Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. szám január - Zappe László: Az ördög a Bárkán
a történelmi városrészekben szinte teljesen kizárt, hogy graffitivel találkozzon az ember, viszont a bevándorlók lakta külvárosban iszonyú sok van belôlük. A hollandok nem is nagyon szedik le ezeket, igaz, náluk többnyire igencsak igényes munkák készülnek. Budapesten inkább tag-bôl van sok, amikor valaki egyszerûn felírja a nevét valahova. A hollandoknál viszont, ha már valaki ráfúj valamit valamire, az rendszerint egy olyan kép lesz, amelyet ô is szívesen hazavinne. Nálunk ez a jelenség jóval ritkább. Egyébként a halott felületek szokták megkapni elôször ezeket az „elrondításokat”. Már az ókori Rómában is teleírtak minden, kicsit is elhanyagoltabb felületet, például az aktuálisan éppen legnépszerûbb gladiátor vagy a nem kedvelt politikus nevével. De ismert ez a jelenség a húszas évek magyar plakátkultúrájából is. Uitz Bé lának azok az alkotásai, amelyek ma a Nemzeti Galériában kiállítási tárgyak, születésük korában illegális falragaszként demonstráltak a „hivatalos” plakátrengeteg „réseiben”. Közönség: az interneten. Úgy tûnik, a stencilek nem annyira az utca közönségének, a hétköznapi járókelôknek szólnak, ez a mûfaj sokkal hatásosabban él az interneten, a különféle weboldalakon, blogokon, az e-mailen egymásnak küldözgetett fényképekben. Az igazi rajongótábort a nagybani internet-használó generáció adja. Az utcai megjelenés csak az elsô állomás ebben a folyamatban, s ha viszonylag gyorsan eltávolítják is az elkészült munkákat, az interneten hamar nagy kultusza kerekedik egy-egy jobb darabnak. Az utca azonban mégsem váltható le. A stencilezôk pedig nagyon is szeretnék, hogy megmaradjanak a munkáik. Hatékony hirdetés? Ha vigyázó szemün ket a járda aszfaltjára vetjük, rögtön kiderül, hogy nemcsak az önjelölt világmegváltók, kultúraterjesztôk és mozgalmárok használják a stencilt üzeneteik tolmácsolására, hanem a piac is, a szolgáltatásaikat hirdetô irodák, boltok. De színtársulatok reklámjaival is sûrûn találkozhatnak a lehorgasztott fejjel bandukoló budapestiek a (közjogilag és hirdetéstechnikailag nehezen definiálható) pesti járdán. Kétfarkú Kutya Párt. Íratlan szabály, hogy ha valami jól sikerül, arra nem fújunk rá. Sajnos ezt Magyarországon sokszor megszegik, míg például Amerikában akadnak az utcai felületeken, falakon akár húsz-huszonöt éve született munkák is. Hogy mi számít hivatalosan is elfogadott minôségnek, arra jó példa a vasúti kocsik lefújása. Mint köztudott, Magyarországon lelkesen fújják a vasúti jármûveket, amit a másik oldal ugyanilyen intenzíven próbál megakadályozni. Ezzel szemben Új-Zélandon és Ausztráliában például, ahol nem annyira a társadalmi feszültségek, mint inkább az esztétikai igények dominálnak a graffitizésben, a vasút pályázatokat ír ki a vagonokra. Nekik megéri, hogy a vagonokon minden le van fújva (kivéve persze azokat a táblákat, amelyek megmondják, milyen típusú gabona van az egyes konténerekben), mondván, legyenek csak színesek a kocsik, az nekik jó. Magyarországon eddig inkább csak „felülrôl” próbálkoztak a legális graffitizés buzdításával, de ezek az akciók sok jóra nem vezettek. Így aztán, ami a hazai stencil- vagy graffitikultúrát