Budapest, 2010. (33. évfolyam)
6. szám június - Ráday Mihály: Telefonfülkék, ostrom alatt - BVE 25
„A Budapesti Városvédő Egyesület 25 éve” címmel megjelent a 2008 májusában nagy kiállítással is megünnepelt évfordulót köszöntő kötet. 28 lelkes, Budapestért mindig tenni kész „társadalmi munkás” emlékszik a megalakulás korának nehézségeire, az elvégzett munkára, sikerekre és gondokra. Sok dokumentum és még több fénykép illusztrálja a város talán legnagyobb civil szervezetének tevékenységét: helyreállításokat, fotós és helytörténész akciókat, könyvkiadást és kandeláber-állítást, a graffiti elleni küzdelmet, a környezetvédő munkát, emléktábla-állításokat, a fiatalok „beszervezésének” eseteit, a kerületi/ városrészi és a szakmai csoportok szorgalmát, a városi hagyományok ápolását, új hagyományok megteremtését. Szó esik a legnagyobb csatákról, s megemlékezik a kötet azokról is, akik már nem lehetnek közöttünk. Kapható az egyesület Kossuth Lajos utca 14-16. alatti székhelyén. ● Április elképesztő jelenetekkel fogadta az arra járókat a város legszebb sugárútján, az Andrássy úton. Bontóbrigádok tépték föl talapzatukról a védett útvonal arculatához igazodó telefonfülkéket, azokat a patinás és jellegzetes utcabútorokat, amelyek a világ más nagyvárosaiban esetenként változó funkciókban, de máig őrzik értékekben megmutatkozó, otthonos hangulatát mindannak, ami miatt a metropoliszok életét szervezők ma már szinte mindenütt megkülönböztetett figyelmet fordítanak épségükre, múltjukra – s jövőjükre. A Podmaniczky Páholy alapítói – a Budapest Világörökségéért Alapítvány, a Budapesti Városvédő Egyesület, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság, a Magyar Urbanisztikai Társaság (Budapesti Tagozat), a Kammermayer Projekt Egyesület, a Kós Károly Egyesülés, a LÁT-KÉP Egyesület, a Levegő Munkacsoport, a Nagy Budapest Törzsasztal, az Óvás! Egyesület, a Szeretem Budapestet Mozgalom – az alábbi nyílt levelet intézték mindazokhoz, akiknek felelőssége, ami történt. Hogy akik megtehetik, útját állhassák s állják! a további rombolásnak Budapesten és az ország más nagyvárosaiban. ● 17 BUDAPEST 2010 június BVE 25 Telefonfülkék, ostrom alatt NYÍLT LEVÉL a Magyar Telecom Csoport elnök-vezérigazgatójának a KÖH elnökének Budapest főpolgármesterének Terézváros polgármesterének A Magyar Telecom a Világörökség részét képező, teljes körű műemléki védelmet élvező Andrássy úton kezdte meg a hagyományos telefonfülkék felszámolását. Ezek a zöld-sárga, kupolás, úgynevezett Matart fülkék jellegzetes utcabútorok, részei a védett utcaképnek a főváros legszebb s egyben egyetlen klasszikus sugárútján, amelynek értékeit eddig nem fenyegette ilyen durva beavatkozás. Lehet, hogy a mobiltelefonok elterjedése után „nem gazdaságos” a telefonfülkék legtöbbjének fönntartása. Ám ha a közszolgálat e fontos vállalata nem hajlandó többet fenntartani belőlük, mint amennyire tételes jogszabály is kötelezi, annyit elvárunk tőle, hogy konzultáljon a műemléki hatósággal, illetve az Andrássy út tekintetében illetékes önkormányzatokkal: a terézvárosival és a fővárosival. Ezért a Podmaniczky Páholy felszólítja a Magyar Telecom tulajdonosait, menedzsmentjét és felügyelőbizottságát: haladéktalanul állítsák le romboló munkálkodásukat. Kezdjenek konzultációt a telefonfülkék további sorsáról a KÖH hatóságával és Budapest, illetve Terézváros önkormányzatával. Kérjük ez utóbbi intézményeket ugyanakkor arra, hogy döntésüknél felelősségüket felismerve járjanak el, s hogy maguk is haladéktalanul kezdeményezzék ezeket a konzultációkat és a védelem érdekében megteendő lépéseket. A fülke hűlt helye a Postamúzeum előtt