Budapest, 2009. (32. évfolyam)
7. szám július - Csontó Sándor: A divat katedrálisától a luxusirodákig
nyosság láttán, és a szája után alkalmanként a pénztárcáját is nyitva felejtette. Az Újság másnapi vezércikke sem fukarkodott a dicsérettel: „Valami csöndes meghatódás lengte be a toronymagasra szökkenô boltozatokat, amelyeket Goldberger szorgalma és imponáló akaratereje emelt és adott ennek a születô világvárosnak...a nagystílû kalmár, nagystílû boltja.” Az igazi nevezetesség azonban az elsô emeleti terem volt, a mennyezetén lévô csodálatos freskókkal, melyek még a Terézvárosi Kaszinó dísztermébe készültek. A Budapest apoteózisa Lotz Károly mûve, a boltív cikkelyeit pedig Feszty Árpád fi gurái díszítik, aki az ácsmester alakjában saját magát festette meg. A polgári körök számos bált és eseményt tartottak e helyen, amelyhez a gasztronómiai kellékeket az utcai fronton üzemelô jeles vendéglôs, Petánovics József szállította. Itt vigadoztak, a VI-VII. kerületi kör helyiségében mások mellett a „közúti vaspálya társaság kalauzai, az asztalos ipartestület és az üveges segédek önképzô köre” is. Ez a korábbi, Petschacher Gusztáv által 1882-ben tervezett neorene szánsz palotában volt, amibôl csak a Paulay Ede (Szerecsen) utcára nézô traktus egy része maradhatott meg. Petschacher készítette többek között a Körönd rendezési és beépítési tervét és sok remek palotát az Andrássy úton. A historizáló stíluselemeket a Lotz teremmel együtt – az építtetôtulajdonos, Goldberger Sámuel kérésére –, Sziklai Zsigmond bravúros módon beillesztette a modern áruház épületébe. Ez a szokatlan és tiszteletreméltó megoldás példaértékû lehet napjaink tervezôirodái számára is. Nem mellékesen – testvérével együtt – Sziklai kapott elôször fotográfiai mutatványos (operatôr) engedélyt, így ôk nyithatták meg 1896. júniusában az Andrássy út 41. szám alatti szomszéd házban az elsô magyar filmszínházat, az Okonográfot. Közben formálódott a konkurencia is, hiszen Mössmer ék, Szénásy ék, Kunz József és Fischer Simon ebben az idôben szintén új vagy megnagyobbított divatházba költöztek. Goldberger kereskedelmi fogásai aranybányának bizonyultak, sikerrel alkalmazkodott a folyamatosan változó körülményekhez. Ám az 1920-as években beütött infláció, majd a gazdasági válság következtében a vásárlóerô is a harmadára zsugorodott. A talpon maradás érdekében Goldberger így kénytelen volt az egyes osztályokat bérbe adni, és az áruházat részvénytársaságként tovább mûködtetni. Már nem ment olyan fényesen, de a közös reklámozás, a folyamatos akciók még hoztak valamit a konyhára. 1944 végén több tucat ember talált menedéket az épület pincéjében, amiért az akkori vezetôt jutalomból évekre kubikolni küldték a Hortobágyra. A szomszédos házban laktak a család tagjai egészen a német megszállásig, illetve a túlélôk az államosításokig, míg néhányan Portugáliába menekültek. A háborút követôen raktározás céljára több vállalat is kiigényelte az épületet, amelyet csak 1957-ben nyitottak meg újra a nagyközönség elôtt. A sematizmus évtizedei alatt a kartársak álmennyezetet húztak, falakat emeltek, a padlót linóleummal borították, és az épület díszítô elemeinek jelentôs részét sikerült eltüntetniük. Ekkor ragasztották rá a Divatcsarnok címkét, holott az Rosenberg Márk Rákóczi úti üzletét (Otthon áruház) illette. 1999-ig még többé-kevésbé eredeti funkciójában szolgált a Centrum-hálózat egyik tagjaként, akkor azonban alulmaradt a plázákkal és a száz forintos boltokkal való versenyben. Hosszas vevôkeresés után 2001-ben az állam váratlanul élt elôvásárlási jogával, és egyre több nagyívû elképzelés fogalmazódott meg a ház hasznosításával kapcsolatban. Egyesek gigantikus teleházat, mások Magyar Építészeti Múzeumot, aukciósházat és koncerttermet álmodtak ide, de a Párisi kérôjeként a Guggenheim Alapítvány is képbe került. 2006-ban, korábbi sikertelen kísérletek után az Orco Property Group három milliárd forintért vette meg a KVI-tôl a házat. Felcsillant a remény, hogy több évtizedes állagromlás után a magas színvonalú architektúrát képviselô korpusz – részben a megmaradt anyagok felhasználásával –, vadonatúj ruhát kap. Az Orco által elôször felkért, de késôbb a munkából kiszállt francia tervezônô, Manuelle Gautrand luxusáru ház elhelyezésére kapott megbízást. Hamar szertefoszlottak az álmok, mert a megváltozott piaci körülmények miatt sajnálatos módon a befektetô-tulajdonos nem tudta vállalni az eredeti áruházi funkció meg-9 BUDAPEST 2009 július
