Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Zeke Gyula: Gang
éggel, melyen bárányfelhők szöknek, elszabadult függönyök. Szemben az efféle romkocsma-udvarok legtöbbjével, a Gang udvarán nincs pult, az utcafrontra nyíló zárt tér pultjánál kell rendelnünk, s kivinni magunkkal italunkat asztalunkhoz. (A belső rész a maga arányosan megépített galériájával vendégtér volt egyébként a Gang előtt is, legutóbb afféle ír bár, amely Subway néven fulladt vendégtelenségbe.) Ha éhesek is vagyunk, az udvarra menet bekopoghatunk, mintha annak idején a vicihez, a grillkonyha ablakán, s az öt-hat tételes kínálatból választva libamájas szendvicset avagy gangburgert rendelhetünk, melyet a szemüveges séf úr az asztalunkhoz hoz. Ha délután négykor, nyitáskor érkezünk, szabadon választhatunk, melyikhez. Nagyobb társaságok számára kedveznek a katonai étkezdék berendezésére emlékeztető hosszúpados faasztalok, nekem mégis inkább azok a ritkás bordázatú kisebbek kedvesek, amelyek X-alakú acéllábakon állnak hasonló építésű, szolgálatkész székeik között. A Gang – sok más társához, így az említett Fogas házhoz hasonlóan – kultúrkocsma is. Pár hónapos fennállása során máris több – egymást havonta váltó – kiállítást, számos koncertet és egy-egy lapbemutatót tudhat maga mögött, a hatalmas udvar óriás ernyőjén emellett a vébé meccseit is látni lehetett. E múltja és jövője egyszerűsített honlapján – gangkocsma.blogspot.com – tanulmányozható. Ha szerencsénk van, olykor afféle hirtelen támadt, programon kívüli zenélésbe is csöppenhetünk, számos zenekar próbál a Gangban, vagy betévednek, mondjuk Darvas Ferenc kitűnő tehet ségű fiai; Bence és Kristóf , és a pianínóhoz ülnek. (Apjukat, helyeselhető módon, csupán az egy szál fehér ing év- és napszaktól független viselésében nem követik.) Az udvar hosszanti tengelyében a falhoz tapadó lépcső és a kicsiny emelvény nem pusztán szónoklatok tartására vagy dj-állás kiépítésére, de költemények felolvasására is alkalmas. Valahonnét egy átlátszó plasztikemelvény is odakerült, amelyen ragasztott, fekete betűkkel ez olvasható: SZÓIVÓSZÉK. Az udvar tere ideális zenei és drámatér, melyben a megfelelő helyről indított emberi hang önmagában is képes elérni a sarkokig, hangosítással pedig az asztal melletti beszélgetések közvetlenségével ér fel. (A koncertek hangerejére vonatkozó panaszok – melyeket az önkormányzat szigorúsága okán a bérlőpárosnak komolyan kell vennie – jellemző módon eddig csak a szemközti és a szomszédos házak legfelső emeletének lakóitól érkeztek, abból a magasságból, ahonnét a hangok az udvar nyitott templomából az égbe csordulnak.) Budapest felett gépmadarak szállnak, nem látjuk őket, csak halljuk magasan őrlő bariton-morgásukat. Messze még az éjjel két-háromórai zárás, megfontoltan rendelhetünk, s elhelyezkedhetünk az udvar azon kiválasztott asztalánál, amely megfelel egyéniségünknek. Sört mindenképp iszunk, mely itt a Budapesten kevés helyt kapható, 1795-től gyártott Ceske Budejovice-i Samson lesz. Nem ér bennünket csalódás, ha a ház valamelyik pálinkájával is próbálkozunk, magam az Agárdi főzde sörpárlata mellett döntöttem, nem hiába. Kávét többször is iszunk majd, ezt (Julius Meinl) különös alakú, keskeny és hosszúkás (tízszer huszonöt centiméteres), szilvakék színű plasztiktálcán kapjuk, melyen óriás drapp kávészem virít. Az egykori bérlők csak a cégtábláikat hagyták ittott maguk mögött, szabadon gyönyörködhetünk a függőfolyosók néma karzatában. Jó itt, végre figyelhetünk a részletekre is. A zárt tér színharmóniáját kedves hármashangzat: az udvar közepére lejtő betonszelvények szürkéje, a falak fröccsentett sárgája és a függőfolyosók öntöttvas korlátjának feketéje adja meg. Zöld szólamárnyalatok is megjelennek: fakádakban ginko biloba, fikusz, közönséges bokrok állnak, a falon lopótök kapaszkodik. A kilövőállványszerű, tejüveges liftakna oldalában ezüst esőcsatorna kúszik, a torkolatában hűsen elnyúló zöldalgafolt. Az első emelet függőfolyosóiról kék, sárga, piros lampionok lógnak, a korlátok közt kötelek feszülnek, rajtuk örökké száradó ingek, pólók, nadrágok, zoknik, melltartók, gyermekruhák... A korlát négyszögének szomszédos szelvényein egy drapp, rozettás és egy piros műperzsaszőnyeg lóg alá nyugalommal, a szószékszerű emelvény melletti ablakokban hosszú fátylak lengedeznek lassú, lila moccanással. Ma nincs koncert, a falon bagolymód gubbasztó hangszórók mégsem némák: Edith Piafot, a még fiatal Leonard Cohen t s végül Cseh Tamást hallgathatom. „Éltek-e még, réégi lányok, vagy alusztok már, vagy alusztok már, vizes homokban, sáárga lányok, sok fehér fehér babák...” Ülök, alkonyodik las san. Asztalomon, mint valami megbűvölt rókamanguszta, bársonysárgán remeg egy pohár búzasör. ● 29 BUDAPEST 2010 szeptember
