Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Szécsényi Mihály: Egy pesti kupleráj 1889-ben
A középkori nyilvánosházakat, a prostibulum publicumokat maguk a városok hozták létre közpénzen, és adták bérbe az esetek többségében egy arra alkalmas nőnek, ritkán férfinak. Az úgynevezett „zárt prostitúció” intézményei közel sem jelentettek bezártságot az ott élő nőknek. A városon belül, a kocsmákban, az utcákon szólíthatták le remélt ügyfeleiket, akiket ezekbe a házakba kellett vinniük. Egy nagy helyiség volt a központ, ahol a prostituáltak és partnereik tartózkodhattak, szórakozhattak. A házakban, mint a vendéglőkben, szabadon lehetett enni és inni, a szexuális szolgáltatások mellett ez jelentette a másik komoly bevételi forrást. A városok e házak teljes bevételét – a fenntartás költségein túl – közcélokra, például jóléti intézményekre, lelencházra, az oktatásra, a hóhér fizetésére fordították. Ez a rendszer, bár sok esetben kizárólagos jogot biztosított a bordélyházak lakóinak tevékenységük folytatásához, tehát az ott dolgozókat igyekezett megvédeni a konkurenciától, már ebben az időszakban sem jelentette a prostitúció egyetlen formáját. A fürdők és a titkos prostitúció, a magánházaknál lakó nők már ekkor is jelen voltak. A nyilvánosházak lakóinak, annak ellenére, hogy foglalkozásukat megbecsülték, nyilvános helyeken megkülönböztető öltözetet vagy jeleket kellett viselniük, nehogy összekeverjék őket a tisztességes nőkkel. Ez általában jól azonosítható viselet, ruhadarab, piros, sárga vagy zöld kendő, fejfedő, jelzés volt. Az intézmény egyfajta szociális biztonságot is nyújtott, mert az itt dolgozó nők szervezkedhettek, saját céhbe tömörülhettek, a városok gyógykezeléssel, szeretetházba történő elhelyezéssel és más módon segítettek a prostituáltaknak, különösen, ha úgy ítélték meg, hogy jó szolgálatokat nyújtottak az ifjúságnak. A bordély elnevezés eredete is a középkorra nyúlik vissza. A magyar nyelvben már a 15. század óta kétfajta értelemben is használták és ismerték. Forrása Asztalos Lajos szerint a germán eredetű bord , azaz ’deszka’ szó, amelyet az ófrancia átvett, és borde formában, deszkakunyhó jelentés sel használt. A 13. század körül keletkezett kicsinyítő képzős alakja a bordel , ami kunyhót és nyilvánosházat is jelentett. Az utóbbi értelmezés a franciából terjedt el világszerte. A szó Európa csaknem minden nyelvében megjelent: a spanyolban burdel , olaszul bordello , németül Bordell . A közép kori latinban a bordellum kunyhót jelent. Bäder Andor szerint a szó formája és nyil vánosházat jelentő tartalma németek lakta területeken kapcsolódhatott össze, ahol az asszonyok különálló épületben laktak. Az előkelőbbeknél két ilyen ház volt: az elsőben a család nőtagjai laktak, a hátsó, valószínűleg szerényebb kunyhóban pedig, amelyet Bordell nek neveztek, a szolgálók. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a ’kunyhó’ és a ’nyilvánosház’ értelmezésre egyaránt tartalmaz példát. Déván még 1801-ben is úgy fogalmaztak meg egy utasítást, hogy „valahány ház, bordély Uraság főldin tanáltatik, ... egj heti kaszálásra tartoznak elé állani”. A másik példa 1732-ből való Dés vá rosából és már a nyilvánosházként használt értelmezésnek felel meg: „az Incta [vádlott] Asszony maga lakó házát bordely háznak tartotta es magais mind peniglen azon személyek kűlőn kűlőn Személyekkel Kurvalkodtanak”. A 16. században a prostitúció középkori rendszerét és intézményeit először a reformáció kérdőjelezte meg, majd a szifilisz rohamos terjedése rombolta le véglegesen. Egy pesti kupleráj 1889-ben A bordélyrendszer működése és átalakulása a középkortól a 19. század végéig Szécsényi Mihály A modern kori bordélyházak előzményeit a középkorban kell keresni, amikor − a 13-14. századi városi környezetben − Európa-szerte kibontakoztak a prostitúció különböző szervezett formái és intézményei. A korszak olykor szélsőséges, aszkétikus vallásossága mellett természetesnek találták az olykor ugyancsak vad módon megnyilvánuló szexuális igényeket, amelyek szabályozott keretek közötti kielégítését éppen ezért a városlakók – egyedülálló nők, özvegyek, szolgaleányok − biztonsága érdekében tartották fontosnak. 14 BUDAPEST 2010 július A Magyar utca az 1960-as években forrás: FSZEK Budapest gyűjtemény
