Budapest, 2009. (32. évfolyam)
6. szám június - Csider István Zoltán: Követési távolság
Már egy hete csak Saridonon, marihuánán és hársfateán él, azt mondja, néha egy kis unikum, de szigorúan csak olcsó helyeken, mármint utóbbi. Másképp látja a várost. Fáj a feje. Az unikumozás, kivált ha Saridonnal és marihuánával együtt történik, nem túl polgári dolog, úgy érti, nagy és úri nyilvánosság elôtt semmiképp, valahogy elvész az ember decentériája. Az olcsóbb helyeken sem számol be fájdalomcsillapító módszereinek mibenlétérôl a körülötte állóknak teljes ôszinteséggel, illetve nem bontja ki az igazság minden részletét, de az mégis más. Hazudok nekik – mondja. Az is hazugság, mikor félszegen háromcentesre változtatja a pár másodperccel korábban felesre leadott rendelést. Mert persze az unikumozáshoz, annak intim rituáléjához tartozik, hogy olyan helyen, ahol két-, illetve négycentes adagokat mérnek, egyáltalán nem iszik, még nyavalyásan is elkerüli, száz métereket megy inkább, hogy újabb, elvárásainak immár megfelelô egységet találjon, mert abban hisz, hogy nem véletlenül találták ki a három- és ötcentest anno dacumál, mondja, a likôr világa úgy kerek, ha ez a két szám fonja szelíd kabbalába, meg egyébként is, öt meg három az nyolc, a nyolc pedig tudvalevôleg a kedvenc száma. Tudvalevôleg! – emeli fel mutatóujját. Az is hazugság tehát, mikor rendelést módosít, mert nem adja jelét, hogy erre a rosszullét elkerülése miatt volna szükség. Hiszen van olyan, magyarázza, hogy eny nyiféle kemikália már igazán sok, nem lehet bírni, meg nincs is miért, és ilyenkor jön az édes önkorlátozás. Néhány sanyarú tapasztalat indokolja, hogy most már aztán legyen elég. A pultos – rendszerint nô, ritkábban férfi – tekintetébôl viszont azt olvassa ki ilyenkor, miközben az visszateszi az aluplatnira a feles poharat, és az utolsó elôtti pillanatban háromcentest vesz elô helyette, hogy szegény csórikám, nem telik neki. Olyan is van, amelyik úgy tesz, mintha nem hallaná a módosítást, és mégis ötcentest ad, de végül csak hármat fizettet ki, és aztán baromi önelégült, valósággal megrészegül a saját nagylelkûségétôl. Ezt különben már a kasszázás elôtt érzékelni, mikor a fapulthoz csapja a poharat, ahogy csak egy pultos tudja a kezeletlen, szálkás fapulthoz csapni a poharakat, úgy. Sokáig visszhangzik, hogy érezd magad megtisztelve. Pedig neki telik, azt mondja, ôt ne nézze senki se cigánynak, vele ne legyen senki kedves, ami kell, azt meg tudja venni, amit meg nem tud megvenni, az úgysem kell. Ez, mondjuk úgy, életelvféle nála, azt mondja. Úgyhogy ilyenkor csakazértis hagy egy kis likôrt a pohárban. A közértben is szólok, ha elszámolnak valamit, de a javamra, mondja, egyrészt nyilván emberbarátságból, mert noha néha droidnak tûnik, azért a pénztáros is ember, nagyon is az – de inkább azért, mert neki tévedésbôl nem kell semmi. In gyen. Ebül. Amit nem fizet ki, az nem az övé, és hogy jönne már ahhoz, hogy más unikumát megigya. Úgyhogy meghagy a pohárban valamennyit, körülbelül két centnyit, mondja, és az ujjával mutatja, ennyit, amit nem fizettem ki. De van, hogy elvétem. Így indul a Paulay Ede utcából. Talpas füst A pult szálkáit követve, fel a szuterénbôl, de elveszti a nyomot, mikor a napra ér, elvakítja, pár másodpercig a falhoz kell hogy támaszkodjon, míg megszokja a szeme, és letisztul a délelôtt. Elôször azért még homályos minden, de aztán az autófókusz megoldja a problémát. Elkezd követni egy magas, ránézésre legalább egykilencvenes, tagbaszakadt, öltönyös férfit, aki finom bôr táskát cipel, nem is cipel: lóbál, mintha egy rajzfilmben játszana, túlgesztikulálva a sietséget, a menést. Nem tudja megmagyarázni, de valahogy a Lolka és Bolka jut eszébe. Nem tudom miért, de Bolka, mondja, úgyhogy követi Bolkát. Besorol mögé, a minden pórusból párolgó Emporio és a levegôben szálló porszemek közé, épp befér. Úgy viselkedik, mint a biciklisták, akik akkor kezdenek csak igazán hajrába, miután ráálltak valamely autó vákuumára úgymond, azaz viszonylag szorosan követni kezdik, a légellenállást s a szembejövô rovarok, illetve rovarhullák számát radikálisan csökkentve ily módon. A biztonság és a magabiztos szépség farvizén halad tehát, kapaszkodik a férfibe, aki a sarkon balra fordul, az Írók bolt-Követési távolság szöveg: Csider István Zoltán, fotó: Sebestyén László Fejezze be, maga szerint olyan hangulatban vagyok, hogy kedvem van itt magát csitítgatni? – buknak ki a szavak Piszkos Harry ajkai közül. – Hívjak tényleg mentôt? – Éngem azt’ nem érdekel – a nô már vagy harmadszor indul neki a kajánul vigyorgó férfinek, aki élvezi a dolgot, úgy látszik. – Én azoknak is nekimegyek, mondtam mán, Isten látja lelkem. Isten szemüvege néha bepárásodik, mormogja maga elé Friedman, miközben az öngyújtóját keresi; aztán hozzáfûzi: asszonyom. 8 BUDAPEST 2009 június ÉLÔ HELYEK
