Budapest, 2010. (33. évfolyam)
4. szám április - Török András: Simplicissimus Budapestje
hatólag eredményesen töltötték itt el az egész napot. A közepes vonzerejű, de nyilvánvalóan „lecserélt”, a férjénél magasabb asszony megállt a bejáratnál, az ura pedig odacsörtetett a kukoricás pulthoz. Csapzott, ritkás hajjal fedett kövérkés fejében szemlátomást egymást űzték a gondolatok. Autóskabátja összes – alaposan kitömött külső és belső zsebe fel és le hullámzott, edzőcipőjével idegesen, többször toppantott, azután megszólalt, kétségbeesett, magasajnáltató hangon: „Előre engednének? Már kezdődik a filmem!” Erre mindenki felhördült, mondván: mindenkinek 9-kor, 3 perc múlva kezdődik a filmje. Erre ez: „De az enyém 3⁄4 9-kor!!!” Minthogy ez sem hatott meg minket, eloldalgott. Két perc múlva került elő, kukoricával. Máshol mégis befurakodott. Hát ennyi a szoborötletem – lehetőleg bronzból kérem, hanggal és szaggal. Mondtam, hogy nehéz lesz. Egy pesti udvar Ezennel folytatódik a flickr.com fotóportálon elejtett Budapest-képek bemutatása. Lapzártakor éppen 867.394 Budapest-tárgyú fényképet tartalmazott a site. Ezúttal Kálló Péter képét reprodukáljuk. A most 32 éves fotós igen későn, 19 évesen kezdett fényképezni, aztán félbeszakította felsőfokú tanulmányait, olyannyira fotózással szeretett volna foglalkozni. Ma már profi, az egyik napilap riportere. Mestereinek Henri Cartier Bresson t és Sebestyén Lászlót (a BUDAPEST fotográfusát) tartja. A sokatmondó felvétel, amit most közlünk, egy sárga keramitkockás udvart ábrázol, felülről, az élességet egy gangon álló biciklire igazította. A kép Budán készült, az Iskola utca 20. szám alatt. A www.kallopeter.hu honlapon mindenképpen érdemes elolvasni a szerző önvallomását, és megnézni Budapest Underground című, 22 képből álló fotósorozatát, amely a metróban készült. Egy régi tevékenység és egy új Simplicissimus fiatal korában olvasott egy ifjúsági regényt, címlapja nem volt már meg, így nem tudja pontosan megnevezni sem a könyvet sem a szerzőt. Szegény külvárosi serdülő fiúk voltak a hősei, akik szerettek volna cigizni, de nem volt rá pénzük. Iskola után csapatostul a belvárosba indultak csavarogni. Célzottan az egyes kávéházak környékén rótták az utcákat fel és alá, lehajtott fejjel. Felszedegették az eldobott cigarettavégeket, és összeöntötték a dohányt, s abból mindenki magának sodorta a cigarettát. Stimflizésnek hívták ezt a tevékenységet. Pontosan meg tudták mondani, hogy melyik kávéháznál milyen cigarettákra lehetett számítani. Simplicissimus akkoriban még nem látott szegény gyereket, és egyébként sem cigizett, de a könyv az „örökre elmúlt” szegénység nagyon érzékletes leírását szolgáltatta neki. Nem sokkal 2000 után, amikor a hajléktalanok száma már elérte a maximumot és stagnálni kezdett, felfigyelt arra, hogy némelyik utcán élő személy felkeres minden egyes parkolóautomatát. Előbb benyúl a visszajáró apró rekeszébe, majd a biztonság kedvéért megnyomogatja az összes gombot. Simplicissimus arra gondolt, hogy ez mennyire rokon a stimflizéssel. Míg aztán egy napon meglátott egy hajléktalant, amint az akkurátusan és célirányosan lehajtott fejjel végigkutatott egy kétoldali villamosmegállót a Margit-hídnál. A termés kövér volt: ha jön a villamos, az ember nem nagyon gondolkodik. Menni kell, a cigi meg repül. A stimflizők tehát újra itt járnak közöttünk. Ki írhatta azt a könyvet? Ha egy kedves olvasó tudja, tudassa, legyen szíves. Remélem, nem kell addig várni, amíg a Google a földkerekség összes könyvét beszkenneli. 21 forrás: www.kallopeter.hu Kálló Péter: Udvar (I. Iskola utca 20.)