Budapest, 2009. (32. évfolyam)
10. szám október - Ongjerth Richárd: Tervezhető-e a város?
A város igen sok tényezô együttesébôl összetevôdô képzôdmény. Mûködésének szabályai emlékeztetnek a természeti törvényekre: a fô tendenciákból törvényszerûségeket mutató összefüggések rajzolódnak ki, és sokszor találhatók olyan tények is (mint a mutációk), amelyek ellentmondanak a „fôszabálynak”, de lényegében mégsem kérdôjelezik meg annak helytállóságát. Nincs abszolút terápia A város fejlesztése az emberek nagy többsége számára a szolgáltatások magasabb szintre emelését jelenti. A „magasabb szint” jellemzôen az adott közösség aktuális értékítéletétôl függ. A választott vezetôk – politikusok – feladata és felelôssége az, hogy megismerjék és mások számára is megismerhetôvé tegyék a – mindig sokszínû, a társadalom összetételétôl, egyes csoportjainak helyzetétôl függôen sokféle, idôben és térben is változó – társadalmi igényeket, és döntéseikkel minél inkább biztosítsák az azok kielégítése érdekében szükséges beavatkozásokat, tevékenységeket, közviszonyokat. A szakértôknek eszközökkel – tudással – kell rendelkezniük e döntések elôkészítéséhez és valóra váltásához. Tudniuk kell, hogy milyen jelenségek mögött milyen okok húzódhatnak meg, hogyan ismerhetôk meg a különféle társadalmi igények, és azt is, hogy milyen igények kielégítésére, milyen problémák megoldására milyen eljárások, beavatkozások alkalmazhatók, melyik milyen elônyökkel, hátrányokkal jár. Tudható persze, hogy ez – a stratégiai tervezés logikájára igencsak emlékeztetô – eljárás nem tökéletes, a diagnózis nem mindig sikeres, és az eszközeink is korlátozottak, ráadásul kockázataik és mellékhatásaik is vannak. Nincsenek mindenre alkalmas, illetve egyedül üdvözítô megoldások. Az egyes módszerek, terápiák megítélése, illetve sikeressége az orvoslásban is erôsen függ a beteg hozzáállásától, de az orvos szakmai felkészültségétôl, elkötelezettségétôl, személyes képességeitôl is. Egy betegségnél a sebész gyakran mûtétet, a belgyógyász pedig gyógyszeres kezelést javasol, hozzátéve, hogy ha az elsôként javasolt módszer nem válik be, majd mást kell kipróbálni. Nem csodálkozhatunk ezért azon, ha egy adott problémára a közlekedéstervezô útépítést, a tájtervezô pedig a forgalom kitiltását javasolja megoldásként, és az eredményt valószínûleg többféle eszköz együttes alkalmazása hozza meg. Tudnunk kell, hogy más szemlélettel, más eszköztár birtokában más megoldás születik, de valószínûleg mindegyiknek vannak kisebb, vagy nagyobb „kockázatai és mellékhatásai”, éppen ezek ismeretében állíthatjuk össze a megfelelô beavatkozási sort, a „terápiát”. A város fejlôdése, annak tervezése már csak ezért sem lehet ötletparádé, sem egyé-Tervezhetô-e a város? szöveg: Ongjerth Richárd, fotó: Sebestyén László Ha harminc évnyi várostervezô és -kutatómunka után most azt állítanám, hogy nem, biztosan sokan megkérdeznék, hogy akkor mit is csináltam az elmúlt évtizedekben. Így elôre kell bocsátanom, hogy a válasz nagyon közhelyes lesz: igen, de nem mindegy, hogyan. Ez a cím kérdésére a rövid felelet. A hosszabb alább következik. 2 BUDAPEST 2009 október Közelebb jutunk hozzá? Közelebb jutunk hozzá?
