Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szécsényi Mihály: Egy pesti kupleráj 1889-ben
zakkal, ahol diszkréten működhettek a város legdrágább luxusbordélyai. Ezek közé tartozott többek között, Benkő Róza Magyar utca 50. szám alatti, 1889-ben 24.000 osztrák forintért vásárolt háza. (Az 1980-as években lebontották, helyén ma a Korona szálló egy része áll.) Az egyemeletes, egyszerű klasszicista stílusban, 1861-ben épült polgárház átalakítását Bartunek Mátyás építőmester végezte. Homlokzatát neoreneszánsz stílusban építette át, míg belül az új használati módnak megfelelően főként a közfalakat helyezte máshová. (A terven a sárga szín az elbontott részeket, míg a rózsaszín az új falakat jelöli.) A homlokzatot a bejárat oromdíszei, az antikizáló ablakok és az egész utcafrontot kiemelő ún. armirozás, valamint az új márvány talapzat tette hangsúlyossá. A korábbi lakóház-bérház átalakítását az tette teljessé, hogy a kicsi udvart befedték egy vasszerkezetű üvegtetővel, és oda helyezték át a főlépcsőházat. Az épület belseje így palotaszerűvé vált, a belépőt nem érte az eső, a hó, és úgy érezhette magát, mint aki egy felülről természetes fénnyel megvilágított, nagy belmagasságú hallban tartózkodik. A földszinten ennek megfelelően két vendégszobát és a korábbi konyha helyett egy nagy ruhatárat alakítottak ki. A ruhatár egyik oldalán egy kis portáslakás volt, a másikon pedig egy kis szoba a ruhatárra ügyelő személyzetnek. Az első emeleten az udvari szárnyban elhelyezkedő étkező és szoba összevonásával hozták létre a nagy szalont, ahol a vendégeket fogadták, itt találkozhattak a lányokkal és választhattak közülük. Egy ilyen igényesen kialakított és előkelő házban élő és dolgozó, szép és jól fizetett nők viselkedésükkel és ruházatukkal – vagy éppen hiányosságaival – kifejezetten az erotikát igyekeztek hangsúlyozni. Innen már az üvegtető miatt sem hallatszott ki az utcára a zene és a szórakozás zaja. A szalon mellett működött egy kis konyha, amely a vendégeket igyekezett ellátni minden jóval, mellette pihenőszoba állt a személyzet rendelkezésére. Az utcai szárnyban alakítottak ki még három kis szalont, így a vendégszobákkal együtt öt helyiségbe vonulhattak vissza a párok. Hamarosan kiderült, hogy ezeken a helyeken nem csupán a lányok, de az ügyfelek is jól ellenőrizhetőek, megfigyelhetőek. A bordélyházak hanyatlása a titkos prostitúcióra és a változó szexuális igényekre vezethető vissza. A legtöbb ilyen típusú nyilvánosházat fokozatosan hagyták el a prostituáltak, akik számára az egyéni működés nagyobb szabadságot és önállóságot biztosított, még akkor is, ha a tulajdonosnő, a madame helyett másokkal kellett megosztani jövedelmüket. Elhagyták a vendégek is, mert számukra a nagyvárosi prostitúció átalakulása a pénzért kapható szexualitás sokkal érdekesebb és kevésbé ellenőrizhető, megfigyelhető, és főként anonimitást biztosító formáit teremtette meg. A legtovább a Magyar utcai luxusbordélyok maradtak meg, néhányuk egészen a bezárásukat kimondó 1926-os belügyminiszteri rendelet hatályba lépéséig fennállt. Ezek a helyek a jól fizető vendégek számára többet jelentettek és adtak, mint a szexualitás. Titkuk valószínűleg az a sajátos hangulat, az a valóságos és álomvilág lehetett, amelyről Krúdy Gyula írt a legérzékletesebben. A mester idős koráig közeli barátságban állt egy Magyar utcai palotácska tulajdonosnőjével, Pilisi (Schumayer) Rózá val, „Pest Rózsájával”, aki fiatal leányként Andrássy Gyula gróf maîtresse-e volt. Róza a Vörös postakocsi hősnőjeként – sok tapasztalattal és finom iróniával – a következőképpen foglalja össze azt a többletet, amit vendégei csak tőle kaphattak meg. „A Madame megcukrozta a narancsot. – Körülbelül mindent tudok, ami a városban történi szokott. Egykor az volt a mesterségem, hogy szép voltam, és hónapokig szenvedtek a férfiak, mielőtt engedtem volna nekik. Most dáma vagyok, művelt és sokat olvasott, mint az első udvarhölgy, talán emberismerő is vagyok... Az öreg uraim, akik meglátogatnak, és kényelmes életemről gondoskodnak (...) olykor szeretnek egyet és mást hallani is a falakon kívül eső, messzire levő életből. Tudnom kell, hogy a legszebb nő Gombaszögi Frida Pesten, és Márkus Emília tigrisbundát hord. Mit csinált és mit gondol az elegáns Csekonics gróf? És Szemere merre jár. Öreg asszonykákat látok el segéllyel, aki a városbeli híreket hozzám juttatják, míg egykori barátnőim, akik még nem vonultak vissza az élet küzdelmeiből, tanácsért hozzám sietnek.” ● 16 BUDAPEST 2010 július forrás: Budapest Főváros Levéltára A Magyar utcai elegáns bordélyház tervlapjai
