Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Beszédes Rita: Sűrű város és zöld együtt - II. kerület
Az oktatási reform nyomán, több mint tíz évvel ezelôtt, önkormányzatunk is kialakította meglévô épületállományával kapcsolatos stratégiáját. A testület eldöntötte, hogy melyik épületeket tartja meg a kerület, ezeket milyen szinten és hogyan kívánják fejleszteni, és melyek azok, amelyek az egyre romló környezetben nem alkalmasak arra, hogy iskolaként üzemeljenek. E koncepció keretében az elmúlt években épült át és bôvült tornateremmel a Medve utcai iskola. Ennél is nagyobb beruházás volt a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium bôvítése és teljes átépítése. Ez utóbbi fejlesztésünket sikeres építészeti tervpályázat elôzte meg: a nyertes Építész Stúdió Kft. kapott megbízást a feladat megvalósítására. A meghívásos tervpályázat alkalmat adott arra, hogy a közel száz év alatt kiépült Keleti Károly utca meglévô értékeihez igazodó, de modern felfogású, korszerû épülettel gazdagodjék a környék, az itt élôk és az épületben tanulók-dolgozók örömére. Az elmúlt évek bizonyították, hogy az intézmények és a lakók békés egymás mellett élése megoldható. Az iskola-templom épületegyütteshez eredetileg hozzátartozott a Rét lépcsô 3. alatti, fôvárosi védettséget élvezô egyházi épület. Funkcióváltása az elmúlt év sikeres fejlesztése volt, az épületben kapott helyet a kerület egyik háziorvosi rendelôje. Érdemes szólni az oktatási reformhoz is köthetô fejlesztésekrôl, melyek az önkormányzat által értékesített, magánkézbe került volt iskolákkal történnek. A Kolosy téren, a Szépvölgyi út mentén az utolsó simítások zajlanak a volt Újlaki Általános Iskola és tömbje építkezésén, ahol „Bécsi Corner” néven iroda-együttes jött létre. A kerület határán lévô telektömb a szemközti Újlaki templom mûemléki környezetéhez tartozik, mely több védett, illetve ideiglenesen védett épületet foglal magában. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal még évekkel ezelôtt, a terület szabályozási tervének készítésekor elrendelte annak ideiglenes mûemléki védettségét. Az ideiglenes védettség állandósult, így az épületet felújítva és bôvítve lehetett megôrizni, mint a szomszédos serfôzde épületét is. Hasonló adottságú terület a Margit körúti mûemlék templom és a mellette lévô értékesített iskolaépület, mely azonos építészeti jegyeket hordoz, és közel azonos idôben épült az Újlaki iskolával. Szintén az oktatási reformban dôlt el a másik épület, a Bem téren lévô iskola sorsa is. Az épületegyüttest a tulajdonosok szintén értékesítették. A Margit körúti iskolaépület felújításának, bôvítésének, valamint a Bem téri laktanya-épület átépítésének, bôvítésének nagyon érdekes terveit már tárgyalta a Központi Építészeti Tervtanács. Mindkét projekt esetében településrendezési szerzôdés jött létre az önkormányzat és a tulajdonosok között a terület egy részének korlátlan, illetve korlátozott idejû közcélú használatára. Készültek is a részletesebb tervek, ám közben híre ment, hogy egyelôre mindkét terület csak a nagy lendülettel induló fejlesztések megtorpanására lesz példa. (A mai bizonytalan helyzetben egyik nap konkrét építészeti terv formájában kerül tervtanács elé egy ingatlan jövôképe, másnap már az ingatlanpiacon keresi új gazdáját...) A következô terület, ami pozitív elôjellel ismét terítéken van: a volt Ganz Villamossági Mûvek telepe, annak is különösen az utóbb Sûrû város és zöld együtt – II. kerület Bujdosó Rita a második kerület fôépítészeként közel tíz éve vesz részt a városrész épített örökségének védelmében és az új értékek teremtésében egyaránt nagy szerepet játszó építésszabályozási feladatok ellátásában. És követi – ha kell segíti – a kerületben zajló fejlesztéseket. Munkájáról beszél a BUDAPEST fórumán. 6 BUDAPEST 2009 október FÔÉPÍTÉSZEK FÓRUMA Az egykori Hadapródiskola kapuzata