Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. szám január - Ráday Mihály: Látlelet és történelem
A fôváros belsô területeinek utcáit házrólházra képben és írásban megörökítô akciók sorában a harmadik Belsô-Erzsébetváros „feldolgozása” volt. 1983-ban, a Budapesti Városvédô (akkor még Városszépítô) Egyesület megalakulásának évében Bernáth And rás és Rényei Kálmán ezekkel a szavakkal fejezte be a vállalt „feladat”, a Nyár utca – Dohány utca – Klauzál utca határolta szállodai és fürdôépületekrôl írt dolgozatát: „A három épület jövôje bíztató. Felújításukra és hasznosításukra több terv is készült. Jelenleg a legvalószínûbb megoldás szerint az épületekben kap helyet az IBUSZ, az Illetményhivatal és a KISZ Rockszínháza. A nagycsarnok sem lesz lebontva, itt kap helyet a Rockszínház aréna-szerû kamaraterme, a BUVÁTI terve szerint eredeti állapotában.” „Úgy legyen!” – fûzték még hozzá a biztató helyzetjelentéshez a szerzôk. Mintha megérezték volna, mi (nem) következik. (Rényei – Bernáth fotóival illusztrált – írása megjelent a BUDAPEST 1984/10. számában.) A rendszerváltás utáni telekspekuláció okozta várospusztulás (talán) legjellegzetesebb esetévé lett ez az együttes Budapesten, a VII. kerületben. Olyan szép lassan ment végbe, hogy még vagy már nem érte el azt az ingerküszöböt, amit egy-egy Holló utcai, vagy Király utcai, Akácfa utcai panama újra és újra átlép most, az új évezred elsô évtizedében. S. Farkas Beverly Hills Kft.-je volt az utol só tulajdonosa a házaknak, melyeket a Fôvárosi Önkormányzat rendelete védetté nyilvánított. A „helyi védelem” kimondásának vagy törlésének elôterjesztését a Várostervezési és Városképvédelmi Bizottság állásfoglalása elôzi meg. Jegyzôkönyvekbôl kereshetô vissza, hányszor jelent meg a Bizottság elôtt személyesen is Horváth Nóra , a Beverly Hills képviselôje, hogy a védettség megszüntetését szorgalmazó újabb és újabb „kérelmüknek” érvényt szerezzen. A Települési Értékvédelmi Ügyosztály és a bizottság azonban hajthatatlannak bizonyult. Nem így az erzsébetvárosi polgármesteri hivatal. Az üresen álló házak ôrizetlenül pusztultak, minden mozdíthatót vagy kiszerelhetôt elhordtak belôlük, a padlók, lépcsôházak, korlátok faanyagából rakott tüzeknél melegedtek, fôztek a hajléktalanok. A házak elérték azt a helyzetet, amikor már egy-egy újabb részletüket életveszélyessé lehet nyilvánítani, s legalizálva a pusztulást, a pusztítást, kiadni a bontási engedélyeket. Az épületek így lassan elfogytak, s közben az „ingatlanfejlesztô” (ahogy ezt a tevékenységet ma nevezik) elérte, hogy a lehetô legnagyobb beépítési százalékra, s egy – majd úgysem megvalósítandó – tervre megkapja az építési engedélyezési eljárásban illetékes kerületi jegyzô (hivatala) áldását. Szabad utat kapott, s megtörténhetett az, amire számos példát tudunk a mai Budapesten: a „fejlesztô” a (minimum „elvi”) építési engedély 3 BUDAPEST 2009 január Az uszoda A 80-as évek végén, a végsô pusztulás elôtt A bronz falikarok és dombormûvek, a szoboralakok mögötti Zsolnay-mozaik is megvolt még 1980-ban forrás: huszadikszazad.hu internetes napilap
