Budapest, 2010. (33. évfolyam)
7. szám július - Rokob Tibor: A védett meggyleves
számít a patinás barna bársonytapéta s a szándékosan meghagyott eredeti villanykapcsolók és kilincsek. A fürdőszoba lemezkádja is eredeti. Budapest Székesfőváros Ház és Telektulajdonosainak 1926-os kiadású címtárában Holub József és Jenő még a Maros utcában szerepel. Csak a harmincas évek végén költöztek ki végleg a házból. Ugyancsak a ház lakója volt a ma nyolcvanegy éves Göllner Gábor, akinek szülei 1945 tavaszán – Attila úti lakásuk teljes kiégése után – három szobát béreltek az 1943-ban özvegyen maradt Sternád Istvánné tól. Magas volt a lakbér, de még így is örültek, hiszen semmijük sem maradt. Emlékezése szerint Sternádéknak két gyereke született: Mar git és László . Az utóbbi viszonylag hamar elköltözött otthonról, Margit pedig hozzáment a Ganz és Tsa. Rt. cégvezetőjéhez, Mendelényi Miklóshoz. Abban az időben a magasföldszinten lakott a fiatal pár, az első emeleten Sternád Istvánné és a Göllner család, a másodikon pedig dr. Mende lényi László, Miklós apja, aki a harmincas években koronaügyész volt. Göllner Gábor és fivére 1947-es elköltözésük után is gyakran visszajárt a „régi házba”. Jó barátságban voltak a korukbeli Mendelényi lányokkal, Helgá val és Judit tal. Göllner László német állampolgár, alig jár haza, nemrégiben nosztalgiából mégis vett egy lakást a Maros 10-ben... A lakók sorsát ezután már a politika irányította. A házat természetesen államosították. 1951 júniusában a Mendelényi család valamennyi tagját kitelepítették. Mendelényi Miklós hat hónapot töltött el Kis tarcsán. Ezt követően nem jöhettek Pestre, egy időre Budaörsön telepedtek le. A Maros utcai lakásokat rászorulók kapták meg. Sokáig éltek itt társbérletben az emberek. A Mendelényiek csak 1956 után térhettek visz sza a házba, ám a férfi nem sokkal ezután meghalt. Sternád Istvánnét, vagy ahogy mindenki ismerte: Sternád nénit egykori házában érte a halál. Kilencven éves volt. Tárnokiné Jakab Katalin 1999-ben bekövetkezett haláláig ápolta a fiatalabbik Mendelényi lányt, Juditot. Ő emlékezett a legtöbbre a ház múltjából. Örökösei csaknem mindent elvittek, kivéve egy ládányi papírt. Katalinnak máig nem volt ideje alaposan átnézni a Sternád és Mendelényi család rengeteg személyes iratát, fotóját, levelezését és a ház sok értékes tervét. Az 1991-ben társasházzá lett épület toldalékát tartó vasbeton oszlopok alatt és a néhány fát nevelgető kertben autók parkolnak. A deszkazsalus kocsiszín még áll, ám az udvar két oldalán igénytelen tégla és alumínium szerkezetű tárolók éktelenkednek. Holub József világa egyre mesz szebb kerül a ma emberétől. Akinek azonban sikerül megismernie, felejthetetlen élményben lehet része. Így volt ezzel fotós kollégám is. Miközben az építész méltatlan elfeledettségét panaszoltam neki, csak ennyit mondott: – Ha más házat nem is tervezett volna, már érdemes volt ezt a pályát választania! ● 13 BUDAPEST 2010 július
