Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Zách Dániel: A repülő kovács
A propeller hatalmas. Mögötte kuszán mutatja magát a csövekkel és vezetékekkel kiegészített motorblokk. Ez a lényeg – mondja –, és azzal nyugtat, hogy ha a motor leállna a levegőben, akkor is lejövünk valahogy. Egyébként ez a blokk az eddigi legerősebb. Itt belemegyünk egy kicsit egy repülőmotor-gyártó típusainak történetébe, és megtudom, hogy az eBay nevű internetes árverési oldal nem csupán a gyerekruhák és a megunt hanglemezek kimeríthetetlen lelőhelye, de a kispénzű repülősök is ide kattintanak, ha kell egy újabb alkatrész. A szolid benzinszag elárulja, hogy ideje befejeznem a lelki felkészülést, hamarosan startolunk. A posztmodern óvodai mászókára emlékeztető gépvázban szűkös ülések és feszes biztonsági övek garantálják, hogy a mentősöknek ne kelljen túl nagy területet átkutatniuk, ha esetleg mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogy Jancsó Gergő ígéri. A gép mögött lágyan fekszik a színes ernyő, mérete egy lakótelepi nappali szobáé. A berregésre-zakatolásra a környék összes tücske elhallgat, madarak repülnek fel a bokrokból, és némi melegítés után már vágtatunk is a mezőn. Még a felénél sem járunk, amikor már több kövér gazcsomó díszíti az orrom előtt pörgő kerék környékét, és mire ezt sikerül végiggondolnom, a főnök húz egyet a két kezében fogott zsinórkötegeken, nagy gázt ad, az addig is élesen trombitáló motor még hangosabb tónusra vált, és látom, hogy már a közeli távvezeték sem akadály többé, másodpercenként több métert emelkedünk. Gergő elégedett, minden működik. A trájk egyetlen fedélzeti műszere a magasságmérő, az üzemanyagszintet inkább csak saccolni lehet, mert persze mindig teli tartállyal kell indulni. Szerencsés esetben akár három órát is a levegőben tölthet az ember, a lábait lógathatja a semmibe. Így madártávlatból a föld sem olyan fenyegetően kemény, a látótávolság pedig lehet akár kétszáz kilométer is. Van valami megnyugtató abban, amikor végre elérjük a hétszáz méteres utazómagasságot. Bár a menetzaj tényleg rekordközeli, a kis repülő semmiség olyan könnyedén manőverezhető, hogy szinte nincs megvalósíthatatlan forduló vagy szintváltás. Persze a rutinos trájkos nem a nyugodt repkedés híve. Miután azonosítom a környék tájait, az autópályák kivezető szakaszait vagy a Budaörsnél található Törökugratót, már süllyedünk. Jó dolog ez a repülés. Lehet így akár utazni is, és ha közben unatkozik a pilóta, szabadon bóklászhat a szabadabb zónákban, ahol nem zavarja a légteret. Amikor végül megint látom száguldani magunk alatt a bokrokat, a repülő kovács odaszól: a kontúrozás az igazi. Igyekszem én is ekként felfogni, amikor úgy szlalomozunk a tereptárgyak közt, mint egy igazi madár. A fákat bokrok követik, majd megint egy kis füves rész, és pár perc után már visszatér a szín az ülés szélét szorongató, elfehéredett ujjaimba. A gép veszettül sivít, a fordulatszám állandóan változik, és mi néhány bakugrással földet érünk. – Most megpróbáljuk keresztben – kiabálja. Fordít egyet a földön lábpedálokkal irányítható masinán, és mielőtt az ernyő ösz szecsuklana, átstartolunk az alkalmi kifutópálya legkisebb keresztmetszetén. Egy bokor teteje megcsiklandozza a cipőm talpát, de ez belefér, hátulról nevetést hallok, a repülő díszműkovács így jelzi, hogy ma délután végre jót haraptunk a tiszta égboltba mi ketten, az összecsukható repülő utasaiként, Budapest fölött. ● 23 BUDAPEST 2009 november
