Budapest, 2009. (32. évfolyam)
2. szám február - Erő Zoltán: Örökségvédelem és városfejlesztés. Összebékülhetnek?
korából, Mária Terézia vagy a „kalapos király” idejébôl, a reformkorból. Körülönti ôket a Monarchia-kori, két világháború közötti, szocialista és posztszocialista tenger, amelybôl fejüket ugyan nem tudják kidugni, de a felszín alatti korallzátonyként megtaláljuk ôket. Minden utólagos változás ellenére föl lehet ismerni a nagy infrastrúktura-elemeket is. A római Aquaductust, az Ördögárok vonalát és kanyarjait, a váci vasútvonal vagy a Déli Vasút egyes sarokköveit, s van, aki a víztornyokat vagy az elveszett villamosvonalak apró emlékeit gyûjti és rendszerezi. Látni kell, hogy néha a „nagy infrának” gondolt létesítmény mûködô életciklusa is csupán néhány évtized. Mégis, nyoma sokáig fennmarad. A város szerves fejlôdése telkenkénti átépítéssel, apránként halad elôre. Így alakul ki Budapest olyannyira szerethetô heterogén utcaképe is: a belsô negyedekben egymás mellé kerülnek a különféle korú, stílusú, eltérô léptékû házak. Nézzük csak meg figyelmesen a Váci utca déli szakaszán az 50. számtól a 72.-ig terjedô tömböt: klasszicista, szecessziós, barokk, neoreneszánsz, eklektikus, modern épületek egymás mellett, kicsi, nagy egyaránt. Az öreg házakat elbontani, helyükre nagyobbat, korszerûbbet építeni – minden korban természetesnek tûnt. Olyan a város, mint nagyapánk fejszéje, melynek hússzor cserélték le a nyelét, hússzor a fejét, de soha nem egyszerre. Ezért ez a nagyapánk fejszéje. Kontinuus – nem-kontinuus A térszerkezetet nemritkán kataklizmák – természeti csapások, háborúk – írják újra. Ugyanígy a hirtelen gazdasági fejlôdés is szétverheti a korábbi strukturákat. Miközben Budapest számára ez is, az is kijutott a történelem során, mégis azt kell mondanunk, mindezek a történetek csak szerényebb mértékben okoztak változásokat. Olyan „tabula rasa”-ra, amelyet oly sok más európai nagyváros elszenvedett, itt nem került sor. Az 1838-as nagy árvíz Buda és Pest szerkezetét nem rajzolta át – legfeljebb negyven évvel késôbbi hatásával, amikor mai formájukban kiépültek az árvízvédelmi töltések, a rakpartok. Igaz, ugyanakkor Csepel község eltûnt, és más helyen épült újra. A nagy háborúk sem írtak újra mindent. A Vár ott áll, ahol a törökök elfoglalták. A Szent Szövetség vagy a honvédcsapatok ostromolták, innen törtek ki a németek. Az utcaszerkezet, a telekosztás Budán is, Pesten is visszakövethetô, kézzel tapintható. Bár egy-egy körzetben – a Lánchíd budai hídfôjében, a Deák tér csuklópontjában, vagyis a Marokkói udvar térségében – komolyabban megváltoztak a közterületek arcvonásai. Tömbök, térfalak tûntek el. Ám ezek a változások nem mérhetôk ösz sze Coventry, Drezda vagy Varsó háborús pusztulásával és változásaival. A folyamatos történeti városépítést a tudatos fejlesztési lépések is gyökeresen felülírhatják. Egy-egy határozott uralkodói döntés, egy-egy lelkes patrióta közösség nemes akciója, egy-egy ingatlanboom olyan boldog építô düh formájában jelenhet meg, amely a szerves növekedés szempontjait egyáltalán nem veszi figyelembe. Gondoljunk a párizsi Haussmannféle sugárutakra, a bécsi Ringre – ezeknek tudatos célja volt a történeti város szerkezetének átírása. Szeretett városunkban is jelen van ez a minta. A legnagyobb magyarok a Lánc-3 BUDAPEST 2009 február Pest városmagja a 19. század végéig ôrizte a középkori városszövetet: a Sebestyén tér, a Rózsa tér, a Hal tér, a Városház tér, a Plébánia tér (képünkön), a mai térképeken azonban már nincs rajta. forrás: FSZEK Budapest Gyûjtemény
