Budapest, 2009. (32. évfolyam)
9. szám szeptember - Csordás Lajos: A Kinizsi-pályaudvar felfedezése
Ez a túra tulajdonképpen évekkel ezelôtt kezdôdött. Bent, a Népszabadság szerkesztôségében Várai Misi vel egy aznapi oldalt „raktunk össze” a számítógépen, s valamelyik cikk épp egy barlangról szólt. Kiderült, hogy Misi nagyon otthon van ebben a világban. Sôt, maga is barlangászkodik. Mitöbb, igazi fölfedezô, hisz részt vett – idén épp 25 éve – 1984 tavaszán a Józsefhegyi-barlang feltárásában. És azóta is lejár a még mindig nem teljesen kiismert üregrendszerbe. Legutóbb engem is magával vitt. A barlang „fôbejárata” a Vérhalom térhez közel, a József-hegyi utcában található. Csak egy kis, klinkertéglás szolgálati épület áll a védett telken. Épp elég arra, hogy beöltözzünk a kezeslábasba, kipróbáljuk a sisakokat, a fejlámpákat, s Adam kó Péter mondjon néhány eligazító szót az üregrendszer szövevényes térképe felett. Annak idején Leél-Ôssy Szabolcc s al ô volt a kutatás vezetôje, ma az ország egyik fôbarlangásza, a barlangi mentôk fônöke. Nem jön velünk, csak gimnazista fiát, Peti t hozta el, aki már szintén pro fi barlangjáró, s csatlakozni fog hozzánk. Hárman indulunk. A szolgálati épület mellett, egy gyûrûskút-szerû aknában tesszük meg az elsô lépéseket lefelé, még létrán. Odalenn félig kibetonozott kis fülkébe huppanunk. Sisaklámpáink fénye a sötétben egy rozsdás bunkerajtóra esik, ez volna a barlang igazi bejárata. Csikorogva nyílik. Mögötte már nincs több beton, csak a nyers, sárgás kô, s abban egy embervastagságnál alig tágasabb lyuk. Ezen át bújunk be a hegybe. Péter megy elôl, én középen, Misi hátul. Csak miattam van így: egyrészt nem maradok le, másrészt látom magam elôtt, hogy a szûkületeken tényleg át lehet férni, mert Peti is átfér. Amúgy talán nem hinném el. Beszélnek hozzám folyton, nehogy elkezdjek azon az ezer és ezer sziklatonnán gondolkodni, amelynek réseiben most fenéken, hason, háton csúszunk egyre lejjebb és lejjebb. A barlangot huszonöt évvel ezelôtt találták meg. Nagy szenzáció volt, mert azelôtt ötven éven át (a Ferenchegyi-barlang megtalálása óta) nem bukkantak hasonló méretû üregrendszerre Budapesten. Akkoriban, a nyolcvanas évek elején diplomataházakat akartak építeni a szép fekvésû telekre, s a földmunkák közben, egy szikla elmozdítása után üregre bukkantak, amely a téli hidegben erôsen gôzölgött. Ez pedig arra utalt, hogy valahonnan a föld alól melegebb levegô áramlik, vagyis odalenn barlangnak kell lennie. Amit egyébként régóta sejtettek, mert szinte a budai hegyek mindegyikében található: itt van a szomszédban a Szemlôhegyi, a Pálvölgyi. A gôzölgô üreg napvilágra kerülése után az építkezést leállították. A Rózsadombi Kinizsi barlangász szakosztály kapta a feladatot, hogy derítse ki, mi is rejtôzik odalenn. Hozzá némi pénzt is adtak. De idôt alig. Azzal versenyt kellett futniuk a kutatóknak, s mielôbb bizonyítékot szolgáltatni, hogy itt bizony tényleg barlang található. Mert más érdekek közben éppen azt diktálták, hogy ez ne derüljön ki, és sürgették az építkezés folytatását. Adamkó Péter idôért, pénzért lobbizott, s közben éjjel-nappal dolgoztak a járatok kitisztításán, járhatóvá tételén. Ezt a gilisztajáratot is, ahol most ereszkedünk, több heti véséssel, márgakaparással pucolták ki. A járat végén egy kürtôhöz érünk. A kútjárók ôsi módszerével, talpunkat a szemközti falnak vetve, hátunkkal hátrafeszítve ereszkedünk egy-egy fogással lejjebb és lejjebb (mint megtudom, ezt nevezik traverzálásnak, aminek lényege, hogy a test három ponton mindig támaszkodjék). Szerencsére van biztonsági kötél is, amelybe végsô esetben belekapaszkodhatunk. Barlangászok ezt kiépítettségnek mondják. Sôt, egyenesen komfortosnak, hisz itt még áram is van: A Kinizsi-pályaudvar felfedezése Csordás Lajos Ön, dörzsölt városismerô, meg tudná-e mondani, hol található Budapesten a Kinizsi-pályaudvar? Feltételezem, nem. Ha kúszva-mászva velem tart az itt következô kirándulásra, ezt is megtudhatja. 36 BUDAPEST 2009 szeptember Csoportkép a feltáróaknánál A felfedezô csapat 1984-ben
