Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Zeke Gyula: Most
A Zichy Jenő utca 17–es számú földszintes házban a kilencvenes években még autófényező műhely működött. Annak a falai közé települt 1998-ben az Articsóka étterem és kávézó, s működött is ott egészen 2007-ig. Művészkörökben is ismert, jó hírű hely volt a kávés térnek is mutatkozni kívánó, igényes éttermek sorából, nem tudni, működtetői miért döntöttek a felszámolása mellett. Akárhogy is, ha nem így tesznek, most e hasábokon nem mutathatnám be Önöknek a Most bisztrót, amely 2009. szeptember 11-iki nyitása óta máris afféle kultuszhellyé vált Budapesten. S amint azt alant bemutatni igyekszem, nem csak azért, mert a nevével szinte kihangosította a carpe diem – nem jelenték telen történelmi szünetek után – ismét győzedelmes életvezetési elvét és esztétikáját. Szimpatikus tulajdonosai szerint a nyitás napjának megválasztása semmi célzattal nem bírt, egyszerűen addigra lettek készen. Így azonban, mondom már én, hogy nem mentek elébe a 21. század eleji világhelyzet mitológiai alaphangját megadó eseménnyel való egybeesésnek, avagy haladtak túl rajta, az idejüket a Mostban töltő vendégek fülében kacéran kergetőzhetnek a nyelvi és a történelmi erőterek egybecsengő hullámai. Hát még, ha hozzáhallják azokat is, amelyek a hely tulajdonosainak másik bisztrója, a valahai Corvin Áruház hátsó, Somogyi Béla utca felé eső földszinti traktusába települt Jelen felől érkeznek. Ha itt, a Terézváros sűrűjében a Nagymező utcát évek óta méltán nevezhetjük a közepes és kisebb méretű kávézók (Két Szerecsen, Mai Manó, Komédiás, Eklektika) utcájának, amelyhez hasonló jellegű, s régtől fontos kávés helyekkel (Balettcipő, Chagall, Picasso) csatlakozik a már kilenc éve sétálóvá épített Hajós utca is, úgy a Zichy Jenő utca méltán kaphatja a pincekávézók utcája titulust. Ha ugyanis az Arany János utcai metrómegállóból testi épségünk kockáztatásával átkeltünk a Bajcsy-Zsilinszky úton, és a megállóval épp szemközt található utcán a Most felé indulunk, ötven méteren belül három pincecafé, a Kópia, a Serpa és a Napóleon lépcsőin is a város mélyébe ereszkedhetünk. Ám amint a Nagymező utcai kávézók sorát megtöri a sajátlag pesti kocsma-cafék becses új helye, a Café Instant, épp úgy töri meg a Most is a Zichy Jenő utca eleji pincekávézók sorát. Műfajilag ugyan nem sorolható a romkocsmák közé, hiszen az épülete nem kiürített lakóház, amelyet bontásra ítéltek. Ám egyedi vendégtér, amely sem a kávés nyilvánosság egykori, hagyományos, sem pedig a ma tipikusnak mondható tereihez nem hasonlítható. (Rokona azért van egy, a Király utcai Kuplung, amelynek központi tere ugyancsak egy – a második világháború előtti – autójavító műhely egykori csarnokában talált helyet.) A földszintes épület mellett ugyanis mindkét oldalt ötemeletes házak tűzfalai magasodnak, s őrködnek szomorú méltósággal azok étvágya felett, akik az év meleg hónapjaiban az égre nyíló tetőteraszon ebédelnek, vacsoráznak. A ház elé érve hiába sepregetjük tekintetünkkel az ablakok fölötti falsávot, ahol nagy betűkkel szokott virítani a hely neve, a MOST feliratra csak az ablakok közti falszakaszokra függesztett étlapízelítő-táblákon és a csendes utcai magatartásra intő plakáton fogunk ráakadni. Két további falrészen ráadásul a MINTA bisztró név olvasható. Amint megtudom, ez a hely hivatalos neve, erre szólnak az engedélyek, a Most becenév csupán. (Miért ne? Végtére Hatvany Lajost is egyszerűen Lacinak szólították a kortársak.) Nickname, Most szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 30 BUDAPEST 2009 december ÖRÖKKÁVÉ
