Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Zappe László: Temetési esztrádműsor
31 BUDAPEST 2010 június Csodálatos előadás, bár értelme nincsen. Témáját ugyan többszörösen is kijelölik: író, rendező, színészek. De hogy mit mondanak róla, az a szeplőtelen fogantatásnál is nagyobb titok. Már amennyiben élünk a gyanúval, hogy van ilyen mondandó. Bár valószínűbb, hogy nincsen. Az alkotók éppoly tanácstalanul állnak szemben mindazzal, amiről beszélnek, mint mi magunk. A téma ugyanis a kultúra halála. Mégpedig a szűkebb értelemben vett kultúráé – hiszen e tárgyban is minden definíció kérdése. Ha az emberi tevékenységek összességének tekintjük a kultúrát, akkor nyilván csak az emberiséggel együtt pusztulhat ki. Ha bizonyos szellemi tevékenységekre korlátozzuk, kiváltképp a művészetekre, akkor már bonyolultabb a helyzet. Amíg van, aki siratja, temeti, gyászolja, addig a kultúra eleven. A gyász, a temetés, a siratás mindig, minden kultúra egyik sarkpontja volt. Csak az utóbbi évszázadban szorult némiképp háttérbe. Ezúttal Peer Krisztián író, költő, Szabó Réka rendező, valamint a Katona József Színház és a Tünet Együttes művészei álltak össze, hogy Gyász címmel szertartást celebráljanak a kultúra, a művészetek fölött. Lenne persze mit gyászolni – gondolom én öreg fejemmel, hiszen valóban megy veszendőbe mindaz, amit szerettem, amit értéknek gondoltam. A gyászolók azonban nem teszik igazán világossá, minek a halála fölött ülik a tort. Sőt inkább azt az új kultúrát, művészetet, szellemiséget jelenítik meg, amit én már legfeljebb becsülni tudok, igazán megszeretni nem. Ezt az előadást mégis nagyon élveztem. A rendezőtől tudhatjuk, az is ma divatos módszerrel készült. Nagy szerep jutott benne a próbák során született ötleteknek, rögtönzéseknek, a színészek alkotókedvének. Író, rendező csak irányt mutatott, majd csiszolt, illetve rendbe rakott. Az eredményt Szabó Réka maga nevezte abszurd esztrádműsornak. De posztmodern kabarénak is mondhatnánk. A kicsavartan alkalmazott eszközök mindenképpen jó régiek. Azzal kezdődik például, hogy Gőz István kisebb csoportokban körbe vezeti a nézőket a Kamra szélső és hátsó traktusaiban, és rutinos ingatlanközvetítőként ajánlgatja megvételre az egykori színház helyét. Majd a csoportot Rezes Judit veszi át, aki meghatott idegenve zetőként mint ha múzeumban járnánk, kalauzolja a látogatókat. Az ingatlanos szerint minden elbontható, megváltoztatható, újrahasznosítható, a muzeológus szerint szent ez a hely, ahol minden örök, megváltoztathatatlan, majd amikor mindenki eljut a büféig és megnyílik a Kamra tényleges játszóhelye, még mindig csak újabb előjáték jön: Feke te Ernő pókhálóba gabalyodott rovarnak álcázva remek kollázst ad elő a magyar költészet gyászsoraiból. Peer Krisztián remeklése megrendítően szól. S csak ezután kezdődik a temetési szertartás, vagyis az esztrád, illetve kabaré. Elek Ferenc azonban inkább holmi kon fúzus lélekgyógyászati kurzus résztvevőinek nézi a publikumot, és a televíziókból is jól ismert sámánfélék pompás paródiáját adja elő. Az elhunytat Góbi Rita vala ha fehér esküvői-temetési ruhában adja, valószerűtlenül lapos koporsóból kel ki szerepelni, s az előadás végén spárgázva teszik vissza