Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Zeke Gyula: Hősök Tere
15 BUDAPEST 2009 november Nem tévedés, térnévként kis t-vel írnánk, ám tulajdonnévként már így: Hősök Tere Café. A kávéház, igaz, a Dózsa György út 96-os számú villaépületben található, ám ez csak a címe, tágas ablakai valójában a Hősök terére néznek. A századfordulós – 1902-ben épült – polgárpalota ugyanis a Lendvai utca sarkán áll, s így mindenestől a tér része. Ez a reprezentatív darabja Budapestnek idáig sem késztette hosszas gyaloglásra a jó kávéra szomjazókat és a világ minden szegletéből érkező látogatókat, mindössze a Szépművészeti Múzeumig, a Műcsarnokig, vagy a Jégpályáig kellett elsétálniuk. Igaz, a Szépművészeti Múzeum büféje – szemben a Műcsarnok oszlopok alá települt, igen kívánatos café-teraszával – nemigen haladt a korral, manapság is a hatalmas épület mélyén kushad. Ám a neoklasszikus épület tágas lépcsőjének a Városliget felé eső oldalába nemrégiben végre a hely igényeit és adottságait kihasználó kioszk-café települt, amely télen is üzemel. A valahai Budapesti Korcsolyázó Egylet 1875-ben Lechner Ödön tervei szerint emelt (az évszám pontosításáért Branczik Mártának tartozom köszönettel), s a mil lenniumra Francsek Imre által átalakított épületének étterem-kávéháza is a legkülönfélébb vendégség befogadására alkalmas, a korcsolyázó-kocsmázó diákságtól a japán nyaralócsoportokon át a nyugdíjas ausztrál párokig. A környék régi jeles helyei közül csupán a Gundel maradt meg, ám az ma is inkább a gasztronómiai horizont állócsillaga, s ráadásul kívül fekszik a tér látókörén. Ahol azonban most járunk, a Hősök tere Dózsa György (1945-ig Aréna) úti oldalán, ott a legutóbbi másfél évtizedet megelőző időkben sosem volt kávés vendégtér, sem kávéház, sem presszó. Túl értékesek, túl jó fekvésűek voltak ezek az épületek ahhoz, hogy a bármikori tulajdonosoknak ez eszébe juthatott volna. Amióta azonban a közelben újra rendszeresnek mondhatók a mindig bizonytalan kimenetelű tüntetések és gyűlések, s amióta a hatsávos forgalom zaja-bűze végképp megkeserítette a tér és a liget látványélményét, mégiscsak akadt egy magántulajdonos, aki eladta kiváló fekvésű lakását, és a családjával vidékre menekült innen. Az azóta elhunyt Imre István festő művész tett így – Gábor Eszter építészettör ténésznek tartozom köszönettel az információért –, az ő egykori tágas lakásának helyén állt az 1990-es évek közepe óta előbb egy cégiroda, utóbb a Gloria Jean’s Coffees azóta csődbe ment ausztrál kávézólánc pesti üzlete, majd ez év áprilisa óta a Hősök Tere Café. A hely érdekessége, hogy – szemben a város nyilvános vendégtereinek döntő többségével – nem bérlet, a tulajdonosa: Pócsik János működteti. A legritkább esetben szoktam örülni egyegy kávés hely kimúlásának, az ausztrálokat pedig nem csak a föld legruganyosabb állata iránti vonzalmam miatt szeretem. A Hősök Tere Café tágas termeiben mégis afféle elégedettség vett rajtam erőt, amikor megtudtam, hogy a Gloria Jean’s egyetlen hazai üzlete épp itt volt kénytelen bezárni. Szép a két óriástükör, melyet a térben maguk után hagytak – az egyiken négylábú griffmadarak tartják a karmukban Budapest 1873-as városcímerét, amelyben Pest és Buda várai helyett kávés csészék és pörkölt kávészemek sorakoznak derűs rendben –, és szépek a logós cukros zacskóik is, melyeket a múlt gyorsan fogyó maradékaként kapnak a kávéjuk mellé a szerencsés vendégek. Ám nem volt szép, és a város más Hősök Tere szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László ÖRÖKKÁVÉ
