Budapest, 2009. (32. évfolyam)
7. szám július - Somogyi Krisztina: Rejtett értelmek
dalmi problémákhoz; szlömösödô városi részeken vagy lecsúszó társadalmi csoportokon próbálnak meg segíteni beavatkozásukkal. Közösségi aktivitást kiváltó terek, hajléktalanok reintegrációját elôsegítô szállók – számos olyan téma került elô, amelyben a felelôsségérzet és a jobbító szándék érezhetô. Tarnóczky épülete is azért valósulhatott meg ennyire szépen, mert a kivitelezés teljes folyamatát is lelkes erôfeszítéssel végigkísérte. Akár szimbolikusnak is vehetnénk, hogy a méltatott épület nem mutogatja magát. Kifejezetten rejtôzködô természetû, sôt szépségét sem könnyen tárja a fotós elé. Ez a befelé fordulás adódik a szûkös térhelyzetbôl is, de a védelmi pozíció érthetôen kötôdik az intézmény jellegéhez. A külvilág számára a San Marco utcából csak egy kert mélyén lévô, méltóságteljes öreg téglaépület látszik. A ház egy másik században szeretetotthonnak épült, majd fôiskola mûködött benne. Az új épületrész e mögött található, és rendezettségével, arányosságával szolgálja feladatát. Így kimondva mindez egyszerûnek hathat, de itt kell említeni, hogy a régi épület mögötti telekrészen óvodát, általános iskolát, speciális szakiskolát, gyermekotthont, diákotthont és pedagógiai szakszolgálatot kellett valahol elhelyezni, tornatermekkel, uszodával, étkezôvel, foglalkoztató helyiségekkel, különlegesen szigorú tûzvédelmi és biztonsági elôírások betartása mellett. A tervezô kimagasló rendszerezô képességének köszönhetô, hogy az összetett elváráshalmazban átlátható térrendet tudott teremteni. A mai helyzet képletszerûen egyszerû: a századfordulós épülettel szemben, ahhoz méretben, tömegben és elhelyezkedésben is teljesen hasonló új épület áll a telek Bécsi úti oldalán. Míg az elsôben az oktatás folyik, addig az újban diákotthon és gyermekotthon kapott helyet. E két egymást nézô épület adja a telepítés keretét, egy sajátos világ megépített határát. Köztük alacsonyabb méretû, fél-nyeregtetôs épületek töltik ki teljesen a teret, melyekben a tornaterem, az uszoda és az étkezô található. Az új épület a régihez finom mozdulattal közelít, épp csak hozzálép, hozzányúl. Ez a kapcsolódás jelentésteli: az új és a régi ház építészeti állításai is következetesen elválnak. Kétféle lyuk-architektúra néz egymással farkasszemet: a hagyományos téglaépület ablakokkal, párkányokkal tagolt homlokzatának ellenpontja egy hatalmas perforált fém felület, amely a lakórészekhez vezetô külsô folyosókat védelmi okokból határolja. A látványt a szürke elemek között elhelyezett, érdekes tetszôlegességgel megjelenô piros elemek, és az itt-ott hagyott kis nyílások adják. A századfordulós téglaépület felújítása során a méltóságteljes jelenlét erôsítése lehetett a cél, az új épületekben a belsô-belsô térkapcsolatok, az átlátások gazdagsága és a fényviszonyok szépsége vonja magára a figyelmet. Mind a két ház hitelesen érvel saját kora mellett. A lakószárny „nyitott” folyosói ahhoz a tervezôi helyzetelemzéshez kapcsolódnak, hogy az itt lévô gyerekek egy része csak a tanárokkal tett séták során mozdul ki az intézménybôl, tehát szinte egész életét e falak között éli le. Tarnóczky szerint fontos, hogy a napszakok és évszakok változását a gyerekek napi szinten megéljék: reggel az új épületben lévô „otthonukból” iskolába 13 BUDAPEST 2009 július