bele. Fullajtár Andrea tragi ka márványszobraként ágál, Rezes Judit nyakába vett lábaival tart néma előadást, lábfejei roppant meggyőzőek, bár nem tudni, mit mondanak. Annyi biztos, csupa humorosat. Hajduk Károly A kétfejű fenevadban Badeni Lajos szerepéhez növesztett ironikusan antik körszakállával törékenyen szuggesztív, Tenki Réka sok féleképpen virít, Szász Dániel jól táncol. Szabó Márta a nézők közül (elfogódott fiatalembernek maszkírozva), egy jámbor dilettáns suta művészetszeretetével kotyog bele a játékba. Befejezésül nemcsak Góbi Rita tér meg a sírba, hanem Rezes Juditot faként elültetik (elföldelik – legalábbis az egyik lábát), az elszánt humorral szavaló és hajlongó Hajduk Károlyt pedig szoborrá meszeli Fekete Ernő, míg el nem hallgat. Lehet találgatni e szimbolikus aktusok értelmét. Ehelyett azonban ismét jön Gőz, az ingatlanos, és mindent elárverez. A publikum némi húzódozás után virgonc jókedvvel vesz részt a játékban. Mindenki nagyon élvezi. Én is. De hogy mit, ma sem tudom. ● Temetési esztrádműsor Zappe László likviákkal illusztrálják az elmondottakat. A cél azonban nem a háborús szörnyűségek bemutatása, végképp nem a militáns nevelés: éppen azt akarják megmutatni – hangsúlyozza a főigazgató – hogyan tudtak sokan emberek maradni az embertelenségben. A felsorolásból azok a technikai csodák sem maradhatnak ki, amelyek hazai szakemberek nevéhez fűződnek. Látható például egy magyar mérnök által tervezett torpedó. Kevesen tudják, pedig büszkék lehetnénk rá, hogy a békefenntartó alakulatok ősét a krétai magyar konzul hozta létre 1897-ben, amikor egy ott horgonyzó, Osztrák-Magyar Monarchia-beli hajó személyzetét kérte fel, hogy biztosítsa a szembenálló felek között létrejött demarkációs vonalat. De nem feledkezik meg a kiállítás az állatok és az ember kapcsolatáról sem. Bemutatja, hogyan segítették az embert a katonalovak, a harci kanárik, postagalambok. Tíz filiáléja van a múzeumnak, a keceli szabadtéri mutatványai például nemrég bővültek egy SS-24-es interkontinentális ballisztikus rakétával. Szolnokon a repülőmúzeum kapott helyet, a komáromi erődben működő intézmény pedig szeretné megszerezni a Világörökség címet. A 2006-ben megnyílt Zsámbéki Földi Telepítésű Légvédelmi Eszközök Múzeuma is tavaly lépett felnőtt korba: augusztus óta kibővített kiállítótérrel várja látogatóit. A műemlékké nyilvánított katonai bázison megmaradt Budapest légvédelmének tüzelőállás-rendszere. Az egykor szigorúan titkos, ma nyaranként kiváló színházi előadásoknak otthont adó területen helyezték el azokat az eszközöket, amelyek a magyar légvédelmet jelentették a hidegháború idején. Vannak itt légvédelmi tüzér és rakéta fegyverek, rádiólokátorok, valamint más, hozzájuk tartozó eszközök. Tavalyi eredmény az is, hogy létrehozták az úgynevezett Padlás Galériát, ahol a múzeum szoborgyűjteményét tudták kiállítani: ezek a művek az ötvenes évektől egy raktárban porosodtak. Százötvenet restauráltak a nyitásra. A barokktól a szocreálig ívelő portrékból, katonaéletet ábrázoló alkotásokból látványraktárt hoztak létre. A közeljövő terveiben az elsők között szerepel, hogy a tulajdonukban lévő több mint 57 ezer fegyver jórészét is hasonlóképpen mutatják meg majd a nézőknek. ●
