Budapest, 2009. (32. évfolyam)
1. szám január - Horváth Júlia Borbála: Szilárd arcok (Shin's songs)
A télközépi napon, alant, a kereskedelmi underground Nyugati téri epicentrumában különösen nagy a nyüzsgés. A közeg nem más, mint máskor, csak valamivel sûrûbb: odafent esik. Sietôs aktatáskások, ráérôs babakocsisok, vidám nyugdíjasok, gondterhelt iskolások, kereskedelmi célcsoportok járó-kelô halmazai és tétova tollnokok suhannak át a színen; tarka és barka között nincs különbség. Az illatról a hamisparfümös, a kultúráról a ponyvakönyves, a jókedvrôl a forraltboros, a divatról a dzsörzés, a játékról és annak járulékos izgalmairól a megélhetési-sakkozók és más pénznyelôk gondoskodnak. Pali, budapesti pali szabadnapjából fakadó eufóriával ereszkedik alá, tabacszínû szabadidôöltönyt és sármos arcélt visel. Kellemes izgatottság bizsergeti gyomortájékon: alkalmi könnyelmûsködésre (max ötezer forintig), és laza csavargásra készül. Nagyot szippant a szabadságnak álcázott füstölô-hamburger-metró elegybôl, régi ismerôsként odabiccent a lottózósnak, és komótosan felmérve a lehetôségeket, ácsorgásba kezd. Különösebb célja nincsen, újságot már rég nem olvas (idegesíti), étterembe nem jár (financiális gondok), moziba is ritkán (nincs kivel), utazás, barátkozás szóba sem jöhet, az említett triumvirátus együttes csapásából kifolyólag. Pali inkább fut a lábával, aközben nem zavarja senki, azt különben is egyedül a legjobb csinálni, és hát ingyen van. Gondolatai szanaszét futnak: a Margit-sziget, a villamos-remíz kollektívájának évzáró bulija, az új mosógép hitelrészletei, a beázott nagyszoba, és a nôkkel kapcsolatos problematikák megoldása körül döngicsélnek. Mindezen csapongások közepébe hasít bele a hajlékony bariton. – Képzett hang – létesít kapcsolatot természetes rutinnal Palink, és csak gondolatnyival húzza ki magát, hogy elérje az álom-százhetvenet. Pedig nincs rá szüksége, a diagnózis így is kifogástalan. – Operai alkat – kontráz a megszólított közepes nô, akit viszont a lurex-pulóverek világából szakított ki a mûvészet. – Tán kicsit hangos – éledezik a kritikai realizmus, de a bariton mit sem sejtve kontráz, elnyomja a zongoristanô e-mollos közjátékát, s dacolva a hirtelen jött huzatpöffel, szinte újévi lendülettel próbál eligazodni a kikészített kottaerdôben. Tizenkilenc évvel korábban, Dél-Korea egyik nagyvárosában: A monszunnal terhes délutánon a Távolkelet egyik nagybani bolhapiacán hatalmas a tolongás. A középponttól messzebb állók joggal hiszik, hogy a Keletnek végre sikerült az újonnan divatba jött surranó dorkó kizárólagos licencjogait levédenie, s azt szivárványszínû kollekcióvá fejlesztve bekebelezni a világ vászonnemû tornacipôgyártását – de nem errôl van szó. A kör közepén szôke, hosszú hajú, óceánontúli lány szónokol, segítôi angol nyelvû reklámcédulákat osztogatnak az érdeklôdôknek, és a piros lámpánál várakozó turistariksák utasainak. A körülállók gyöngyözô homlokukat törölgetik, szótlanul tûrik az esôt, mint minden megpróbáltatást, amit állítólag ez az újonnan megismert sápadtisten küldött rájuk. Az emberek tollászkodnak, nevetgélnek, némelyek az otthoni denshi renjit díszítô Buddha-szobor egykedvû erejére esküsznek, mások titkon maradnának a sámánizmusnál; mindenesetre figyelik a konzum-tolmácsot, mi sül ki ebbôl. Shin pályakezdô fiatalemberként szinte issza a szavakat, és még abban a negyedórában sorsa eldôlni látszik. Bár a jelenet után – a hallgatóság megy a dolgára, az esô eláll, hogy azután újrakezdhesse, az amerikaiak pedig továbbutaznak, hogy másik városban folytassák a térítést – Shin élete, még mielôtt medrébe jutna, erôteljes oldalkanyart vesz. Néhány évig operaénekesként Bécsben próbálkozik. A Nyugat azonban nem kér kikeresztelkedett trubadúrt, és Shin kifogástalan öltönyben, pucolt cipôben néhányszáz kilométer hányódás után végül egy budapesti aluljáróban köt ki. Nem, nem, Shinbôl nem lett európai hajléktalan, és rongyárus sem, kifôzdét sem nyitott, lányokat pedig egyáltalában nem futtat (sôt), és semmiféle alantas munkát nem végez (sôt-sôt). Shin pillanatnyilag megbocsátón, egyszersmind nyugodt erôt sugározva Pali szeme közé néz, és határozott lépésekkel megindul feléje, hogy küldetését teljesítse. Szilárd arcok (Shin’s songs) szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László El tudja képzelni, hogy ön valaha varangyos béka volt? Vagy székláb? Á, nem... A buddhizmus százötven évvel ezelôtt Dél-Koreában is izmosabb volt, mint ma, de még maguk a koreaiak közül is sokan elégedetlenkedtek, hogy nem bizonyított semmit, és boldogságot sem hozott az emberek életébe. A Kelet manapság ennél hétköznapibb diadalt kínál a halványarcú európaiaknak: olcsó árakat, biztos választékot. Istennel azonban más a helyzet: Ô hamisíthatatlan. 10 BUDAPEST 2009 január
