Budapest, 2010. (33. évfolyam)
9. szám szeptember - Friedrich Ildikó: Száz éves a királyné „messzelátója”
A későbbiekben aztán – elsősorban a Svábhegy és környéke – a középosztály mellett kedvelt pihenőhelye lett Déryné nek, báró Eötvös Józsefnek, Jókai nak; de mentek a jó „ájer”-ért, a madárfüttyért gyárosok és egyéb jómódú polgárok is. A Buda környéki svábok, ha nem is nyaralni, de mulatni, hűsölni gyakran jártak a „zöldbe”. Kedves kis sváb-magyar gúnyvers illusztrálta ragaszkodásukat: „Nincsen illen, csag az etty. Työnyörű hely a Sváphety. Ota szépen felmehecc, Görül nézhecc, lemehecc.” A város felett húzódó Sváb-hegyi hegyhátból magasodik ki a kúp alakú Jánoshegy, a Nagy-Kopasz után a Budai-hegység második legmagasabb pontja. Két neve is volt. Az egyik a Pozsonyi-hegy – minthogy a régi öregek szerint a hegy tetejéről szép időben Pozsonyig lehetett ellátni. Az 527 méter magas csúcsról 75 kilométeres sugarú körpanoráma nyílik, ehhez fogható nincs egyetlen más nagyvárosban sem. De állt a hegyen valaha egy Szent János szobor is, ezért sokan úgy vélték, inkább az ő nevére illenék keresztelni a tekintélyes hegyet. A gloriette A János-hegy legnevezetesebb látogatója a magyarok által tisztelt és rajongott Erzsébet királyné volt, aki 1882-ben többször sétált a környéken. Előfordult, hogy egy rőzsét szállító szekér vitte le őt a Disznófőig, de akadt hegedűvel kolduló cigánygyerek is, aki a Szép Juhászné vendéglőig húzta a nótákat a királynénak. Lába nyomát bizonyára megőrizte az a fából épült, vadászleshez hasonlatos „messzelátó”, a gloriette, amely az 1850-es években épülhetett, és a nyolcvanas években már igencsak rozoga tákolmánnyá vált. 1883-ban Havas Sándor, a fővárosi erdé szeti és kültelki bizottság elnöke javasolta a városi tanácsnak, hogy a legnagyszerűbb panorámát nyújtó csúcs Erzsébet-oromnak neveztessék, valamint emeltessék egy kőből faragott emlékmű azon a helyen, ahol a királyné többször élvezte a kilátást. A terv megvalósult, Szász Károly hexameteres so rait vésték a fekete márványlapra: „Itt állt s nézett szét Erzsébet, drága királynénk, Hol koronát viselő fő soha nem vala még. S míg itt elragadó látványon lelke merengett, Érzé, országunk szíve feléje dobog. Hódolatunk e hegyet nevezé Erzsébetoromnak. Fogják, míg magyar él, áldani lába nyomát!” Ekkorra az erdészeti bizottság kimondja, hogy a gloriette életveszélyes. Havas Sándor 1891-ben már kőből épített kilátót álmodott. A kőből építendő kilátó terve később újra és újra felmerül. A millennium évében a Ma-Száz éves a királyné „messzelátója” Friedrich Ildikó A Budát övező hegykoszorú Pest-Buda lakóinak sokáig távoli és megközelíthetetlen vidék volt, sűrű erdőkkel borított lankái vadak s madarak háborítatlan tanyájaként szolgáltak. Felfedezése nem a természetrajongásból fakadt, sokkal inkább a kolerajárványtól való rettegésből – a 19. század harmincas éveiben a módosabb polgárok kezdtek itt megtelepedni, hátrahagyván a zsúfolt várost. 22 BUDAPEST 2010 szeptember „A régi Erzsébet kilátó-torony, mely helyét az újnak átengedte” forrás: Az Élet című újság felvétele
