Budapest, 2008. (31. évfolyam)
1. szám január - Horváth Júlia Borbála: Nyári Mikulás
Az elôrelátóbbak idôben megtudhatták – feltéve, ha annyira óhajtották megtudni –, milyen szerencsések is lesznek ôk a jövendôben. Olyan az, mint jó elôre bespájzolni, és a baracklekvárok közé rejteni ama tudást, hogy a lehetôségekhez képest minden rendben lesz az Újévben, s januárban, egy szürkén koppanó délutánon hirtelen megvilágosodással elôvenni. Az emlék forró nyarat idéz, amikor minden lehetségesnek tetszik: meztélláb rohangálni, este nyolckor világosban útra kelni, nem aludni hajnalig, vagy aludni délig; és vihar után nevetve mondod, hogy a borzongás fiatalít. Nekiindulsz a poros forgatagnak, bekapsz egy lángost, meleged van, és unod, s úgy érzed, rossz helyre születtél, mert a Spitzbergákon legföljebb, ha hat fok van, és néma hóesés. Elmélázol, miért is nem költözöl oda, ahol igazán tetszene, és arra jutsz, hogy igen rosszkor születtél, mert, ha jókor születtél volna, akkor most nem x éves, hanem legföljebb x mínusz tíz lennél, s akár útra is kelhetnél. Persze az sem lenne igazán jó pillanat, mert szerinted neked jobban állna a hôskor, a múltszázadforduló vagy a swing-korszak és a virágzó mandulafák. Azután újabb vágyak érintik érzékeny lelked mimóza hártyáját, azon tûnôdsz, vajon mikor leszel már sikeres vállalatigazgató, elismert tudós, rajongott színész, halász és madarász, de beérnéd egészen kicsike hôsiességgel is, viszont az Idô hajthatatlan, és várnod kell. Vagy mégsem? A lehetôség utcán át érkezik, azonnal kihúzzák a lutridat, hogy megtudd, mire számíthatsz. – Nagy szerrrencse – rikoltja a papagáj – jókorrr születtééél –, s nem érted, miért gondolod idôrôl-idôre mégis, hogy rosszkor születtél. – Jókor, jókor... – kontráz a cigányaszszony –, a jövô hétre, de Újévre biztosan eljön a szerencséje, megláthassa! Hiszed is, nem is, kicsit könnyebben érzed magad, kutatod, mi lehet az a rettentô szerencse szûk féléven belül akár, addig is teletömöd magad mérgezett levegôvel, odadobsz négy százast, mert kétszázért mindenki jókor születik, neked pedig még nagy mákod is lesz. Azután továbbsétálsz a galambganajos járdán, néhol hullanak már a fáradt levelek, bágyadnak a hajnalok, rövidesen nagykabátot veszel és tûzifát, mert az olcsóbb, mint a gáz – okoskodsz –, mogorván összehúzod magad, és várod a jussod, amit megjósoltak. És várod évekig, télen és nyáron, fôleg évvégenként reménykedsz, mert akkor érzed igazán, hogy múltba fordul a jelen, és egyszer csak rájössz – ahogyan mindig mindenki évezredek óta rájön –, hogy mégiscsak jókor születtél, csak télen van nyár, és nyáron van tél a szívedben. ● 8 BUDAPEST 2008 január gyerekeknek nagyon jó helyük volt itt, összetartottunk, nem mászkáltunk ki az utcára, elég nagy helyünk volt idebenn is. Sok érdekesség volt itt régen. Most már nem történnek érdekességek. Nem is mindenkit ismerünk. Régen mindenki ismert mindenkit, mi gyerekek összejártunk. Aztán... Kovács Vali ék ötvenhat után ki mentek Amerikába, Vali most halt meg, két éve. Juci még él, Budán lakik valahol. Akkoriban még nem ennyi hó volt, mint a mostani teleken, hanem sok, rengeteg. Az Illik bácsi, a segédházfelügyelô minden decemberben beöltözött nagyszakállba, Mikulásnak, ment lakásról lakásra, mi már nagylányok voltunk, vagy tízévesek, a Fodor Éva meg még kicsi, nagyon kicsi, csináltuk a felhajtást, elbújtattuk a kisebbeket, szegényke, Évike úgy félt a Mikulástól, pedig az Illik az sosem bántott senkit, csak mondta, hogy jók legyetek! A házmester és a Kreutzer bácsi, aki suszter volt, és az átjá róban lakott, szóval, ôk ketten minden évben, április utolsó éjszakáján a nagy fa tetejére felkötöttek valahogy egy üveg bort, kidekorálták a fát mindenféle szalagokkal, aztán leste az egész ház másnap, vagyis május elsején, hogy ki az, aki felmegy érte. Aztán együtt megitták a bort. Voltak itt édes dolgok. ● Nyári mikulás Horváth Júlia Borbála fotó: Sebestyén László
