Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Ongjerth Richárd: Tervezhető-e a város?
kisebb beavatkozásokra. Hiába újítják fel százmilliókért a villamospályát, ha a megállóban ott marad a repedt, kátyús járda, és a sok egyszerre folyó építkezést is köny nyebb lenne elviselni, ha az azokat elszenvedôknek rendszeres és hiteles információja lenne arról, hogy mi miért történik, mivel függ össze, és meddig tart majd. A fenti viszonyok mellett még kiáltóbbak a tervezés szakmai kommunikációjának hiányosságai. Ha a metróépítés helyszínein csak a „jövôt építünk” jelszavával kísért artisztikus látványterv-óriásplakát és néhány, a meglehetôsen rendetlen építkezésekre betekintést adó „benézô lyuk” található, az eredetileg metróbarát budapestiek körében – okkal vagy ok nélkül – könnyebben lábra kapnak a különféle valós és téves információk. Ha a politikai marketing azonnal „zsebre vágja” az egyébként is zsenge tervezési-szakmai marketinget, a városlakók politikusok iránti ellenszenve, gyanakvása növekszik, és ezt az információhiány csak fokozza. A fenti ténysorozat elsô ránézésre szinte megoldhatatlan problémahalmaznak tûnhet, pedig nem az, bár kétségtelen, hogy a helyzet javítása kitartó, céltudatos munkát igényel, országosan és Budapesten is. A kiút felé mutat az a tény, hogy az európai városfejlesztési források igénybevételéhez szükséges stratégiai terveket városaink nagyobbik része igen rövid idôn belül, feszített munkával elkészítette, így azt állíthatjuk, hogy egy észrevétlen, „csendes forradalom” keretében e szakma féloldalassága megszûnni látszik. A szakmai reakciók, kritikák keretében nemegyszer elhangzott az elismerés is a – kerületieknél késôbb elkészített – fôvárosi Integrált Városfejlesztési Stratégia tekintetében, méltatva, hogy végre valóban integrálni, koordinálni kívánja a kerületi szinten már megfogalmazódott elképzeléseket, ott akar beavatkozni, ahol arra a helyi önkormányzati feladatokért az önkormányzati törvény szerint felelôs kerületnek szüksége van. A sikeresebb budapesti várostervezés és városfejlesztés megvalósításának a fentiek értelmében legalább négy kulcstényezôje van, és ez lehetne a tartalmat teremtô válasz, amit a cím kérdésére a fentiekben megkíséreltünk megfogalmazni. Perdöntô fontosságú feladat a lakossági igények megismerése. Az így nyert ismeretek széles körû terjesztése, a tervezésben való komoly alapul vétele a jelenleginél „földközelibb”, de ezért érthetôbb, szerethetôbb tervelemeket helyezhet elôtérbe. A tervezés emberközelivé, logikussá, érthetôvé tétele, átlátható rendszerbe foglalása, a valódi nyilvánosság megteremtése sem halogatható tovább, ez így, együtt jobb minôségû tervrendszert, többrétû megvalósítást, és – talán – jobb minôségû közterület-fenntartást, közterületi környezetet eredményezne. A sokrétû, gondos és megbízható információ, a felkészült szakmai kommunikáció közelebb hozza az érintettekhez a terveket, és segíti a mindenképpen szükséges átmeneti nehézségek elfogadását. A kutyapiszok elleni sikeres kampány azt mutatja, hogy – egyes véleményekkel ellentétben – a budapestiek nagyrészt rendszeretôk, és szívesen követnek jó példákat, különösen, ha látják, hogy a felelôs „hatóságok” is teszik a dolgukat. És végül: a fôváros és a kerületek közötti együttmûködést a jelenlegivel szemben tényleges partnerséggé kell fejleszteni. Ez nem feltétlenül jelent kölcsönös rokonszenvet, azt azonban igen, hogy az érintettek együtt akarjanak mûködni azokon a területeken, ahol ez az eredményesség érdekében mindenképpen szükséges. Hogy tervezhetô-e a város? Talán így... ● 5 BUDAPEST 2009 október A Millenáris – egy rozsdafolt sikertörténete Ki a nagyobb?
