Budapest, 2009. (32. évfolyam)

1. szám január - Tomsics Emőke: Az ország tetején

Megszentelt helyen, az „ország tetején” ál­lította fel masináját a fényképész, hogy a magyar tudomány hajlékát, az Akadémia épületének képét felvegye. A Magyarorszá­got jelképezô, Feszl Frigyes által tervezett korláttal keretezett dombocska 1867-ben, Ferenc József magyar királlyá koronázá­sának ceremóniájára készült. A pozsonyi mintára emelt halom építéséhez a hely­hatóságok közül negyvenkettô küldött földet az ország történelmi jelentôségû pontjairól, hogy tetején tegye meg júni­us 8-án a király a kardvágást a négy égtáj felé, mely azt jelképezte, hogy az orszá­got bármely égtáj felôl érkezô veszede­lemtôl megvédi. A domb bô tíz évig állt a Lánchíd ten­gelyében. Az országot jelentô halmot az ünnepségek után hamar birtokba vette a nép. A Pesti Hölgydivatlap pedig már 1867. augusztus közepén arról panaszkodik, hogy szalonnáznak, alszanak a tövében. Mint képünkön látható, korabeli – sajnos olvashatatlan – graffitik is keletkeztek a korláton. 1868-ban a fôváros szépítésérôl szólva a sajtóból azt is megtudjuk, hogy „sok tervhez a Lánchíd tér palotáinak tulaj­donosai még egyet szeretnének toldani, t. i. hogy a koronázási dombot mielôbb hordják szét. E domb, mint valami szemölcs a szép arcot, egészen eldíszteleníti a város leg­szebb terét.” A tér forgalmát egyre jobban akadályo­zó domb 1870-ben még egyszer utoljára különös szolgálatot tett egy nemes célnak. Meglepô anyagból öltött alakot Ferdinánd, Bálvány utcai fodrász keze által, aki hajból elkészítette mását, amit üzletében belépti díj ellenében meg lehetett tekinteni. Az ebbôl befolyt összeget a „mûvész” a dalmáciai sebesültek javára ajánlotta fel. A koronázási ünnepségek rendezô bi­zottsága a királydombot az esemény után a városnak ajándékozta, a fôváros tanácsa azonban sokáig nem tudott határozni felô­le. Sorsa szorosan összefüggött a tér ren­dezésével, a tervezett Széchenyi-szobor és Ferenc József lovas emlékmûvének elhelye­zésével. Ez utóbbi helyének a tér közepét, a domb helyét jelölték ki. Széchenyi István szobra végül az Akadémia elé került, Fe ­renc József pedig soha nem kapott lovas szobrot, csak évtizedek múlva került fel bronzfigurája a Millenniumi emlékmûre. A korlátot végül 1877. augusztusában le­bontották, és a megszentelt földet beásták a tér talajába. Az ország tetején Tomsics Emôke 24 BUDAPEST 2009 január FÉNYÍRDA forrás: MNM Történeti Fényképtár

Next

/
Thumbnails
Contents