Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Mindannyiunkért (1.)
29 BUDAPEST nagy kedve kimenni. Főleg egy buszvezető, aki állandóan kint van a tömegben, az igyekszik a családi környezetét úgy kialakítani, hogy nyugodt körülmények között a családdal itthon együtt lehessen. Az biztos, hogy a szöveget nem Shakespeare írta. És nem is egy kérdezőművész kérdezte. De mégis kiderül azért mindaz, aminek végre ki kellett derülnie! Ahogy a következő jelenet képsoraiból, párbeszédéből is. Résztvevői a már fentebb megismert riporter – és a fiatalok: – A múlt héten töltöttem be a negyedik évet, amit itt dolgoztam a BKV-nál. – Nyugdíjas állásnak tekinti-e a BKV-t? – Talán. Később, ha elvégeztem az iskolákat, akkor azt mondhatom hogy igen. – A klubban találkozott-e már olyannal, akit esetleg elvenne feleségül? – Hogyne! – Jó ez a klub? – Nagyon jó. Én azt lehet mondani, a munkaidő után majdnem mindig itt vagyok. Nem csak azért, mert a székházban dolgozok, hanem nagyon jól érzem magam. Én nagyon-nagyon meg vagyok elégedve ezzel a klubbal, amit a vállalat biztosított a KISZ fiataloknak. Újra a narrátor kap szót, ösz szegezni a hallatlanul pozitív benyomásokat: a klubok azonban ma már nem csak a fiatalság kedvenc szórakozóhelyei. Világosan bizonyítja ezt, hogy a Magyar-Vietnámi Barátság Klubjában teljes egyetértésben él egymás mellett, ki-ki a maga szórakozásának áldozva, a vállalat több generációja. És a képeken föltűnnek a sörözők, a modellvasúttal bíbelődők, a táncoló párok. Kell ennél több bizonyítani: itt mindenki MINDANNYIUNKÉRT! dolgozik? (folytatjuk) ● 2009 december
