Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. Különszám: A „Városháza Fórum” tervpályázat eredménye - Buza Péter: Háromszáz év öröksége - Megfizetjük-e végra a hagyaték adóját?
Széchényi György esztergomi prímás az MTA Történelmi Arcképcsarnoka olajfestményén meg a tömbje. Az 1820-as években bontják le, s visszalépve ismét a fal vonaláig, részben a helyén elkészül az egyemeletes szekerészlaktanya, amelyet 1870-re bôvítenek kétemeletesre. Ezzel megszületik az az üzletsor is, amely a legújabb idôkig – néhány évvel ezelôtti lebontásáig – a tömb keleti épített határát jelentette. 1945 után már csak mint a földszint fölötti födémig visszabontott csonka maradék, amilyennek mindig is ismertük, mi, arra járók. Pest élô polgárai közül egyre kevesebben emlékeznek eredeti, ostrom elôtti, emeletes megjelenésére. Sokan és sokszor megfordultunk itt, amikor betértünk a drogériába, a képkeretezôhöz, az ÁPISZ üzletébe, a kis gyorsvendéglôbe, a presszóba a Gerlóczy utca szegletén vagy mellette a „vasedény”-be, majd késôbb a városházi ügyfélszolgálat ajtaján. Láttuk a boltíves, erôs határoló falakat, amelyek valaha emeletek terhét tartották, de újabban már csak vaskosságukkal hirdették, hogyan is kezdôdött születésük története, miként telt el ifjú- és felnôttkoruk, mit jelent a csontvázak magányossága. Amikor a fôváros polgármesteri hivatalának ügyfélszolgálata fogadta itt a nagyváros polgárait, már régóta, bô száz éve új funkcióban mûködött az egész együttes is. A gránátosok laktanyájából Károly kaszárnya lett, aztán 1894-re Budapest megegyezett a kincstárral, hogy megveszi a komplexumot városházának. Két oldalszárnyát – a Bárczy István és a Gerlóczy utcait – 1901-re Hegedûs Ármin tervei alap - ján háromemeletesre bôvítették, szerkezetileg összeigazították a Városház utcai fôépülettel, s irodáknak rendezték be a helyiségeket. Majd bô két évtizeddel késôbb felépült a déli határvonalon a belvárosi tûzôrség állomása. Ezzel be is zárult a tömb addig, amíg a Károly körúti üzletsort le nem bontották. Bezárult, de nem úgy, ahogy azt ehhez képest több mint két és fél évszázada a hatalmas telekegyüttes beépítôi érett megfontolásból, de az örök realitásokat mégis figyelmen kívül hagyva megálmodták. Már 1900-ban felmerült, s nem csak beszéltek róla, hogy az, ami lett: nem az igazi. Nem az, funkcióját, hivatását mérlegelve. S innentôl kezdve újra és újra felmerül: le kellene bontani. A városházát másutt felépíteni. Átalakítani. Kiegészíteni, Idézôjelbe tenni. Pályázatokat írnak ki, más és más koncepciók erôvonalait foglalva szövegükbe. És újra és újra születnek olykor grandiózus, máskor mértéktartó tervek, hogy végre rend legyen. Itt a város közepén. De a történelem – mondjuk gyakran, hogy ne kelljen szembenézni önmagunkkal – közbeszólt. Látok abban megint csak valami hideg verítékkel fenyegetôt, szimbolikus erejû paradoxont, hogy ezzel az itt és most röviden megvizitált telektömbbel szemben ott magasodik a Madách házak hatalmas kapuzata. És sehová sem vezet. Pedig a Közmunkatanács úgy képzelte tervezésekor, hogy innen indul majd az új sugárút a lepusztult belsô negyedeken át. Ha a legeslegújabb kísérlet se sikerül a Károly körútnak ezen a partján, tényleg nem marad más hátra, mint hogy Pest legendáriumát megtoldjuk egy újabb mesével, a Lánchíd meg a Várhegy alatti alagút mintájára. Valahogy így szólna: Volt egyszer egy (fô)város a Duna partján. Ahol a hölgyek és urak (értsd: városatyák), látva, hogy minden polgárok eleiként mindig s újra szemlesütve kell járniuk a polgárok között, úgy döntöttek, hogy hivatalukat – Martinelli csonkán maradt kaszárnyáját – betolják a Madách-tömb íve alá. Ne is lássák! És – fôleg – más se. Ôket. ● 5 BUDAPEST 2009 – különszám A Központi városháza Kammermayer Károly utcai homlokzata (Tervezte Hegedüs Ármin, 1901-ben) forrás: FSZEK, Budapest Gyûjtemény
