Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Zsigmond Gábor: A hétköznapok ünneplése
17 BUDAPEST 2010 július A hétköznapok ünneplése Zsigmond Gábor Előző számunkban befejeztük az FVV (Fővárosi Villamosvasút) megbízásából 1967-ben készült készült, Minden hatodik órában című film bemutatását. Nem ugrunk nagyot az időben, bár az FVV időközben megszűnt, pontosabban beolvadt, beparancsolták a Budapesti Közlekedési Vállalatba. A most következő újabb filmkockák öt évvel később, 1972-ben a BKV megrendelésére készültek. „A hétköznapok ünneplése” teátrális képpel és szöveggel kezdődik. Az első kockákon a kamera a Duna hullámairól felkúszik a Gellért-hegyre, a napsugarak vakítóan átölelik a hegyet, csúcsán a Szabadság-szobrot pedig ünnepélyes, győzelmi fénykoszorúba helyezik. A szimbolikus képkockákat a narrátor szavai kísérik: Csütörtökön történt, de történhetett volna kedden is, vagy akár vasárnap. Mind a 3794 jármű forgalomban volt ezen a napon is, és a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozói ezen a napon is elszállították azt a mintegy ötmillió utast, akiket nap mint nap elszállítanak. A főváros észre sem vette, hogy ünnep van. Mert ezen a napon azok ünnepeltek és azokat ünnepelték, akiknek hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt helyt kell állniuk: a Budapesti Közlekedési Vállalat dolgozóit. A vállalat ezen a napon kapta meg a Kiváló Vállalat oklevelet és címet. Az első mondatok után gyors egymásutánban egy-egy képet kapunk valamennyi ágazatról: a kishajóról, a hévről, a buszról, a troliról és a villamosról. Ezek egyesítésével jött létre ugyanis a BKV 1968-ban. Miután láthattuk a Szabadság híd alatt elhaladó BKV kishajót, a Par-RETROJÁRAT