Budapest, 2009. (32. évfolyam)
3. szám március - Horváth Júlia Borbála: Rózsát a Rózsadombra!
A rózsát a Krisztus elôtti idôkben is ismerték (Babilonban, i. e. 4000 körül a szépség példaképének ékírták le), és a virág feltehetôleg már a civilizáció kialakulásakor felkeltette a nemes emberi faj érdeklôdését. Nagy kérdés azonban, hogy a rózsaszínt nevezték el a rózsáról, vagy nomen est omen: a rózsát a rózsaszínrôl. A döntésnél figyelembe veendô, hogy a botanikai rózsák nyolcvan százaléka szín a névben, vagyis: rózsaszínû. Az Ó- és az Újvilág nagy részén virítanak, és a hidegtûrô egyedek létrehozásának következtében a zordabb éghajlatú területek lakóit is meghódíthatták. Az ember ilyeténképpen romantikus természetét kiélendô elintézte, hogy hortusa saját heveny rosszkedve idején is életerôt sugározzon, példát mutatva a szomszédos pomariumnak. A korai típusok (a közönséges; a százlevelû; a tarkabarka; a sárga; a narancsszínû; az apró fehér és az ecetben való stb.) után a rózsaipar soha nem látott fejlôdésnek indult. Növényemesítôvé válni nagyjából ugyanolyan türelemjáték, mint rózsává lenni. Az általános botanikai tanulmányok után szakosodhat a kertésztanuló, s mivel mindig útközben dôl el, ki miben tehetséges (bár ahhoz elengedhetetlen a munka), az esetek többségében maga a növény (hajlandóságánál fogva) dönt: a zöldség-, a gyümölcs- vagy a dísznövénykertészet lesz-e a kutató emberpalánta életútja. Persze a szerencse is kell, hogy segítse, például, hogy betörjön közegébe a rózsakultusz, s szaporodjanak a díszkertek, rozáriumok. S bár a legismertebb budapesti rózsakert (Budatétény) nemigen inspirálhatott kertészt és kutatót, az évekig foghíjakkal éktelenkedô kertben Márk Gergely saját rózsatöveivel pótolta a megti zedelôdött állományt („Budatétény” nevû rózsája 1963-ban, a nemzetközi virágkiállításon aranyérmet nyert), s számára akkor már egyértelmûvé vált, hogy életmûve a hungarikumok sorába lép. „A rózsa önálló téma a botanikai kutatásban. Új színek, illatok, tulajdonságok létrehozása, és a tökéletesítés a cél. Ilyenek például a betegségekkel szembeni ellenállóság, a szárazságtûrés, a formák (kicsinyítés, nagyítás) kikísérletezése. Elôször is összeállítunk egy gyûjteményt a jelöltekbôl. Azután kiértékeljük ôket, és meghatározzuk az új célokat. A célhoz megkeressük a fajtákat, amelyekbôl kialakíthatjuk az anyanövényeket. Azután következik a keresztezés. Az új populáció megjelenése már sok mindent elárul; kiderül, sikerült-e a terv vagy sem. Azután, amit a természet adott, azt teszteljük. Kiválasztjuk, a kitûzött célnak melyik új egyed felel meg legjobban (pl. melyik bírja leginkább a tikkasztó nyarakat, a fagyos telet), mindenesetre azt soha nem szabad elfelejteni, hogy a természet az úr.” Persze olyan is elôfordul, hogy egy újonnan keresztezôdött ahelyett, hogy szárazságtûrô lenne, sokkal inkább állja a mínuszokat, s az még a jobbik helyzet, mert akkor legalább nemcsak negatívumokat örökölt a szerencsés példány a szüleitôl. Ha aztán egy kísérleti populáció a tíztizenkét éves futamidejû akcióban önálló fajjá nemesedik, következhet a névadás fontos állomása. A névadás mindig a termesztô joga, amit teljességgel szubjektíven, saját érzelmi, és pillanatnyi érdeklôdési körének megfelelô szabályrendszer szerint alkalmaz. „A világon kb. nyolcvan-kilencvenezer rózsafajta van, ebbôl két egyformát nem találunk. Értelemszerûen a nevük is más és más. Amikor kialakul az új, feleségemmel összedugjuk a fejünket, hogy mi legyen a neve. Leginkább belsô érzelmeinktôl vezérelve döntünk, persze a korábbi koncepciót követve. Ötven éves nemesítôi munkámmal egyben emléket kívántam állítani történelmi múltunk nagy állomásainak, és nem feledkeztem el a magyar szentekrôl, a professzoraimról, valamint azokról az értékes barátaimról, akik hasonlóképpen gondolkodtak, és munkámban sokat segítettek. De nem feledkeztem meg hazai költôinkrôl, íróinkról sem – Petôfitôl Reményin át Nyírô Józsefig –, valamint az elcsatolt területekrôl sem. Itt van mindjárt az Árpádházi Szent Erzsébet emléke nevû Rózsát a Rózsadombra! szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László „Az utóbbi idôben újra elindult a »rózsakultusz« az egész világon. A rózsát nem egy évre, hanem 1-2 évtizedre ültetjük, fontos, hogy ezek a mi adottságainknak, éghajlatunknak megfeleljenek. Munkámat tovább akarom folytatni, nemcsak újabb fajták nemesítésével, hanem azon személyek ismertetésével, akikrôl rózsát neveztem el.” Márk Gergely, immár Pro Urbe-díjas rózsanemesítô életének 86 évébôl ötvenet szentelt – és szentel ma is – aktívan ennek a virágnak. Új fajták hazai és külföldi elterjedése fûzôdik a nevéhez, amelyeket elôször a Kertészeti Kutató Intézetben, azután pedig saját kertjében hozott létre. Élete folyamán több mint hatszáz rózsafajtát nevelt ki, s azokat öt könyvben mutatta be. Fajtái közül százhatvannégy kapott elismerést. 18 BUDAPEST 2009 március
