Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szécsényi Mihály: Egy pesti kupleráj 1889-ben
A vérbajon keresztül a prostitúcióból a társadalom számára fizikai megsemmisülést jelentő veszély lett. Nem csupán a bordélyokat szüntették meg és lakóikat kergették ki a városból, de ettől kezdve súlyosan büntették a szabados szexuális viselkedést. A prostitúciót persze nem sikerült megszüntetni, de rendszeresen lehetett kampányokat folytatni a nemi betegségek és az erkölcstelenség ellen. Ebben a korban minden házat, ahol szexuális szolgáltatást nyújtottak, bordélyháznak neveztek. Az európai prostitúció új rendszerének kialakítása Franciaországban kezdődött meg a 18. század végén. A közigazgatás hivatalnokai jöttek rá arra, hogy sem a prostitúciót nem lehet megszüntetni, sem a szifiliszt meggyógyítani, ezért a legcélszerűbb ellenőrizni annak szereplőit, illetve csak ellenőrizhető intézményeket szabad engedélyezni. Ez a szemlélet Európa keleti felébe csak 70-80 év késéssel jutott el. A polgárosodás és a városiasodás ekkorra kényszerítette a hatóságokat a „nyugati” minták követésére. Pest város tanácsa 1867. október 31-én fogadta el Szabályok a kéjelgés-, bordélházak- és kéjhölgyekről címet viselő szabályzatát. Az engedélyezés indoklása már nem a szexuális igények természetes létezése és kielégítése felől közelíti meg a kérdést, hanem erkölcsi és közegészségügyi problémaként. A „kéj hölgyek és bordélházak eltűrése, ámbár azok a közerkölcsiséggel homlokegyenest ellenkeznek, a kósza kéjelgésből különben a közegészségre hárulható káros következtetések elkerülése végett szomorú kényszerűség lévén. Szükséges oly rendszabályokat alkotni, melyek által egy részről a vétek szemtelen gyakorlásából eredhető közbotrány elkerültessék, másrészről a közegész ség veszélyei lehetőleg elháríttassanak.” A rendelet, bár nem tiltotta, rendkí vül megnehezítette a prostitúció magánkéjnőként, saját lakásban történő folytatását. A középkor és a polgári kor bordélyházai között a legfontosabb különbséget az intézmények tulajdonjoga, a működtető, a fenntartó személye jelentette. A kapitalizmusban bordélyokat elsősorban magánszemélyek hozhattak létre, akik igyekeztek azokat a lehető leggazdaságosabban, olykor üzemszerűen működtetni, míg a hatóságok az engedélyezés, a szabályozás és az ellenőrzés feladatát látták el. A házak irányítói és tulajdonosai az 1867-es szabályozás szerint minden esetben csak nők lehettek, míg a prostituáltak mint alkalmazottak dolgoztak. A házak legfontosabb helyisége a szalon volt. A középkori bordélyok és fürdők megszűnte után hosszú idővel itt találkozhattak újra intézményesített keretek között férfiak és nők szexuális kapcsolat létrehozására, erkölcsi, vallási, vagy ideológiai megkötések és következmények nélkül. Itt is lehetett szórakozni, ételt és italt fogyasztani. Ezek a nők azonban – szemben középkori társaikkal – már csak az épületen belül várhatták, fogadhatták vendégeiket: nem mehettek ki az utcára, hogy behívják őket. A hatóságok ugyanis igyekeztek a látható prostitúciót eltüntetni, kitiltani a városok közterületeiről mint látványt, mint önmagában erkölcstelen, veszélyes jelenséget, amely nem kerülhet a polgárok szeme elé. Ennek megfelelően, ha kimentek az utcára sétálni, vásárolni, színházba, tisztességes nőként kellett viselkedniük, és nem kellett megkülönböztető jeleket viselniük, de azért a rendelet utalt arra, hogy például színházban nem ülhetnek a legfeltűnőbb, a legjobb helyekre, stb. Hol helyezkedtek el az újkori bordélyházak Pesten, majd Budapesten? A 18. század második feléig a tiltott vagy félig-meddig legális prostitúció a városfallal körülvett európai városokban – Pesten is – a városkapuknál és az elhanyagolt városfal melletti utcácskákban zajlott. Ezek közé tartozott a 18. század végén még névtelen Magyar utca is, amely a Hatvani kaputól vezetett a városfal mögött a Kecskeméti kapuig. A városok rohamos növekedése kikényszerítette a falak, a bástyák és a kapuk lebontását, és a prostituáltak többsége gyorsan áttelepült a dinamikusan növekvő külvárosokba. Pesten ennek legfontosabb területe, központja a Terézváros lett, és az első világháború végéig az is maradt. Az európai nagyvárosokban és így természetesen Budapesten is egyértelműen szétvált a köznép és a tehetősebb polgárok szexuális igényeit kiszolgáló bordélyok elhelyezkedése. Az olcsóbb és igénytelenebb nyilvánosházak a VI. és a VII. kerületben, a Szerecsen, a Mozsár, az Ó és Új utcában, az Akácfa, a Dohány, a Hársfa, a Hímző utcákban és környékükön helyezkedtek el. Ezzel szemben, a Magyar utca csendes, szűk belvárosi utcácskává alakult, szép há-15 BUDAPEST 2010 július „A lányok, a lányok, a lányok angyalok”? Századfordulós képeslap, magántulajdon
