Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Tosics Iván: Kelet-Közép-Európa városaiban
A szuburbanizáció egyszerűen azt jelenti: a nagyvárosok lakossága kiköltözik a metropolisból. Először Amerikában vált tömegessé a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben (egy mai szuburbiát láthatunk az 1. képen). Majd húsz évvel később utolérte a jelenség a legtöbb nyugat-európai várost is. Piaci erők generálta folyamatról van szó, amely a hagyományos építésű városrészek leromlásához, a központi területek kiüresedéséhez vezet. Budapesten az 1980-as évek elejéig a város és a környéke is növekedett. Ebben az időszakban ez a gyarapodás elsősorban nem a kiköltözőknek volt köszönhető, hanem az ország különböző részeiről ide érkezőknek, akik azért telepedtek le az 27 BUDAPEST 2009 november 1. Amerika: szuburbia Kelet-Közép-Európa városaiban Képek és történetek az elmúlt két évtized átalakulásáról – szuburbanizáció szöveg és fotó: Tosics Iván A sorozat a (poszt-)szocialista városok átalakulását fotókkal, illetve az azok mögött lévő történetek, emberek, helyek ismertetésével illusztrálja. A képek és történetek Budapesten kívül felölelik a poszt-szocialista országok városait, Albániától Lengyelországig, az NDK-tól Romániáig és Bulgáriáig. A mostani téma: a városok környékének átalakulása. Ebben a cikkben két város, Budapest és Tirana példája illusztrálja, hogy a poszt-szocialista városok az 1990-es években a fejlődés más-más fázisaiban jártak. BARANGOLÁS 2. Pilisvörösvár csatornázása, 1997