Budapest, 2010. (33. évfolyam)
4. szám április - Hartvig Lajos: Bezárt bazár?
A Várkert Bazár tervezése 1874-ben kezdődött. Ekkor készültek el Reitter Ferenc vázlatai, akitől a beépítés alapgondolata származik. Koncepciójára rábólintott a Fővárosi Közmunkatanács nevében Podma niczky Frigyes és a király is. Még abban az évben kiadták a feladatot Ybl Miklós nak, akire a markáns elképzelés építészeti megfogalmazása várt. Kétszer dolgoztatták át vele, az első egy árkádsor miatt túl drágának minősült, a másodikat kicsit egyhangúnak találták. Közben fél évet töltött szanatóriumban tüdőgyulladás miatt, de egyik szerkesztőjét is magával vitte, gyógyulás közben is dolgozott. A harmadik, a végleges variáció tartalmazta először azt a rámpát, amely a mai kompozíció lényege, és ami végül megépült. 1875-ben már folyt a kivitelezés, de 1876-ban még egyszer át kellett dolgozni a terveket az árvíz miatt, így csak 1883-ra készült el a mű. Ybl vagy nem foglalkozott azzal, hogy a Reitter-féle alapállást fölülbírálja, vagy nem jutott eszébe jobb, mindenesetre a budai Duna-part ilyetén földszintes, a Vár felé vizuális kapcsolatot biztosító tömegformálását egy az egyben átvette. A koncepcióval szemben támasztott legfontosabb követelmény az volt, hogy a király a lakóhelyéről, a Várból láthassa a Dunapartot, ezért nem is volt a földszintesnél magasabb beépítésre lehetőség. A projektet tulajdonképpen az hívta életre, hogy a területen egy telektulajdonos többemeletes épületet szeretett volna emelni, ily módon rákényszerítette a Fővárosi Közmunkatanácsot sorsának alaposabb átgondolására. Ennek nyomán alakult ki a beépítési magasság, ennek mérlegelésekor a földszintes lakóépületek létesítésének lehetőségét is elvetették: nehogy a fűtési szezonban a kémények füstje zavarja Ferenc József et. Így és ezért javasolta Reitter negyvenhat üzlet kialakítását a Dunához ereszkedő domb aljában: „melynek kettős czélja: a királyi kert mentébeni utczarészt élénkíteni, és jövedelmük által a tervezett átalakítások költségét nagy részben fedezni”. (Akár mottója is lehetne ez a mondat a ma aktuális átalakítás programjának is.) A földszintes bazársortól tehát azt várták, hogy a rohamosan fejlődő, élénkülő pesti Duna-part pezsgő életét a budai oldalon is meghonosítsa, sőt, hatékonyan tehermentesítse az építkezés költségvetését. Nem csupán a mai kor betegsége a prózaian praktikus gondolkodás. A király úri kedvében gondolhat egy nagyot, sőt meg is építheti, amit gondolt, de a király meghal, és az utódok önmaga miatt nem fogják már tisztelni a nagy gondolatot, ha nem találnak benne valami ésszerűt. A Várkert Bazár egész eddigi története során az maradt, aminek épült: királyi ékszer a Duna partja és a Vár között, páratlan építészeti teljesítmény, a vár, a folyó és a Várhegy briliáns harmóniába foglalása, amely azonban semmifajta használati értékkel nem rendelkezett. És most sem rendelkezik. Élő és közvetlen kapcsolatát a Dunával a forgalom növekedése megszakította, keskeny járda maradt csak mára a bazárok előtt az erre ritkán járó gyalogosok számára. A Vízhordók lépcsője helyett elkészülte után szívesebben használták a pestiek és budaikak a siklót. Az üzletek sohasem működtek igazán, először műkereskedők költöztek be a helyiségekbe, aztán szobrászok és festők rendezhették be műteremnek, ami aztán megadta a kegyelemdöfést a pezsgő élet megteremtésére irányuló minden törekvésnek. A vitalitás elszivárgása végzetes következményekkel járt. Az épület igazi használat, használó híján sohasem kapta meg azt a gondoskodást, ami értékeit eredeti pompájában megőrizhette volna. Százhúsz év akárhány kormányának különféle minisztériumai önmagáért való való szépsége ápolására, fenntartására nem költöttek pénzt. 1996-ban született meg az a kormányhatározat, mely szerint – belátván, hogy a tetemes felújítási költségeket az állam nem tudja vállalni – privát tőke bevoná-Bezárt Bazárt? Hartvig Lajos Öt esztendeje annak, hogy hosszas vajúdás után elvetélt az utolsó koncepció, program és terv, amely azzal próbálkozott, hogy évtizedek kárait elhárítsa, hogy újjászülessen a a budai parton a Várkert Bazár. Tehetetlenségünk, restségünk, viszályokba fulladó építés s a városvédelem körüli haláltáncunk – a túlpartról szinte még szépnek látszó – szimbóluma. Írásunk a terveket kidolgozó iroda vezetőjének példabeszéde. Van tanulsága az ő történetének annak konstatálásán túl is, hogy hogyan és miként mennek nálunk a dolgok. Meg kell találni a kompromisszumokat végre minden közös ügyünkben, amelyek esetleg ellenérdekelt félként ültetnek minket közös asztalokhoz. Másként nincs út semerre. Illusztrációink az öt éve porosodó tervek rajzai, makettjei. 22 BUDAPEST 2010 április
