Budapest, 2009. (32. évfolyam)
11. szám november - Lorenz Péter: Régi hangját keresi a zene palotája
Ahogy a napokban az aulában üldögéltem, volt időm egy kicsit közelebbről szemügyre venni a Zeneakadémia gyönyörű eozinmázas díszítését, és rádöbbentem: a koncertélmények hatása alatt eddig nem tűnt fel, hogy ez a még most is pompás részlet hány helyen kopott, törött, színtelen és hiányos. És akkor még nem is beszéltünk a tantermek hatvanas éveket idéző rettenetes burkolatáról és bútorzatáról, a százévnyi mázolástól formátlanná vált kovácsoltvas korlátokról, az alagsori kazánházról és az épületben ezer helyen szétszórt, eldugott iroda-töredékekről, amelyek az embert leginkább a Szabadság téri egykori TV-székház alagsori útvesztőjére emlékeztetik. A jó hír az, hogy a Zeneakadémia – ellentétben a Tőzsdepalotával – a miénk, és a zenészeké is marad, méghozzá épp úgy, ahogy szeretnénk. Régi szépségében, de már 21. századi műszaki színvonalon. Minket, koncertlátogatókat persze leginkább két dolog érdekel: az esztétikai élmény és a kényelem. Élmények terén elsősorban az építészeti és díszítőművészeti remekművek restaurálásától várhatunk sokat, ugyanis hangzás szempontjából nem sokat változik majd a tér: a felújítás során arra törekszenek, hogy a mostani akusztikai tulajdonságokat őrizzék meg. A freskókon, szobrokon, kárpitokon, és az épület festésén azonban van mit javítani. Komoly restaurátori munkával feltárták az eredeti színeket, így kiderült, hogy az utóbbi ötven évben fokozatosan eldísztelenedett a Zeneakadémia. Különösen a ma szürkének és ridegnek ható Kisterem átváltozása lesz majd szembetűnő, amely eredeti, fejlett színpadtechnikáját is visszanyeri, zenekari árkával, zsinórpadlásával és vasfüggönyével együtt. Rugalmas Nagyterem A Zeneakadémiának mindig is sarkalatos gondja volt a minden óvatlan mozdulatot kegyetlenül megbüntető, nyikorgó székegyüttes, amely miatt az embernek mindig olyan érzése volt, mintha egy eresztékeiben recsegő hajóból hallgatná a koncertet. A világon teljesen egyedülálló thonet székeket azonban hiába újították fel pár éve, csak tovább nyikorogtak. Így nem marad más megoldás, mint lecserélni őket az eredeti formát megőrző, de eltérő konstrukciójú ülésekre. Ennek köszönhetően a zsöllye elrendezése is változtatható lesz, kis helyre összetolva pedig az összes ülést az alagsorba tudják majd süllyeszteni, így akár a nézőtér és a színpad terének felcserélésére építő kortárs zenei produkciókat is be lehet majd mutatni itt. A földszinten a nézőtéri helyek száma is csökken majd, 579-ről 432-re, ami nemcsak a kényelmünket, hanem a biztonságunkat is szolgálja. Jelenleg csak nagyon lassan üríthető ki ugyanis a Nagyterem. Ennek és általában az épületnek a másik régi problémája a hűtés-fűtés: télen nagyon hideg, nyáron nagyon meleg van. A színpadon az erősen izzadó művészek, a zsöly lyében pedig a magukat a műsorfüzettel legyezgető hölgyek látványa eddig szervesen hozzátartozott itt az élményhez. Pedig az épületnek a maga korában kiemelkedő színvonalú, a Parlamentéhez hasonló szellőzési rendszere volt, azonban ez a megoldás is áldozatául esett az utóbbi évtizedek kényszerű fércmunkálatainak. Igaz – mondja Lakatos Gergely, az intézmény főmérnöke – a mai igényeket már vélhetően nem tudná 13 BUDAPEST 2009 november Régi hangját keresi a zene palotája szöveg: Lorenz Péter, fotó: Sebestyén László Ha belegondolok, tulajdonképpen nincs még egy épület, amelyhez olyan erős személyes kapcsolat fűzne, mint a Zeneakadémiához. Már anyám hasában végiglebegtem egy-két koncertet, majd később, immár kisgyerekként, a Nagyterem ezerféle díszítésének volt köszönhető, hogy hajlandó voltam végighallgatni az előadásokat. Akkor nem tudtam elképzelni, hogy hogyan is lehetne egy épület ennél pompásabb. De most azt ígérik: két év múlva, az eredeti állapotában helyreállított reprezentatív ház mindannyiunkat lenyűgöz majd.
