Budapest, 2009. (32. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: Karbantartva: éjjel-nappal

Jármûveink a vízen, a hegyen, a Bu­dapesti Közlekedési Vállalat min­denütt, a városban, a föld alatt és a levegôben biztosítja az utazási igé­nyek kielégítését. Együtt vagyunk a munkahely, a lakóhely, a szabadidô eltöltéséhez szükséges utazásokhoz, az idôben és térben egyaránt. Ezzel az emelkedettre bonyolí­tott narrátori mondattal kezdôdik a BKV színes propagandafilmje, amely – éppen úgy, mint az ez évi sorozatunkban már megje­lent rajzfilm meg a mostani mu­tatványt követôen még publiká­lásra váró többi – a hetvenes évek közepén, tehát három és fél évti­zede készült. Annak idején a mo­zik a fômûsor elôtt mutatták be a közönségnek. A készítés-vetítés idôpontjá­nak meghatározásához az anyag egyébként csak a tartalmával ad segítséget: ahogy januári közle­ményünkben is láttuk, a DVD-n rögzített másolatról ezúttal is hi­ányzanak a közremûködôk és a gyártás adatai. Az elsô képsorozatot a jármû vek szervízmûhelyeiben vette fel az operatôr. A narrátor pedig eligazít, mit is látunk a filmkockákon. A város vérkeringése a közleke­dés. Fôvárosunkban naponta négy és félmillió ember utazik, három­ezeregyszáz tömegközlekedési jármûvön. A jármûvek esztétikai állapota, üzemképességi színvona­la alapfeltétele annak, hogy ebben a zsúfolt forgalomban biztonságosan közlekedjünk. Jobb kocsi, tiszta jármû: jobb köz­érzet mindannyiunknak. A három­ezeregyszáz jármû mögött embe­rek vannak, örömükkel, bánatukkal problémáikkal. Az ehhez a szövegszakaszhoz kapcsolódó képek némi aszinkroni­tást mutatnak, ugyanis se örömrôl, se bánatról, se problémákról nem 13 BUDAPEST 2009 február Karbantartva: éjjel-nappal Buza Péter RETROJÁRAT

Next

/
Thumbnails
Contents