Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Zeke Gyula: Most
mondhatjuk a mai világ hű polgáraként, hisz a név megválasztasában láthatólag szerepet kapott, hogy angolul is értelme legyen. Barbra Streisand , a fiatalon is szép sztár vendégtérben látható plakátja tanúskodik erről, melynek reklámmondatában – What becomes a Legend most? – a most golyóstollal bekarikázva áll, mint amikor valaki meglelni véli egy hirdetésben azt a szót, amelytől sorsa jobbrafordulását reméli. Hogy zenés helyre érkeztünk, látjuk már a belépéskor. A tágas, szélfogóként is szolgáló előtér falait magnókazetták fotóival tapétázták ki a tulajdonosok, rozettarajzolatuk profán szakralitása nyomban megemeli a lelket. Balra kisebb, mintegy negyven négyzetméternyi tér fogad bennünket. Nagy ablakokkal néz a Zichy Jenő utcára, amely oly keskeny, hogy az ablakok mégsem keltik a tágasság érzetét, a mindig ott parkoló autók pedig oly közel vannak, mint a hatalmas akváriumok üvegfalához tapadó tengeri tehenek. Mókás idézet csupán a városi múltból az a fehér faliszőnyeg, melyen két lebegő angyal tart egy rózsakosarat, s melyen az „Isten hozott, kedves vendég!” hímzés olvasható. E helyiségben főként két dolgot tehetünk. Kávézhatunk először is, mert ennek pultján áll a kávégép, amelyből óhajunkra sűrű Danesi csorog fehér csészénkbe. (A pult háború előtti, csodaszép konyhai járólapokból épített lábazata amúgy is hosszan maga előtt tart minket.) Ehetünk is emellett, öt papírabrosszal mindig megterített márványasztal s egy nagyobb körasztal vár ránk, hogy nem fegyelmezett vendéglőbe érkeztünk, arról csak a láthatólag utólagos lábazatok különfélesége árulkodik. Kivált elragadó mellettük az a kör alakú, öntöttvas lábain magában álló kicsiny márványasztal, amelynek szürkésfehér, időkoptatta felülete a századforduló párizsi kávéházait idézi, nálunk a Japán híres, 1907-es teraszfelvételén láthatók ilyen márványasztalok. Ha az említett előtérből nem léptünk egyenesen az egykori autófényező csarnokba, a Most fő vendégterébe, hát innen is átmehetünk. Hatalmas, mintegy száz négyzetméteres tér tárul elénk, mintha egy cet gyomrába kerültünk volna, amelyik mindenestől lenyelt egy kocsmacafét. Mielőtt elmerülnénk a részletekben, tekintetünket máris magához vonja a finom ívű bauxitbeton tetőszerkezet, amely anyagaival és stílusával valamiként árulkodik építése évtizedéről, 1936-ban emelték. Bár a ma futó helyek többségéhez hasonlóan este kezd élni igazán a Most, föltétlen látogassák meg alkalomadtán a nappali órákban is, mert csak akkor láthatják, miként érkezik a nyitott tetőszerkezet dróthálós üvegtábláin át a vajszín falak közé az ég tejszín fénye. A falakon elhelyezett különféle színű lámpák segédfényeit ezekben az órákban sem nélkülözheti a tér, a különös fényelegy, a felhőmozgások majd a korai sötétedés nyomán keletkező finom árnyalatváltozások így megunhatatlan gyönyörűségek nézőjévé teszik a nappali vendéget, aki tizenkilenc különféle asztal vagy száz különféle széke közt lelhet a helyére. Ám ha kedve tartja, megtelepedhet a két, tárcsás állópult valamelyikénél is. (A Most összes helyiségében mintegy kétszáz ember tud egyszerre leülni, s állni mellettük legalább mégannyi.) A háború előtti, valamint a hatvanas évekből származó asztalok, székek, fotelek és más ülőalkalmatosságok kavalkádja ismerős már az efféle helyekről, sehol másutt nem ülhetünk azonban satupadhoz sörözni, csak itt. Kettő is van belőlük. Mint mindenütt, itt is megnyugtatnak a még mindig teherbíró, régi Thonet-székek, ám már meghökkentő műalkotás, amikor az eredeti ülőfelületétől és az első lábaktól megfosztott kecses hátsó láb- és támlaíveket az ülőfelületül szolgáló közönséges ládaelemhez szögezik. Jeles alkotás a jó nyolc méteren át húzódó pult is, amelyre öt fekete vájdlingból csorog a fény. Az eltűnt kocsmák hangulatát idéző alumíniumszegély barna furnérfelületet határol, a pult lábazata pedig lebontott pesti bérházak lakásajtóiból készült. Csak itt-ott látszik a lemart olajfesték-felület maradékaiból, milyen volt a színük egykor. A lábtartó vízvezetékcsövek méretre vágott darabjaiból áll, szemet vonzó szerkezet. Sajnos és érthetetlen módon a lábat még hiába vonzza, a Mostban egyelőre nincsenek bárszékek, melyeken a pulthoz ülve fogyaszthatnánk. A tetőszerkezet keresztirányú betonbordázata három barnára festett szelvényt ad az oldalfal felé ereszkedő mennyezeten, ezeken látható az italkínálat. A fehér krétás nagybetűk jól olvashatók a vaksi ivók szemével is. Az egykori járófelület kopott, barnára festett acélnégyzetein a füstben ugyancsak kopott szőnyegek fogadják a tébláboló talpakat. A falakon most August Bario , valamint az 1000 % utcaművész csoport képei láthatók, melyeket idővel más tárlatok váltanak majd. Már nem számít különleges szolgáltatásnak a WIFI, s inkább az tűnne furcsának, ha betérvén egyvalakit sem látnánk, aki a lap topja fölé hajolva dolgozik. A Most és a – 2007. december 1-jén nyílt – Jelen kulturális és gasztronómiai kínálata a www. mostjelen.blogspot.com honlapon érhető el. Magyar-mediterrán-ázsiai jellegű a Most, magyar-szerb-chilei a Jelen kínálata. Említendő még a hátsó traktus, amely koncertterem. Hatalmas tükreiben nem csupán az élőzenét vagy DJ-produkciót élvező bulizók tekinthetik meg izgága másukat, de a minden második kedden tangózók és a vasárnaponta néptáncolók is. Esténként meg, mondom, örök a bál a Mostban, melynek isteni felügyeletét alkonyat után az ég fénye helyett a tetőablakok alatt függő lampionsor veszi át. Jó hírt közölhetek végül, tavasztól a Most kerthelyiséget nyit az Ó utca felé eső foghíjtelken, melyen ma autóparkoló működik. A fedett térrészek és a kerthelyiség közti átjárást a koncerttermen nyitandó kapu szolgálja majd. ● 31 BUDAPEST 2009 december