illeti, valahol közép-hátul helyezkedünk el a nemzetközi rangsorban. Egy-két csoportnak és mûvésznek (például Kétfarkú Kutya Párt, Stark Attila, Budha Tomi) hála, nem olyan rossz a helyzet, de az olyan graffiti-nagyhatalmakhoz képest, mint Mexikó, Oroszország vagy Brazília, sehol sem vagyunk. Mexikóban és Brazíliában a Megasztár-fellépéshez hasonló média-eseménynek számít egy-egy jó graffiti megjelenése. ● Lejegyezte: Köves Gábor 21 BUDAPEST 2009 január Néhány nappal karácsony elôtt tette rá a Szeretem Budapestet Mozgalom a Podmaniczky Páholy levelezési listájára a hírt: azóta, hogy a rendôrség megígérte, ezentúl az eddigieknél – a semminél – jobban odafigyel azokra, akik szenvedélyüknek mások rovására hódolnak, elfogták az elsô falfirkászt. A közleményben meg nem nevezett ifjú „több mint 60 graffitit készített az elmúlt hónapokban. ... Hatvan kisebb és 4 nagyobb kárt okozó rongálással gyanúsítják. A 20 éves budapesti fiatalember beismerte, hogy ô készítette a falfestéseket. A fiú a Bajcsy-Zsilinszky úton,a Teréz körúton, a Podmaniczky utcában, az Erzsébet körúton, a József körúton és a Ferenc körúton tevékenykedetett. Festegetett Budán is, a Margit körúton és az Alkotás utcában is. A nyomozás közben sikerült azonosítani más graffitiseket is, keresésük még tart. ... A Büntetô törvénykönyv szerint rongálásért kisebb kár esetén pénzbüntetés, közérdekû munka, de akár egy évi szabadságvesztés is kiróható. Aki nagyobb kárt okoz, három évet is kaphat, ha ilyen ügyben elítéli a bíróság.” Ismerik azt az érzést, amikor az ember este fél tíz körül hirtelen rájön, hogy még nyolc óra sincs? Ha nem, bizonyára keveset járnak színházba. Igaz, vannak elôadások, amikor repül az idô, csak az nem annyira feltûnô. A Bárka Színházban a Tengeren címû elôadás alatt – számomra legalábbis – nem röpült. Pedig a színen igazán minôségi játék folyt. Csak Conor McPherson darabját éreztem végtelenül érdektelennek. Egy bô órán át két részeg álomból ébredt idiótát pátyolgat egy jámbor melák, akirôl késôbb kiderül, hogy különben ô is alkoholista, de történetesen két napja nem iszik. Jobb-rosszabb poénok csattannak, néha lehet vigyorogni. Mucsi Zol tán remekel, ô a nagypofájú idôsebbik testvér, vak, de azért magabiztos, fölényes, mindent jobban tud. Ilyés Róbert az átmenetileg absztinens öcs, aki szelíd türelemmel alkalmazkodik a szeszélyeihez, Gados Béla vaksi szomszéd, ô csak szemüveg híján lát keveset. Csetlenek-botlanak, huzakodnak, miközben mindenfélét elfecsegnek. Érdektelen, szokványos ügyek, kapcsolatok, viszonyok derülnek ki. Az elsô rész vége felé aztán még ketten érkeznek. Egy ismerôs fiatalember (Dévai Balázs ) és egy elegáns idegen (Kálid Artúr ). Róla hamarosan megtudjuk, hogy személyesen az ördög, és az öcs lelkét kívánja pókeren elnyerni. A parti hamarosan el is kezdôdik, akkor jön csak a szünet. Utána még az elsô részt is meghaladó idôtartamban folyik a kártyázás és természetesen az ivás. Most már öten kötözködnek, huzakodnak. Talán izgulnunk kellene, hogy nyer-e a sátán, csak azt nehéz elképzelni, hogy innen hová vihetné amúgy megadóan viselkedô áldozatát. Ennél pokolibb helyet nehéz elgondolni. Magamban arra tippelek, hogy végül ott hagyja. Ez majdnem be is követ-Az ördög a Bárkán Zappe László
