Budapest, 2009. (32. évfolyam)

7. szám július - Zeke Gyula: Gödör

Gyermekkorom mágikus szava. Az egyik, legalábbis. S azt hiszem, nem csak az enyém. Mély magánhangzói, sötétbarna békák, puhán kushadnak alant, ásnom kell csak kicsit, s felfénylik vizenyôs pontsze­mük. Félelmes szó, betûi baljósan bûvölik a lelket: rög, dög, ördög dörög, és Saran ­kó Márti, az anagrammák bûbáj-hölgye tudná megmondani, micsoda még. Vajon miféle földalatti bátorság késztethet ezek után embereket arra, hogy városi klub­juknak, kocsma-caféjuknak ezt a nevet adják? Nem félnek a rontó szellemektôl, melyek – ha nem régebben, Csáth óta tud ­juk, nézzék csak meg az 1908-as, Kálvin téren címû zseniális prózafüzér zárótéte­lét – a „kövek hasadékai közül” is közénk serkennek? Aki csak fél szemmel is követte az el­múlt húsz év politikatörténetét, tudja, hol áll. Azon a téren, pontosabban egy régi szép pesti tér, az Erzsébet tér bombázás és bontás által keletkezett azon újabb felén, amelyik az elmúlt évezred végére kijege­cesedô két nagy hazai politikai erô össze­ütközésének jelentésterhes helyszínévé, a szó pontos értelmében a metaforájává vált. Itt nem épült meg az a Nemzeti Színház (pontosabban nemzeti, hisz addig csak né­met nyelvû színházak voltak a városban), amelynek megépítésére Pest vármegye al­ispánja még 1835-ben vállalt kötelezettsé­get Grassalkovich Antal hercegnek a tôle e célra kapott Múzeum körút – Rákóczi út sarki telek fejében, amelyet az épület tûzveszélyessége miatt a város 1875-ben a Népszínházba költöztetett, amelyet ott 1966-ban a metró építése miatt lebontott, és az egykori Magyar Színház modernizáció ürügyén nézhetetlenné és használhatatlan­ná rontott épületébe költöztetett, s amely­nek így százhatvanhárom évnyi ideiglenes hányódás után a tervek szerint itt kellett volna végleges otthonra lelnie. A történet 1998 utáni folytatása ismeretes, sem ked­vem, sem helyem nincs itt belemenni. Az építkezés leállítása és a Gödör Klub 2002 októberi indulása közt eltelt négy esztendô története már ide tartozna, ám – részben pontos információk, részben ismét a ter­jedelem hiányában – ennek is csak a vég­eredményét foglalhatom össze. A színház itteni megépítése kapcsán összecsapó politikai szándékok kibékít­hetetlen kettôssége a térrész és a félkész létesítmény tulajdonjogi kettôsségében is testet ölt. A telek a fôvárosé, ám a színház épületkezdeménye, a használatba vett mélygarázs és a fölé épített térrészek – amelyekbe a Gödör Klub és a kávézó te­lepedett – az államé. E részleteiben jogilag meglehetôsen bonyolult, s nehezen átlát­ható érdekektôl szabdalt helyzet kínált le­hetôséget annak idején Filep Ákos építész, és 2006-ban elhunyt felesége, Kakuk Judit számára, hogy régtôl ápolt közös álmu­kat itt valósítsák meg, s létrehozzanak a város szívében egy olyan kulturális teret, amely minden gyûlöletmentes szellemi, mûvészi és társadalmi törekvésre nyitott. Miután a leállított építkezés alján tátongó hatalmas betonkádat akkor már az egész város gödörnek nevezte, önként adódott: legyen Gödör Klub a hely neve, ám ma is csak annyit mondunk: „Megyek a Gödör­be.” Hiába vált azóta legendává a hely, vá­ros-, ország- és sok tekintetben világszerte ismertté, születésének egykori kaotikus körülményei ma is változatlanok. Ami a létrejöttét engedélyezô és lebegtetô ható­ságok számára ésszerû ideiglenesség: „Le­gyen a fiataloké, amíg eldôlnek a dolgok!”, az alapítói és virágzásának megszállott munkásai számára az idô haladtával mind frusztrálóbb bizonytalanság: „Mikor és kik veszik ki a kezünkbôl, amit megteremtet­tünk?” Az aggodalom ékes dokumentuma az a hely fennmaradásáért ágáló petíció, amely 2005 óta van fent a hely honlapján, amelyet eddig 7860-an írtak alá, s amely­nek minden sora ma is érvényes. Nem vagyok pártatlan szemlélô magam sem, jobban szeretem a kulturális kocsma­cafét, mint a színházat (bármilyen színhá­zat), és jobban szeretem a Gödört, mint a gödröt, már gyermekkori félelmeim izzadt éjszakai visszalopakodása miatt is. E so­rozat fô célja Budapest újabb kávés tere­inek bemutatása. Tán akad olvasóm, aki azt mondja majd, rendben, de mitôl kávé­ház, vagy akár kávézó a Gödör? Igazuk van, sem kávéház, sem kávézó, de igenis café. Nem is csak, mondjuk, Amszterdam caféinak jogán, amelyek nagy része a ma­gyar kocsma vagy sörözô szavakkal fordí­tandó, hisz egyáltalán nem adnak bennük semmilyen kávét, még az ott megszokott vacak löttyöt sem. (A Gödörben a Meinl cég ízlelésem szerint nem elég mûgonddal elkészített kávéját ihatjuk.) Szóval nem ezért, hanem a CAFÉ háromszáz éves eu­rópai történetének szellemében, amelyet méltatói nem véletlenül hoztak számos al­kalommal kapcsolatba a klasszikus görög agorával. Ma Budapesten épp a Gödör az a tér, amelyet a legalaposabb okkal nevez-Gödör szöveg: Zeke Gyula, fotó: Sebestyén László 34 BUDAPEST 2009 július ÖRÖKKÁVÉ

Next

/
Thumbnails
Contents