Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - N. Kósa Judit: Társasházi lépcsőháztúra
Ha rajtam múlna, rendeletben írnám elô, hogy az örökségnapokon minden társasházat meg kell mutatni az érdeklôdôknek. Elvégre csak egyetlen hétvégérôl van szó, de akkor legalább mindenhová bejuthatna a magamfajta kíváncsi városlakó, akinek most kaputelefonok és mágneszárak állják az útját. Efféle rendelet azonban nincs, ráadásul hiába szorgalmazza évrôl évre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, hogy minél többen iratkozzanak fel a listára, idén is mindössze öt közösség vállalta a részvételt. S vé gül csak négy nyitotta meg kapuit. A Szép utca 3. már tavaly is a résztvevôk között volt – ám aki akkor is, most is járt benne, megtapasztalhatta, mennyivel jobb házat nézni úgy, ha értô kalauza is van az embernek. Ferkai András építész a Nyíri Ist ván és Lauber László által jegyzett épületben megmutatta, milyennek terveztek 1933-ban egy „köznapi” házat a kiváló mesterek. Az egyszerû homlokzatot kôlapokkal burkolták, a legfelsô szintet visszahúzták, hogy pompás terasz lehessen rajta, a lift kényelmes elôteret kapott, az elôcsarnok mûmárvány fala pedig rejtett izzóknak köszönhetôen szórta a fényt. Nem csoda, hogy gróf Esterházy János is innen, a negyedik emelet lakójaként járt át a sarkon lévô Nemzeti Kaszinóba. E rejtett fénycsöveknél jóval többet vesztett az elmúlt évtizedekben a Balassi Bálint utca 21. Bauer Ferenc 1911-ben épült nyom da- és papírüzeme, s a fölé magasodó óriási bérház a maga idejében kifejezetten elegánsnak volt mondható: mahagóni személylift szolgálta a négy-hat szobás otthonok nagypolgári lakóit, a költözködésben a teherlift segített, a cselédek dolgát a központi fûtés és a személyzeti lépcsôházhoz emeletenként hozzákapcsolt porolóerkély könnyítette meg. (És arra is megfelelt, hogy innen kiabálja el a ház történetét az örökségnapokon Bä cher Iván író, egykori lakója.) Mára persze eltûnt a teherlift, el a mahagóni szekrény, a fôlépcsôház elé pedig rettenetes függönyfalat ácsolt valami fakezû ikávés. Egy ugrásnyira innen, a Falk Miksa utca 13-ban viszont nemcsak az elôtér (cseppet brutális) art deco díszeit tárták az érdeklôdôk elé, hanem a tárlatvezetés során azt is megtudhatták, mely hollywoodi sztárok vásároltak már az épületben mûködô galériák kínálatából. A díszes bejárati csarnok dombormûvei, az egyiptomi stílû márványkandeláberek és a – kissé hiányos – 19 BUDAPEST 2008 október kulcsot illedelmesen, enyhe meghajlás kíséretében egy sildes sapkás férfi. – Jovánovics György szobrászmûvész – súgja nekünk bennfentesen a hölgy, akirôl kiderül, ô itt legalább olyan komoly potentát, mint a mûvészek, lévén gondnok. Jovánovics alig észrevehetôen körbepillant a lelkes mûértôk táborán, majd Nádas Péter íróval az oldalán távozik. – Mûvész urak – néz utánuk nagy tisztelettel sóhajtva a kertszakértô-gondnok hölgy, és hagy néhány pillanatot a kortárs mûvésszel való találkozás felkavaró élményének feldolgozására. Aztán jön a tömény mûvészettörténet-óra: a kert szobrai, alkotókkal, évszámokkal, történetekkel gazdagítva. Sorra: Oszvald György Székely Bertalanról készített szob ra 1930-ból; az elsô magyar mûérc-öntô ajándékaként Stróblhoz került Sárkányölô Szent György szobormásolat és a millennium évében Stróbl kívánságára lemásolt Mátyás-dombormû. Stróbli, ahogy vezetônk mondja, csuda egy figura volt. Nézzük Stróbli békebeli mûtermét, a Mátyás templom általa kövenként átköltöztetett egykori boltíves kapuzatát, szemközt meg a Józsefvárosból szintén kövenként átcipelt egykori barokk Kálvária pazarul felújított épületét. – A mûvész már csak ilyen, elkérte, aztán itt összerakosgatta – mutat ez utóbbira a gondnok asszony. Szintén tôle tudjuk meg, hogy a mûvész – értsd itt ez alatt megint Stróblit – már csak olyan is, hogy mûtermében aranyhalas medencét üzemeltetett, és anno a hátsó istállókban tartott lovakkal hajnalban kilovagolt, hogy felkürtölje az egész környéket. Úgy, hogy arra talán még a szomszéd sarkon lakó Jókai is felriadt. A mûvészlovarda helyén most követ kalapálnak: körben mindenütt a mesterré válás stádiumait jelzô, szanaszét hagyott kôfejek, kôlábak, kôalakok. Meg Erzsébet királynô két és fél méteres márványszobra, amelyet annak idején négy társával együtt a Parlamentbe szántak – majd itt végezte, elfaragásra ítélve, de az iskola megmentette. Van itt minden. Stróbl a Vaskapu szabályozása idején ide szállíttatott szikladarabja, az iskolában született lovasszobor, nonfiguratív vasszerkezet, a kerítés falára meszelt gyakorlónégyzetekben pedig egyiptomi hieroglifák, portrék és tájképek. Még a városligeti BNV-k mementójaként idekölcsönzött egykori pavilon is itt ácsorog. Tizenöt évre adták, ideiglenes mûteremnek. Itt maradt. Csak a kert régi lakói hiányoznak: majmok, pávák, ôzek és gólyák. Stróbl egykori „udvartartásának” megbecsült tagjai. ● Társasházi lépcsôháztúra szöveg: N. Kósa Judit, fotó: Sebestyén László
