Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Friedrich Ildikó: Száz éves a királyné „messzelátója”
gyar Turista Egyesület Budapesti Osztálya javasolta, majd a megalakuló Svábhegyi Egyesület és más szervezetek is sürgették az építkezést, de a szükséges pénz hiányzott. A századfordulón Halmos János polgármester kérésére a Mérnöki Hivatal költségvetéssel ellátott tervet készíttetett, ám a kivitelezés várható összege messze meghaladta a turisták és a főváros együttes lehetőségeit. A tervek és remények megfeneklettek. Villásreggeli az Eötvös-villában Négy évvel a királyné elleni merénylet után, 1902-ben váratlanul kedvező fordulat következett be: a szállodaipar legkiválóbb képviselői jöttek össze Budapesten, élükön egy ambiciózus, a város fejlesztésén munkálkodó magyar szállodatulajdonossal, Glück Frigyes sel. Az Eötvös-villában elköltött jóízű reggeli után a társaság egy része Glück javaslatára felkapaszkodott a János-hegyre, a merészebbek fölmentek a gloriette rozoga lépcsőin és elálmélkodtak az eléjük táruló pompás panoráma látványán. Glück Frigyesben a korhadó, imbolygó deszkák láttán megszületett az elhatározás: bontani és újat építeni, mindenáron, ezen az istenáldotta helyen! Megkezdődött a gyűjtés, egy svájci szállodatulajdonos – a neve, kívánsága szerint, máig ismeretlen – 1000 forintot adományozott. Ezt a gesztust később az emléktáblán is megörökítették. A jósok az 1904-es évre meglepetéseket ígértek: magas rangú, kegyes szívű látogatót, valamint pénzt hozó összejövetelt. Áprilisban őfelsége, Ferenc József császár látogatott Bu dapestre és ajándékként megígérte magyarjainak Rákóczi hamvainak hazahozatalát. Májusban a Szállodások és Vendéglősök Ipartestületének soron következő közgyűlésén Glück Frigyes, aki attól az évtől a Svábhegyi Egyesület elnöke lett, a szakmai kérdések után, tekintettel az országos lelkesedésre, ismét előhozakodott a János-hegyen építendő kilátó már-már elfeledett gondolatával. Ezúttal egyenesen a székesfővároshoz és polgármesteréhez fordult. Az 1902. évi kongresszuson, az azt követő rendkívüli és az 1904-es rendes közgyűlésen összesen 51 ezer koronát gyűjtöttek, ezt az összeget a főváros kiegészítette százezer koronára. Tervek és az építkezés A mérnöki Hivatal 1906-ban bemutatta a Klunzinger Pál fővárosi mérnök által készített tervet, amelyet Schulek Frigyes műegyetemi tanár módosított; nyitott teraszokká alakította a kúpban záródó tornyot. Az építkezés költségei nőttön-nőttek, a hozzávetőleges költségvetés immár 180 ezer korona volt. Ekkor merült föl a hegy nevének kérdése: „a Po zsonyi-hegy ill. János-hegy hivatalos elnevezése tisztáztassék” – írta a Fővárosi Közlöny. A kilátó építésének ügyét a főváros közgyűlése 1907. július 10-én tartott ülésén tűzte napirendre. 1908. június 12-én Bódy Tivadar, az építési bizottság elnöke megtette az első kapavágást a szállodások; Glück Frigyes, Gundel János és Stadler Károly jelenlétében és elhelyezték az alapkövet. Az építkezés komoly erőfeszítést igényelt, de a századelőn nem ismertek legyőzhetetlen nehézséget. Az építőanyagot – téglák ezreit, homokot, cementet – Pilisborosjenőről, Budakalászról, Dunaharasztiból szállították a Hármaskút-tetőig (ma a Libegő végállomása). A hegy lábától 360 méteres szintkülönbséget kellett áthidalni – ezt gerendaállványzatra szerelt vágányokkal, drótkötélpályával oldották meg. Négy lóerős benzinmotorral vontatták a hegyre az építőanyaggal megrakott fakocsikat. Vizet a Svábhegyről hoztak egy 3 kilométer hosszú alkalmi vízvezetéken. Jó nevű mesteremberek kezdtek dolgozni a hegyen: Wellisch Hugó építőmester, Král Gyula kőfaragó, Mikola Ferenc épületszob rász, Kovács Zsigmond asztalos, Glatz András üveges. Stadtmüller Gyula művezető a he -23 BUDAPEST 2010 szeptember a tervek szerzője: Klunzinger Pál, forrás: magántulajdon
