Budapest, 2009. (32. évfolyam)
2. szám február - Zeke Gyula: Déryné Bisztró
traktus megemelt szintjének asztalai fölött pedig, mint anno, ma is tükrök függenek. Általában a Krisztina felôli oldalon ülök, az ugyancsak megemelt kerek márványpultok egyikénél, s látom e tükrökben, mint húz odébb gyomrában utasaival, mint valami sárga sárkány, a 18-as villamos. Királynak ugyan nem, de megülô futónak érzem magam a kövezet hatvanszor hatvanas, fekete s vajszín gránittábláin. Fekete bôr borítású, kecsesen erôs keményfa bárszéken ülök, társai krómozott acél-változatban sorakoznak az ovális bárpult mentén. Nem lettem törzsvendég, mert vagy ott a pultnál, vagy itt, ahol ülök, szeretném elszívni esedékes szivaromat, azonban csak az említett Roham utcai szárny asztalainál dohányozhatom. Rágyújthatnék még a szélfogótól jobbra elhelyezett tárgyalósarokban is, ez két áttetszô üvegasztalból és négy sötét bôrfotelbôl áll, amelyek oly mélyek, hogy az itt világításra szolgáló üvegcsillár a mellemig ér, valamint beköltözhetnék a nagy ovális pult belsô pólusa felôl nyíló szivarterembe is, azonban élemedett koromra csökönyösen ragaszkodom a számomra legmegfelelôbb helyen való füstöléshez. (A szivarterem kicsiny humidorjában egyébiránt rendkívül igényes szivarkínálat nyugszik, melyrôl külön katalógusból is tájékozódhatunk. Saját, vonzó kiállítású gyufával is bír a cég, amire Budapest mai kávés helyeinek többsége még csak nem is gondol.) A tárgyalósarkot sötétbarna fapulpitus választja el a Roham utcai szárny megemelt vendégterétôl, a rajta fekvô tégla alakú üvegkádban kedvenc virágaim, kálák zsúfolódnak, mintha gémek feszítenék izmaikat az induláshoz. Jól esik látnom és hallanom, miként zsong a tér. Jól esik tekintetemet a Krisztina körúti traktus ugyancsak megemelt vendégterére, fehér abroszos asztalaira s dús látványkonyhájára vetnem, s elgondolnom, miként hívom majd meg oda a feleségemet. Némely asztalon – nem díszletképp – teli szódásüvegeket is látok a fröccsözni vágyók elôtt, ez kiváltképp tetszik. Az étlap nem széles, de nem is szokványos, és napszakonként tagolt. Reggel fél nyolc és tizenegy közt lehet reggelizni, az ilyen helyen elmaradhatatlan rántottaféléket is. Semmi sem olyan olcsó, mint a kevésbé igényes presszókban és kávézókban, de semmi sem olyan drága, mint a hasonló igényességgel (s általában nem ilyen tehetséggel) megépített és berendezett éttermekben, amelyek többsége manapság elôszeretettel nevezi cafénak is magát. Az utca közönsége a hatalmas ablakok képernyôin tekintheti meg a gasztronómia és a kávés zsongás naphosszat tartó fényes elôadását, amelynek bármikor a részese lehet. (Ugyanígy tehet a bisztró nemrégiben nyílt testvérhelyén, a Roham utca-Pauler utca sarkon álló – cseppet sem szûkös – Miniben, amely a családi négyesbôl már elsôsorban Kovács P. Kristóf elképzeléseit tükrözi.) Ja fények, a fények. Nagyszínházaink fôvilágosítói is megirigyelhetnék ôket. Számos világítótestbôl, sokféle színben és erôvel kaméleonmód pompáznak a térben a nap(szak)nak és vendégalkalomnak megfeleôen. Vasárnap és szerda este élôzene hallható, a hét további napjain lemezlovas dolgozik a fülek kedvére. A bisztróba lépvén fiatal hölgy áll elôttünk ébenfekete pult mögött, melyen az „anno 1951” felirat látható. Ez a hely államosításának dátuma, ekkor kapta a Déryné nevet. Az új tulajdonosok azonban a valódi elôdökre, az Augusztokra is emlékeznek. Az említett oszlopon, megfelelô magasságban, két harmincas évekbeli felvétel is látható a belsô térrôl. Amennyire szeretem az udvari kocsma-cafék és a mindenféle underground helyek pincérségének diákos civilségét, annyira kedvemre van itt a formaruhás elegancia. A jobbára fiatal hölgyek és urak fehér ingben, sárga csíkos nyakkendôben, drapp, ugyancsak csíkos kötényben és fekete nadrágban-szoknyában állnak a rendelkezésemre, több nyelven is. A Déryné Bisztró közönsége is jól öltözött, ha belépek, már-már elhiszem, hogy van újra tehetôs magyar középosztály. A pultnál épp egy amerikai srác ül, kérdi a pincért, hogy mondják magyarul, hogy first class? Figyelmesen hallgatja a választ, majd megpróbálja elismételni: – Elso osztalyúú... ● 34 BUDAPEST 2009 február