandtner József ezüstműves nek tervezte 1812-ben Pollack Mihály, a kor egyik legnevesebb építésze (tény, hogy ettől még nem lesz feltűnőbb az épület, de belső kialakítása rögtön remek példa Pollack egyik kedvenc megoldására: függőfolyosó helyett belső közlekedőkön át közelíthetők meg a lakások). A környéken ebben az időszakban számos arany- és ezüstműves, ékszerész, vésnök, cizellőr, óratok- és lánckészítő, szelencegyártó, galantrista, kézipolírozó élt és dolgozott, valamint nem egy nemesfém-öntöde is működött, így nem volt meglepő, hogy a Prandtner-ötvösdinasztia is itt szeretett volna megtelepedni. A dinasztia szó talán nem túlzás, hiszen idősebb Prandtner József után fia is erre a pályára lépett. Az 1800-as években a mai Belső-Erzsébetváros volt a hazai nemesfémművesség központja, a Király utca 11. szám alatti Prandtner-ház pedig ennek mai napig megmaradt emlékhelye – vagyis kézenfekvő lenne, hogy ebben az épületben alakítsák ki „az ötvösművészet Mai Manó Házát”. Bozsits József ötvös, ékszertervező iparművész ötletéhez, a megvalósítására létrehozott alapítványhoz mára többen csatlakoztak, és az alapítvány felkarolt korábbi kezdeményezéseket is. Útjaik találkoztak például Zoltán Tamás ötvös iparművészével, aki néhány éve kezdeményezte egy ötvösmúzeum létrehozását: felhívására folyamatosan érkeznek régi szerszámok, eszközök, műhelyberendezések, írásos és képi anyagok az ország egész területéről, amelyeknek fontos szerepük lehet a mesterség történetének, neves képviselőinek feltérképezésében. Ezeknek a tárgyaknak azonban mostanáig nem sikerült megfelelő helyet találni, a tervezett ötvösközpontban viszont érdekes, nem csupán a szakma iránt érdeklődők számára is tanulságos mesterségtörténeti gyűjteményt lehetne belőlük létrehozni. Ezen kívül itt kaphatna helyet egy látványműhely, ahol a látogatók kipróbálhatnák az ötvösmesterséget, egy galéria, ahol hazai és külföldi, már nevet szerzett és még pályakezdő művészek alkotásaiból rendeznének kiállításokat. A tervek szerint rendszeresen lennének szakmai programok, előadások, beszélgetések, amelyek segítenék a terület kutatását, népszerűsítését, az információk átadását. A későbbiekben egy szakirányú könyvtárat is szeretnének létrehozni, illetve ötvösművészeti, de a határterületekkel is foglalkozó folyóiratot alapítani és kiadni. Az ötvösközpont ötletét számos szervezet támogatja (például a Magyar Iparművészeti Kikalapálják a Prandtner-házat szöveg: Serfőző Melinda, fotó: Sebestyén László 30 BUDAPEST 2010 szeptember
