Budapest, 2010. (33. évfolyam)
1. szám január - Horváth Júlia Borbála: Nyitott műteremben
26 BUDAPEST 2010 január ki milyen karakter, ha különböző témákkal foglalkozik is, kitűnik az egyénisége. Sokszor elegendő, ha az ember végignéz saját művein, és szembesül önmagával. Kemény lecke, de szükséges, mert csak úgy válhat művész belőle, ha ismeri saját bensőjét. Ezt kell megtanítanom nektek. – Taníts csak bennünket, taníts! Nem baj, ha közben álmodunk, de ne ébresszetek fel! – Úgy is lehet csinálni, de az csak elodázza a dolgokat. – Vagy fellendíti! – Micsoda filozofikus hangulatban vagytok ma... Most inkább hallgassunk egy kis dixielandet, az már rég volt. És hallgatnak egy versnyit, a palettára új szín kerül, igyekezni kell, a konok szürkület hamar besötétíti a legélénkebb árnyalatokat is. Ghyczy mester beül a karosszéké be, legelteti szemét a nyájon, hogy éppen a bentieken vagy a külvilágiakon, az ő dolga. Tizenkét évvel ezelőtt kész tervével beállított a hetedik kerületi önkormányzathoz, hogy ő kinyitná műtermét, ha lenne neki olyan, pályázna pénzre, hogy vehessen festéket, vásznat a tanulni vágyóknak, sőt, egyik barátja metódusát követve, magányosság-ellenes művészetterápiába is kezdene, ha éppen úgy alakul. A vezetőségnek megtetszett az ötlet, és a nyugdíjasház évek óta elhanyagolt büféjében kipakolták a szekrényekből az ottrekedt üres üvegeket, a szalvétákat, poharakat eltették a majdani kiállítás-megnyitókra, azután ugyanazokat a polcokat dugig tömték színes krétával, akvarelltömbökkel, méretes mókusszőr-ecsetekkel, spaklikkal, flepnikkel, de még szénnel is. A vaksi bártükrök mintha kifényesedtek volna a tálalón, s mire az első fecskék megjelentek, készen állt a műhely, már csak lelket kellett verni belé (értsd: festékpöttyök a padlón, félreállított képkeretek a fal mentén, kopottas székek, zsámolyok, a ligetből összeszedett vadgesztenye-kupacok, faágak, tönkök, csupa érdekes és szükséges találmány), az meg ment magától. Hogy a tanoncok honnan tudták meg, hogy itt valami készül, és jönniük kell, rejtély. – Ugyan, mindenki tudja, hogy tanítok. Jár hozzám egy fiú Győrből, hetente egyszer vonatra száll, van úgy, hogy csak beszélgetünk, azután hazamegy, és kifesti magából, amire jutottunk. Van egy lányom Tatabányáról, a pestiek közül páran naponta beugranak, azután eltűnnek, visszajönnek, aki nem érzi jól magát itt, az elmarad, de mondhatom, hogy olyan ritkán fordul elő. A hétfő mindig szellősebb nap, olyankor többet tudok foglalkozni a magam dolgá-
