Budapest, 2008. (31. évfolyam)
10. szám október - Zappe László: A szabadság érzete - Szablyár Eszter: Eperfa az Epreskertben
18 BUDAPEST 2008 október Bejárat, eperfa – jegyzi mellettem apró cetlire egy idôs, kiskosztümös úrhölgy. A Képzômûvészeti Egyetem Epreskert nevezetû mûteremparkjában az idei Kulturális Örökség Napjai szombatján éppen hatodszorra mutatta be örökségnapi kalauzunk a kuriózum jelleggel még fellelhetô névadó fák egyik díszpéldányát. Majd alig néhány lépés alatt történetet kerekít falánk selyemhernyókról, a tenyésztésükhöz elengedhetetlen eperfalevelekrôl – miközben hol megbronzult gesztenyefa-levelek, hol tükörfényes gesztenyék hullanak elénk a park hepehupás sétányára. Ezen annak idején – az 1880-as években – a mûvészkolónia, azaz a Festészeti Mesteriskola alapításakor Münchenbôl hazahívott Benczúr Gyula és tanártársai, Stróbl Alajos, Lotz Károly, Szé kely Bertalan, Feszty Árpád, Zichy Mihály igyekeztek mûtermeikbe. – Kezicsókolom, csak agyagot hoztam a diákjaimnak – nyújt át vezetônknek egy Eperfa az Epreskertben Szablyár Eszter fotó: Sebestyén László A Spinoza Kávéház hátsó részében van egy kicsiny terem, pódiummal és karzattal. Színjátszásra nemigen van itt hely, mindenféle színházszerû érdekességre annál inkább. Sok minden téved ide, néha egészen remek dolgok is. Az idei zsidó fesztivál idején három összhangzó, egymást kiegészítô, egymásra rímelô produkció vetett éles, vakító, fájdalmas fényt a huszadik század történelmére. Zsidó szemszögbôl, de egyetemes érvénnyel. A legkomolyabbnak, legkomorabbnak a legderûsebbnek ígérkezô este, Bächer Iván zsidó kabaréja bizonyult, a legdrámaibbnak látszó történet volt a legszórakoztatóbb, és az élet tényeit sorakoztató levélsorozat lett a legmegrendítôbb. Kathrine Kressmann Taylor 1938-ban meg jelent levélregényének színpadi változata elsôsorban a szerzô politikai éleslátásáról tanúskodik. Egy amerikai zsidó és egy német üzletember, barátok és üzlettársak levélváltásában nagyon pontos történelmi látlelet ad Németország fasizálódásáról. Mindezt egy romantikusan drámai-tragikus történetre fûzi föl. Szerelem, árulás, halál és bosszú, avagy igazságszolgáltatás a cselekmény rövid vázlata. Az amerikai zsidó, akinek húgát német barátja, a lány egykori nagy szerelme kiszolgáltatja fasiszta üldözôinek, úgy áll bosszút, hogy kompromittáló leveleket küld neki. Így az saját tisztelt, sôt imádott rendszerének áldozata lesz. Kulka János és László Zsolt a le vélolvasás örve alatt felolvasó-színházi szinten, de kétségtelen rutinnal adja elô az Upor László fordította szöveget, Petô Kata szívszo rítóan zongorázza és könnyezi el az áldozatul esett lány szerepét. A Levelek Palesztinából viszont maga a valóság. A levelek írója huszonhat évesen hagyta el Magyarországot, angol katonaként Görögországban esett német fogságba. Felszabadulva nagy reményekkel néz a palesztinai zsidó élet elé, lelkesen munkálkodik azon, hogy anyját és lágerbôl szabadult nôvérét is kivigye. Mindössze az illegális és a hivatalos út között ingadozik, a mindenkori politikai helyzet változásai szerint. Magyarországról, a Magyarországra való visszatérésrôl hallani sem akar. Az Erdélyi Z. Ágnes szerkesztésében elhangzó levelekbôl egy éles elméjû, a dolgokat alaposan megfigyelô, érzékeny embert ismerhetünk meg – s nem utolsósorban kiváló stilisztát. A történelem apró rezdüléseit oly érzékenyen követi a levélíró, hogy egyáltalán nem látja a nagyobb távlatokat. A fokozódó politikai feszültség, a szaporodó merényletek légkörében egyre rosszabbul érzi magát, egyre reménytelenebb, míg végül nem nôvérét, a levelek címzettjét viszi ki magához Palesztinába, hanem ô tér vissza Magyarországra, éppen Izrael állam kikiáltásának elôestéjén. Igaz, nem a maradás szándékával, de aztán mégis marad, szép pályát fut be, és nyolcvannégy évesen Budapesten hal meg. Kézdi György a lényeget mé lyen értve olvasta föl az írásokat. Bächer Iván zsidó kabaréja a legkevésbé éppen kabaré. Történelmi esszé, mégpedig nem is annyira a kabaréról, mint inkább a nagy történelemrôl a kabaré ürügyén, a kabaré pusztulásának példáján. Bächer olyan rossz elôadó, hogy az már jó. Talán még rá is játszik a színpadon esetlenkedô, papírjaiban kotorászó, ténybogarász filosz viselkedésére. Szelídsége, ügyetlen ártalmatlansága mélyén szelleme könyörtelen, ítélete megfellebbezhetetlen, pesszimizmusa határtalan. A történelmi esszé természetesen – mint minden történelmi esszé – a jelenrôl szól. A kabarétermô liberális kor, a száz évvel ezelôtti, a mainál talán valóban igazibban demokratikus néhány évtized, melyet dalok, sanzonok, kuplék idéznek meg, csak összehasonlítási alap. A tényleges szabadság világát szándékozik felmutatni a csöppet sem szabadnak érzett jelennel szemben. Tartok tôle, Bächer idealizálja azt a kort. Ady például csöppet sem látta annyira szépnek. A lényegben persze Bächernek igaza lehet. Akkor, az akkori emberek szabadabbnak érezhették magukat, biztosabbnak a jövôjüket, mint ma a maiak. Márpedig ahhoz, hogy egy olyan szabad szájú és szellemû, minden irányban tiszteletlen mûfaj, mint a kabaré eleven lehessen, legalább a szabadság érzete elengedhetetlen. ● A szabadság érzete Zappe László
