Budapest, 2009. (32. évfolyam)
7. szám július - Zeke Gyula: Gödör
hetünk agorának. Ami ott történt és történik, mondom elsôsorban azoknak, akik nem ismerik, az az élet rögeszmés politikai szemlélete fölött álló civil teremtôerô fényes bizonyítéka. A CAFÉ által begyógyult tér egyébként is ókori vágyakat ébreszt. Tessenek csak lassan elindulni a Deák tér aluljárója felôl, amint a zebrán átmenet megállítja Önöket a piros lámpa, már látják, odaát más világ kezdôdik. Jobboldalt kitelepült pult vár bennünket, hogy elôitallal készüljünk az ereszkedésre, középütt önköreibe bonyolódott acélkígyót láncolnak mozdulatlanná a hozzá lakatolt biciklik. Ha véletlen nem kerékpárral érkeztek volna, de avval szeretnének távozni, kölcsönzôszolgálat ül a rendelkezésükre a fiatal fák alatt, Budapesten ilyen helyre települve elsôként. Mielôtt leindulnának a közel húsz méter széles ereszkedôn, a szemüket még magához vonja a színes lampionsor, amely az est sötét óráiban szinte velenceivé varázsolja a teret, s ugyanígy az a hét acéloszlopból álló ívlámpasor, amelynek ipari szakralitása ismét a mediterráneum felé terel , megintcsak a szó szoros értelmében. Már a perem elôtt jó pár méterrel feltárul azután Önök elôtt a pazar ereszkedô gesztenyeszín, tardosi lángolt mészkôfala, amely piramisépítésre is alkalmas méretû tömbökbôl áll. A kôsorok vonala nem a felszínnel párhuzamos, hanem lejt kissé maga is, mintha megnyílt volna valami másvilági tárna. És emberek állnak és emberek ülnek ezerszám a fémvázas székeken és asztaloknál, minden este meggyôzôdhetünk a teremtés sikerérôl. Lányok és fiúk, de napszak és program és szeszély szerint változó mértékben mindmind az összes korosztályok, társadalmilag is vegyesen. Senki sem magányos, ezt a legjobb látni, és megkérdezik tôlünk, milyen szivart szívunk. Kivált a bal oldali traktus vonzó, mi, napfélô ötven felettiek szívesen ülünk a gyöngyakácok alá, vagy az égô sugarak elôl menekülve a mélyülô kôtômbsor árnyékába. Búcsúpillantást vetünk a felszín hosszan elterülô, sûrû gyepére, melyen párok, társaságok hevernek tarka szétszóratásban, cigarettáikból és szertartásosan körülült vízipipáikból füst száll az ég felé. Ketten apró, könnyû labdával dekáznak, s amint süllyedünk, már nem jutnak a fülünkbe az egykori buszpályaudvar mûkô sétányán gördeszkázók négykerekû ördögléceinek csattanásai. Nem könnyen jutunk el az épp játszó zenekart hallgató tömegben a fedett térbe, a kávézó pultjáig. (Talán nyomban balra, az üvegfallal határolt galéria felé kellett volna fordulnunk, ahol a Bizottság jó húsz évvel ezelôtti felbomlása óta elôször állít ki közösen ef. Zámbó István, fe Lugossy László és Wahorn And rás.) Nem örömmel látjuk, amit már az elôpultnál sem, a plasztik „söröskorsók” enyhén dôlt oszlopait, kérésünkre azonban az itt sem szakképzett vendéglátós, de dolgukat többnyire jól végzô hölgyek egyike hisz a visszatérésünkben, és üvegpohárba adja a sörünket. Nem több, néhány – jelenleg is alig tucatnyi – ember hat éves munkájának, nyitottságának, talékonyságának, szenvedélyének eredménye mindez, a nap mint nap megszokott civil zsongás mellett számtalan koncert, kiállítás, performance-ok, bemutatók, vetítések, a legkülönfélébb zárt és nyílt közösségi alkalmak, beszélgetések, fesztiválok (legutóbb, épp az EU-választásokat követôen az egyhetes Roma Fesztivál), hogy e féltucat év alatt mi, mibôl mennyi és milyen eredménnyel, az önmagában is sok kutatást igénylô tanulmány tárgya lehet. A már szóba hozottakon túl Máté Pé ter mûvészeti vezetôt, a zenei programokat szervezô Világveleje Kft. embereit, a Vig Mi hály vezette Gödör Klubért Egyesület tag jait és a mûvészként is ismert Bárdos Deák Ágnest említem még, akinek a nemrégiben elhunyt kitûnô gitárosról, sokunk barátjáról, Gasner János ról szóló szép emlékezése a Gödör Klub honlapján olvasható. Hadd ajánljam ezt az írást én is az ô emlékének. ● 35 BUDAPEST 2009 július
