Budapest, 2009. (32. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Mindannyiunkért (1.)
lencvennyolc lakással. És már épül a negyedik és az ötödik is százhúsz, illetve százhatvan lakással. A továbbiakban pedig minden évben száz-száz lakást kapnak a dolgozók. A következő jelenetet már egy lakásban vette föl a kamera. A riporter kérdez, a boldog dolgozó válaszol, Évike csendben örül. – Hogy emlékszik vissza a Száva utcai családi honfoglalásra? Nem volt olyan régen. – 1972 szeptember 10-én költöztünk be az új lakásba, ami részünkre nagy élmény volt, mert azt hiszem mindenkinek az életében az ilyen szép lakásba való beköltözés nagy élmény. – Mennyibe került ez önnek? – Ez körülbelül olyan kétszázezer forintba került. – Ez a végösszeg? – Ez a végösszeg. Kétszázezer forint. Harminckettőt kellett csak befizetni, ami nem egy nagy összeg, és a vállalat hozzájárult húszezer forinttal, amit nem kell visszafizetni, ha nem lépek ki tíz évig a vállalattól. – Szándékában nincs kilépni. – Szándékomban nincs kilépni. Mert minden autóbuszvezető azt hiszem a jelen pillanatban a számítását megtalálja. – Évike már jól érzi magát a kis lakásban. − Évike első naptól kezdve jól érezte magát a lakásban, nagyon szépen berendeztem neki azt a kis sarkot, ilyen kis játszó helyiséggel, ami véleményem szerint nagyon megfelel neki, és nagyon szereti a helyet. Van itt baba, telefon, zongora, hát amit egy gyereknek el lehet képzelni, az általában megvan. – És Évike szülei is már otthon érzik magukat. – Mi is jól érezzük magunkat, és elmondhatom azt is, hogy hát van egy kocsink, amit nem is nagyon használunk ki jóformán, mert olyan jó itt a lakásban, hogy az embernek a lakásból nincs is olyan 28 BUDAPEST 2009 december
