Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Ongjerth Richárd: Tervezhető-e a város?
szerint a fejlesztô hozza a programot (helyettesítve a hajdanvolt Tervhivatalt vagy tanácsi tervosztályt), amit aztán „csak” le kell rajzolni. Ebben a közegben hiába írja elô törvény (!) a lakosság bevonását a munkálatokba, programokba. A talán (de nem mindig!) jószándékú és az épített környezet értékei, a városrendezés – meglehetôsen egyoldalúan építészet- és környezetközpontú – íratlan szabályaihoz ragaszkodó tervezôk ahelyett, hogy megpróbálnák megismerni és megérteni a társadalom igényeit, törekvéseit, inkább meg akarják tanítani a „tudatlansága” miatt kissé lenézett lakosságot a saját értékrendjükre. Majd meghökkennek ennek a sokszor ismétlôdô próbálkozásnak a kudarcán. Mindehhez társul az a – mûszakiak között gyakran tapasztalható – tévedés, hogy az élet dolgait, az emberek viselkedését kötelezô jogszabályok segítségével irányítani lehet. Így aztán nem lepôdhetünk meg azon, ha az elmúlt húsz évben a várostervezés – amely néhány évvel ezelôttig leginkább a rendezési tervek készítését jelentette – sokak számra országszerte a „szükséges rossz” kategóriájába került. Bonyolult, szerteágazó és igen idôigényes, nagyon adminisztratív, bürokratikus eljárásával szinte mindenki elégedetlen, a dolgok alakításában, a város tényleges változásainak irányításában mutatkozó hatékonysága pedig szintén gyakran megkérdôjelezhetô. Találunk kiutat? Különösen szembeötlô a fenti problémahalmaz Budapesten, ahol a jelenségek szembeötlôbbek, a változások – a nagyfokú beruházói érdeklôdés miatt – gyakoribbak és léptékükben is lényegesen nagyobbak. Részben a város egyértelmûen kimagasló szerepköre, részben ettôl egyáltalán nem független nagysága, összetettsége miatt itt összpontosulnak a legmarkánsabban az európai nagyvárosokra jelentkezô sajátosságok, itt tapasztalható meg leginkább „az élet sûrûje”, ami persze egyúttal a környezeti állapotok minôségében is jelentkezik. A fôváros bonyolult közigazgatási és politikai viszonyai között nehezebben felismerhetô a szakmai felkészületlenség, a megalapozatlan ötletelés, az eseteges szélhámoskodás. Amíg egy kisebb városban gyorsabban kiderülhet egy téves szakmai javaslatról annak elhibázottsága, tarthatatlansága, Budapesten – éppen a megítéléshez szükséges információk hiánya miatt – sûrûn jelentkeznek a legkülönbözôbb „legendák”: nem közismerten téves adatokra alapozva hónapokig vagy évekig napirenden tarthatók téves, megvalósíthatatlan vagy éppen káros „szakmai” javaslatok, ami jó táptalajt ad a jó vagy kevésbé jó szándékú ötletelésnek. Ezt a helyzetet tovább rontja a magyar politikusoknak az az általánosan elterjedt tévedése, amely jellemzôen a fejlesztési pénzek elôteremtésében látja saját legfontosabb szerepét, és – egyes szakértôk saját munkaszerzô támogatásával – leginkább nagyberuházások megvalósításával látja megoldhatónak a fejlôdést. Valóban kétségtelen, hogy a grandiózus beruházások emlegetése sokakat lenyûgöz, de felmérések szerint még inkább igaz az, hogy a milliárdos nagyberuházások emlegetése a budapesti (és az országos) közvélemény nagyobb részében sokszor inkább ellenszenvet – és korrupciós gyanakvást – kelt akkor, amikor a közvetlen környezet rendjére, karbantartási viszonyaira kevés figyelem és pénz fordítható. Alapvetô hibája a budapesti – és itt is a városi szolgáltatások magasabb fokát biztosítani hivatott – városfejlesztés tervezésének, hogy a nagy „mérnökös”, infrastrukturális beruházások, a látványos projekt-tervek mellett igen kevés figyelem jut a mindennapi, az egyszerû polgár életét javító 4 BUDAPEST 2009 október Az élhetô nagyváros, avagy: az – üvegezett – kubusok játéka a napfényben
