Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Zeke Gyula: Hősök Tere
hálózat-caféiban sem szép sehol, ha a vendég a pultnál állva rendeli meg a kávéját, s utána maga keres vele helyet magának. Ez a sietős, önkiszolgálós téblábolás mélyen a kávéház Budapesten igenis élő szelleme ellen való, ezért tölt el elégedettséggel, hogy búcsúzni kényszerültek innen a bizonyára szimpatikus ausztrálok. A Hősök Tere Café fő érdeme, hogy a maga közel háromszáz négyzetméteres alapterületével igazi nagykávéházi tér. Igaz, az államosításokig érvényben volt iparjogi szabályozás szerint nem minősülhetett volna kávéháznak, mert nem utcára nyílik, és a járószintje is jó egy méterrel húzódik a járda fölött. Amint néztem, a valaha szükséges négyméteres belmagasságból is hiányozhat úgy húsz-harminc centiméter. Ám mindezek ellenére és mégis igazi nagykávéházi tér ez, szokatlanul egyedi tagolással. Óriás ablakai bőven ontják a fényt, kivált a tér felőli oldalról, melynek a Dózsa György úttal párhuzamos traktusa ad helyet a hosszan elnyúló, nyugalmas ritmikával építkező pultnak. A vajszín márványfelületek és a sötétbarnára pácolt keményfa élek és elemek arányosan váltakoznak, az üvegablakos szendvicses és süteményes hűtők, valamint a fémtestű fagylaltszekrény kétoldalt helyezkednek el. Majdnem ugyanez a két szín váltakozik egyébként széles sávokban a falakon is, jó fél méter széles, festett vajszín és rőtbarna csíkok húzódnak függőlegesen. Két, dohányzók számára fenntartott, zárható traktus is található beljebb, valamint egy átmenő és egy konferenciákra szánt, amelyben projektor is működtethető. Dióbarna parketten járhatunk-kelhetünk, az angolul és esetenként más nyelveken is beszélő, formaruhás pincérek a neves Illy cég kávéival érkeznek asztalunkhoz, mely öntöttvas lábakon áll, s felületének márványa a pult enyhe vajszínmárványával azonos. Mindenféle színű, art decós foteleken ülhetünk, a nagyobb fa körasztalnál pedig sötétbarna új-Thonet székeken. A Hősök Tere Café fejedelmien tágas, szinte pazarló. Párizs mai hasonló méretű helyein hozzávetőleg háromszor ennyi asztalt helyeznének el. Külön említést érdemel ez azért is, mert a ma Budapestjén egyetlen más ilyen méretű café sincsen, amelynek szolgáltatásszerkezete szinte a café-restaurant előtti időket idézi. A helynek nem csupán melegkonyhája, de még grillkonyhája sincsen, kizárólag hozott szendvicseket, s könnyű croissant-okat tartanak. Mindig friss gyümölcsből készülnek a turmixok, a számos ízben-színben pompázó fagylaltkínálat pedig hagyományosan főzött. A sütemények is elsőrangúak, s mindenképp elfeledtetik a fogyókúrára vágyókkal csalfa képzeteiket. A hely – tudom meg Ámit József készsé ges, fiatal üzletvezetőtől – rövid fennállása során máris mintegy ötven fős törzsközönségre tett szert. Miként ők, a tágabb közönség is a legkülönfélébb kor- és társadalmi osztályokból érkezik a kávéházba, sok diák tanul itt, ügyvédek, üzletemberek gyakorta tárgyalnak. Az említett konferenciatraktus a környező cégek mind kedveltebb helyévé kezd válni. Két nagy múzeumunk, a tér városarculatmeghatározó monumentuma és a Városliget közelsége miatt sok külföldi is megfordul itt. Ha a belső tér középtengelyében állunk a pult előtt, pompás kilátás nyílik vezéreink és királyaink szellős félkörívére. Ám aki beljebb foglal helyet, annak is elég csupán hátrafordulnia, hogy a középtengely vonalába eső dohányzó traktus kert felőli, homályozott tejüvegablakán szemügyre vegye a szoborsor fekete sziluettjét, amelyet a Hősök Tere Café logójában is viszontláthatunk. Szünnap nincs, mindennap kilenckor nyit a hely, a zárórája hétfőn, kedden és szerdán este kilenckor, egyébként tízkor érkezik el. Minden helyisége klimatizált, mérsékelt hangon szólnak bennük a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek slágerzenéi. Amíg a hidegebb idő be nem köszöntött, rendre emberek ültek a Lendvai utca felé eső szabadtéri terasz márványasztalainál is, a magas gesztenyefa alatt, mely az időjárás romlása miatti elkeseredésében azóta eldobálta maradék leveleit. Az asztalokon esténként gyertyák égtek, s égnek majd újra, ha eljő a tavasz. A városnak ezen a részén – már ha a liget legendás helyeitől, a Székesfővárosi Pavilontól vagy a Weingruber kioszktól eltekintünk – az Aréna út volt a nagykávéházakkal sűrűn ellátott terület határa. A gyönyörű Gradó a 17-es szám alatt, az Osvát Ernő által is kedvelt Aréna pedig a 60-as (ma már 76-os!) számú házban működött, a Damjanich utca sarkán. Örülnünk kell így a Hősök Tere Café megjelenésének azért is, mert a nagykávéházi tér újraalkotásának egyik legutóbbi kísérlete épp itt, az egykori Café Aréna helyén fulladt kudarcba az elmúlt években. Vagy két éven át kísérletezett ott 2005-től az egykori sarokteret mindenestől betöltő, izgalmas színekben pompázó Csepp Café, ám elegendően erős vendégség híján meg kellett adnia magát. A sarokra a fennmaradási gondokkal kevésbé küszködő Volksbank egyik fiókja települt, a Dózsa György út felőli maradék traktusban viszont azóta már a harmadik gyorsétterem próbálkozik a megélhetéssel. A kávés nyilvánosság a századfordulós fénykor és a két világháború közötti ezüstkor évtizedeiben is bővelkedett a kudarcokban, miért épp a mi időnk kávés fellendülése ne hozna ilyen történeteket? Ne a puszta szemlélői, de a vendégei legyünk hát a Hősök Tere Café ígéretes nagykávéházi kísérletének. ● 16 BUDAPEST 2009 november
